Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért megszokott, ha férfi impotens/alacsony libidó -> menjen 10 féle helyre és annyi gyógyszert is szedjen? De nő -> ne csináljon ilyeneket, amit sokszor ők erőltettek a férfira, helyette "most szakítsunk mert én még túl fiatal vagyok"?
És nem kell jönni hamis vádakkal, hogy azért nem áll fel a farka mert 3 más csajt dug.
Hanem mert mondjuk 10 éve együtt vagytok, az utóbbi 1 hónapban már nem áll fel neki.
Bevesz mindenféle orvosi gyógyszert, és valljuk be ezeket a nők is szokták rendesen erőltetni, nyomni hogy ezt vedd be azt vedd be, ide menj oda menj - amit egyébként maga a férfi megtenne magától.
A nő meg? A büdös életben nem láttam de tényleg még egy olyan esetet, ahol a nő próbálná meg mondjuk akkor az ő libidóját levinni, elmenni orvosokhoz és kérni egy kis tablettát amit bevesz naponta 1x.
De nem. A nő ilyenkor túl fiatal, természetesen dugni akar még 70 évesen is.
Szóval a 10 évnyi esetleg már házasságbeli kapcsolatban 1 hónap után "na most szakítsunk én még túl fiatal vagyok hogy ne éljek (dugjak)"
49
Tapasztalatból tudom, hogy.nem irjám fel nyugodt szívvel, duzzog az összes, hogy hülye vagyok, ... meg miért nem valtok partnert és hasonlók! Hazudok, mást mondok, és akkor felirják! (De persze csak olyan orvos, akinek azelott nem mondtam, hogy írjom fel gyogyszert libidocsökkentésre.
„És most már elmebeteg az impotens férfi aki erről nem tehet, mert a biológia ilyen, hogy nem jut elég vér a péniszbe, mert idővel rosszabb a vérkeringés idősődés következtében, vagy stressz miatt... hát basszus.”
Kiforgatod mások szavait. Az impotens nem egyenlő az elmebeteggel, de az az impotens, aki elvárná, hogy a párja gyógyszerezze magát emiatt, az igen.
Továbbá tényként kezeled, hogy impotencia esetén a nők 1 hónap után reptetnék a párjukat. Ezt mire is alapozod? Tömegével vannak esetek a neurológián, és végeztél reprezentatív felmérést? :-D
A támogatás megértéséhez a terhességet, szülést hoznám ide példaként. Nem tudja egy férfi átvállalni, helyettem kihordani, megszülni, de sokat segít egy szeretetteljes, védelmező hozzáállás. Vagy pl. ha lehetősége van, jön ultrahangra, ha a nő is igényli, fogja a szülőszobán a kezét. Amikor fizikálisan nehezebb periódus van a terhesség során, átvállal mondjuk több házimunkát, egyebek. De nem kell elvárni egy leendő apukától, hogy tegye le a cigit (nyilván ne a párja közvetlen közelében szívja), absztinens legyen, ha a nőnek hányingere van, ne egyen ő se! És mondok még valamit, nekem szabad volt a szex terhesség alatt, de ha nem így lett volna, akkor abszolút benne lettem volna, hogy mondjuk időnként kielégítsem a páromat, és nem libidócsökkentőre akartam volna rábeszélni!
Ne felejtsd el, hogy nem orvosi fórumra írtál be, és a téma, amit felhoztál, nem is igényel mélyebb ismereteket!
Kérdező, arra is kíváncsi lennék még, hogy miért libidócsökkentő, és az impotens férfi - amellett, hogy ugye jár orvoshoz – miért nem esetleg játékszereket kínál fel, vagy orálisan, kézzel az eddigieknél jobban bedobja magát? Nem mondom, hogy minden nőnek hosszú távon elegendő lehet, de nem kell azért szexmentesen élni, vagy jelentősen levinni a libidót. Megjegyzem, az impotenciának is sok válfaja van, szóval, akadnak bőven férfiak, akik el tudnak élvezni félig/teljesen lankadt pénisszel is. Persze, én értem, hogy kb. minden férfi szégyenként éli meg, ha nem működik megfelelően a férfiassága, de még mindig jobb korlátozottan szexelni, mint sehogy.
"2„És most már elmebeteg az impotens férfi aki erről nem tehet, mert a biológia ilyen, hogy nem jut elég vér a péniszbe, mert idővel rosszabb a vérkeringés idősődés következtében, vagy stressz miatt... hát basszus.”"
aham. És a nőü szedjen gyógyszert . XD
Igen, én vagyok a 30 pontos leszavazó, azokat a kommenteket nem szoktam végigolvasni, mert a közepén tudom, hogy nem a kérdés tartalmáról ír az illető.
Sok esetben szerencsétlenül akár több bekezdésű személyeskedésű monológgal, mely hátrányos esetben még inzultációt is tartalmaz ellenem. Csak tudná az illető, hogy el sem olvasom a személyeskedését, lehet megspórolni időt magának mert már egyszer leírtam a hozzáállásom azokhoz, akik nem veszik a fáradtságot és objektívan elolvaslnák a kérdést, majd objektívan nyugodt hangvétellel megvitatnánk.
De nem a 67 válaszból, már annyiféle "incel, elmebeteg, hülye, nem normális" kifejezések zajlottak el. Hogy tényleg nincs időm már ezekre, bocsánat, de degenerált válaszokra időt pazarolni.
Azt hittem lesz értelmes diskurzus, félreértés, ellentétek, de ezt le lehetett volna kommunikálni intelligens ember módjára.
Arról nem beszélve, hogy alig beszél valaki a kérdés tartalmáról, eddig a 67 emberből max 5 - 8 ember. A többi meg a fent felsorolt kifejezések.
Mondom fongom a hülye kommenteket, de el sem olvasom csak egy kicsi részét, mert már annyira kiszámítható... és ez borzasztó, hogy nem lehet normális módon beszélgetni.
Hozzáteszem, megint írt az illető, aki nő, hasonló problémára keresett gyógyszert (kisebb libidót akart), erre le lett szavazva mint az állat. Legalább embertársatokkal ne csesszetek ki, könyörgöm. Oké, hogy az orvosokat alapból a magyarok nem szeretik ahogy én észrevettem, meg a gyógyszereket, de egy ártatlan nőt minek kell a döntése (ami orvosi szempontokból viszont érthető) alapján elítélni?
Nem szeretek feltételezni, de van egy sejtésem, hogy a válaszolók egy részhalmaza azt hiszi, hogy vagy én vagyok, vagy a párom aki ilyeneket ír. Már elhangzott olyan is, hogy manipulálni akarok?
Ezek már F23.9 téveszmés esetek lennének ha ez kicsit hosszabb távon fennmarad, meg ezek a személyiség megállapítások látatlanba, gyanakvások.
Bár nem csoda, hogy vezetők vagyunk EU-ban alkoholizmusban. Delirium-tremens által aggresszió sem névtelen eset, ha tudnátok mennyi van osztályon belőlük, elsírnátok magatokat.
A 2. válaszolónak viccből tettem fel, hogy honnan tudja ilyen pontosan az osztályi körülményeket, ott van egy smiley is szerintem, de az ugye le van felejtve.
62
"Továbbá tényként kezeled, hogy impotencia esetén a nők 1 hónap után reptetnék a párjukat. Ezt mire is alapozod? Tömegével vannak esetek a neurológián, és végeztél reprezentatív felmérést? :-D"
Már korábban volt ilyen kérdés. Kérlek olvasd vissz a válaszom, ha veszed a fáradtságot.
"A támogatás megértéséhez a terhességet, szülést hoznám ide példaként. Nem tudja egy férfi átvállalni, helyettem kihordani, megszülni, de sokat segít egy szeretetteljes, védelmező hozzáállás. Vagy pl. ha lehetősége van, jön ultrahangra, ha a nő is igényli, fogja a szülőszobán a kezét. Amikor fizikálisan nehezebb periódus van a terhesség során, átvállal mondjuk több házimunkát, egyebek. De nem kell elvárni egy leendő apukától, hogy tegye le a cigit (nyilván ne a párja közvetlen közelében szívja), absztinens legyen, ha a nőnek hányingere van, ne egyen ő se!"
Ne haragudj, nem akarok bántó lenni, de ez hogy illik bele a kérdésem tartalmába, hogy a férfiaktól miért elvárt, hogy kezeltesség terápiásan magukat, meg farmakológiailag is, de a nők erre nem közel sem hajlandóak (bocsánat, hogy lehagytam a terhesség lehetőségét, de ettől még mindig irreleváns ez a része a kommentednek - a cigi meg végképp nem kapcsolódik ide jelenleg, de büszke lehetsz a férjedre, meg magadra is, hogy - remélem - egészséges gyereket szültél), hanem körülbelül 1 hónapig bírják és kidobják a férfit
De nem szeretném elismételni magam minden 3. - 5. kommentnél jó hosszan mint látod, kérlek szépen olvasd vissza a kérdésem, meg a kommentjeim.
"És mondok még valamit, nekem szabad volt a szex terhesség alatt, de ha nem így lett volna, akkor abszolút benne lettem volna, hogy mondjuk időnként kielégítsem a páromat, és nem libidócsökkentőre akartam volna rábeszélni!"
Erre kiváncsi vagyok. Szabad volt a szex terhesség alatt, melyik stádiumban?
Ez rizikós tud lenni. Felvilágosítottak az esetekről? Szexuális aktivitás terhesség alatt, a spermiumban és a női nemiszervben lévő prostangladinok és az erogén-zónák stimulálásával méhösszehúzódás történhet. Ennek rengeteg következménye lehet. vaginális vérzés, liqoir amni folyás beindulása, a cervix (méhnyak) korai megnyílása (cervix incompetencia), illetve ha a magzat (placenta) parciálisan vagy teljesen elfedi a cervixet - méhnyakat.
A cigarettázás sem jó a férfinak ha gyermeket terveznek. Rengeteg szempontból, pl. termékenység. Nyugodtan megkérhetted volna a férjedet, hogy egy időre tegye le, forduljon orvoshoz az ideiglenes leszokásról. Ebből meg szintén lehet erectio dysfuntio, testicularis fájdalom, gyulladás, chromosomalis vagy hormon abnormalitások.
Ezeket elmondták?
Mondjuk azt nem részletezted, hogy egészséges-e a gyermeked.
Őszintén remélem igen.
Ezeket az infókat a páromnak köszönheted - vele egyeztettem, mivel én csak neurológus vagyok.
"Ne felejtsd el, hogy nem orvosi fórumra írtál be, és a téma, amit felhoztál, nem is igényel mélyebb ismereteket!"
Köszönöm. Végre valaki, aki elfogadja a tényt akármilyen szinten, hogy orvos vagyok (csak neurológus, párom nőgyógyász).
Azt viszont, látom, nem orvosi fórum ez, de a rendelő sem az. Gondolod mások páciensek hozzáállása az orvosokhoz, terápiákhoz, javaslatokhoz, mint itt? Egyébként rosszabb. Őszintén ezek az személyeskedések bár nem esnek jól, puszedlik ahhoz képest amikkel találkozok neurológiai és pszichiátriai osztályon, betegfelvételen, sűrgősségin, és rendelésen.
A főtéma amit felhoztam, meg igazad van, valóban nem igényel mélyebb ismereteket, a részletezés meg viszont igen. Mivel orvosi gyógyszerekre hajtják a férfiak nagy részét. Csak nem tudom, hogy a nők miért nem hajlandóak ugyanerre a kapcsolatért, házasságért? Félnek beszedni a gyógyszert amire az élettársukat buzdítják, vagy vetik fel a lehetőségét? Ő szedheti, én nem (akarom) alapon?
De isméltem, ha a férfi tukmálná a nőt erre, ugyanúgy párkapcsolati szempontból frusztrálónak tartom, mint fordított esetben a nemek tekintetében.
A kontraceptívumok meg aki írta, hogy a férfiak meg azt erőltetik - nehéz elképzelni ha több nő az aktus előtt veszi be maga a substantiat. De biztos van olyan eset is, amit az előző kommentelő említett és az is szintúgy elítélendő.
"Szexuális aktivitás terhesség alatt, a spermiumban és a női nemiszervben lévő prostangladinok és az erogén-zónák stimulálásával méhösszehúzódás történhet. Ennek rengeteg következménye lehet. vaginális vérzés, liqoir amni folyás beindulása, a cervix (méhnyak) korai megnyílása (cervix incompetencia), illetve ha a magzat (placenta) parciálisan vagy teljesen elfedi a cervixet - méhnyakat."
Gratulálok Pisti, nagyon ügyesen használod a Wikipédiát! Az általad bemásolt szakmai mondatok manapság nem állják meg a helyüket. Ha nincsen panasza a kismamànak, akkor nyugodtan lehet szexelni terhesség alatt végig. Kérdezz meg szülészorvosokat nyugodtan! Úgyhogy, ha már annyira szakmailag kompetens akarsz lenni, akkor nézz utána alaposabban a dolgoknak! Azt pedig kötve hiszem, hogy te neurológus szakorvos vagy, a párod meg nőgyógyász. Az orvosoknak nincsen idejük egy anonim fórumon erőszakosan bizonygatni az igazát a téveszméi megerősítése végett. Van jobb dolguk is ennél. 10 éve vagyok ápolónő, ebből 3 évet dolgoztam nőgyógyászok mellett, mint szakasszisztens. Én mondom neked, annyi zöldséget hordasz itt össze! Attól, hogy próbálsz szakmai nyelven hadoválni, még nem leszel hiteles. 😏
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!