Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért megszokott, ha férfi impotens/alacsony libidó -> menjen 10 féle helyre és annyi gyógyszert is szedjen? De nő -> ne csináljon ilyeneket, amit sokszor ők erőltettek a férfira, helyette "most szakítsunk mert én még túl fiatal vagyok"?
És nem kell jönni hamis vádakkal, hogy azért nem áll fel a farka mert 3 más csajt dug.
Hanem mert mondjuk 10 éve együtt vagytok, az utóbbi 1 hónapban már nem áll fel neki.
Bevesz mindenféle orvosi gyógyszert, és valljuk be ezeket a nők is szokták rendesen erőltetni, nyomni hogy ezt vedd be azt vedd be, ide menj oda menj - amit egyébként maga a férfi megtenne magától.
A nő meg? A büdös életben nem láttam de tényleg még egy olyan esetet, ahol a nő próbálná meg mondjuk akkor az ő libidóját levinni, elmenni orvosokhoz és kérni egy kis tablettát amit bevesz naponta 1x.
De nem. A nő ilyenkor túl fiatal, természetesen dugni akar még 70 évesen is.
Szóval a 10 évnyi esetleg már házasságbeli kapcsolatban 1 hónap után "na most szakítsunk én még túl fiatal vagyok hogy ne éljek (dugjak)"
A jó ég óvjon meg tőled minden nőt, mert amit itt leművelsz, az valami egészen elmebeteg.
A büdös életben nem szednék be semmi bogyót azért, hogy a teljesen természetes, normális és egészséges szexuális vágyamat kiöljem/csökkentsem, csak mert a másik impotens. Miféle bolygón élsz te?! Az emberek döntő többségének igen is fontos a szexualitás és ha csak nem aszex az illető, akkor igényli is. Az a normális, hogy a farok feláll, a punci nedvesedik. Ha a farok nem áll fel, akkor ott valami gond van a háttérben, amit kezelni szükséges, márcsak a saját maga érdekében is. Nehogy már az egészséges ember gyógyszerezze magát, mert a másiknak valami baja van! Nagyon torz és beteg világképe kell legyen valakinek ahhoz, hogy a saját nyűgje miatt a másik egészségét akarja megnyomorgatni. Aki csak hasonlóval állna elém, reptetném, mint macskát szarni. Elmebetegekkel semmi dolgom.
A 35-ösre: Én írtam a vaginizmusról szóló kommentet is, direkt azért, mert mindegy a nem, attól még ne a jól funkcionáló felet tegyük tönkre!
Ha olyan jártas vagy, kioktatsz mindenkit orvosi témákban, akkor tudhatnád, hogy millió oka lehet az impotenciának, egyéb működési zavarnak, és egyeseknél szervi, másoknál lelki dolgok állnak mögötte, kombinálódhat a kettő is. A pontos ok kiderítése, aztán orvoslása sokszor hosszadalmas, és nem biztos, hogy gyógyszeres kezelés kell. Te meg mit mondasz? Bekapkod a férfi vmit, és ha 1 hónap alatt nincs eredmény, akkor kész, ennyi, nyomja le a nő a libidóját.
A példádban a férfinak van működési zavara, szóval, ne akadj már ki, hogy nem a nő járkál orvoshoz, meg kapkod be minden szart! És érdekes az a kettős mérce is, hogyha a férfinak kell bármit bevennie, akkor úristen, milyen áldozat, meg mekkora veszélynek teszi ki magát, de a nők vonatkozásában úgy írsz szerekről, mintha az vmi cukorka lenne… Egy normális orvos fel sem ír ilyenre semmit, semmilyen dózisban!
Azt is nevetségesnek tartom, hogy jössz egy másik válaszolónak a 80 évesekkel, ilyen korú párnál már jó eséllyel egyik se igényli a szexet. De ne akard ugyanezt az évtizedekkel fiatalabbakra is ráhúzni, és 40 évesen is éljenek úgy együtt, mintha nem egy pár, hanem testvérek lennének!
"Hatóanyagok: Fluoxetine, paroxetine, fluvoxamine, citalopram, sertraline.
Antipszichotikumok közül is van pár, én abból csak egyet ajánlok, alacsony dózisban, megint hogy csak szinte hatása legyen, mellékhatás meg alig.
Hatóanyag: risperidone
Triciklikus antidepresszánsok közül inkább: imipramine
MAOI-k közül: selegiline, rasagiline, moclobemide (ez a legjobb talán minden szempontból, bár nem igazán csökkenti a libidót, de depresszióra nagyon jó és biztonságos az összes MAOI közül, mert ez reverzibilis)
OCD gyógyszerek közül: naltrexone
Vannak még benzodiazepinek amikhez könnyebben hozzájutsz mert a háziorvos szinte örömmel írja fel: alprazolam, clonazepam, lorazepam, clobazam, diazepam, medazepam."
Ha valaki felvetné, hogy én szedjek ilyeneket, mert a másik impotens, és még neki állna feljebb, hogy nem vagyok hajlandó, konkrétan addig rúgnám, amíg vért nem köp.
De nem hiszem el, hogy létezik ilyen beteg ember...
40
Ember. Ő írt nekem privátot 1.
2, Írt már előző kommentet is ide, ti meg leszavaztátok mert ha tetszik ha nem támogatta ezt a megközelítést. Lehet, hogy azért mert van párja, lehet mert nincs.
3, Te kezdesz el engem vádolni, hogy beállítom a kommentjét úgy, hogy a javamra fordítsam, erre te meg "De nem azért szeded, mert a párod impotens. A kérdező meg ezt akarja elérni"
Ne haragudj, de dühítően gusztustalan ez a hazudozás amit ide írtál. Beállítod magad báránynak, és hogy én vagyok a sz*r, erre te meg eljátszod a lovagot probálva lejáratni engem.
Egyébként ő már vagy 3-szor leírta, hogy ez KELL neki. Akkor te meg ne erőltesd, hogy inkább mi lenne jó neki. Nekem konkrétan megmondta mit szed és mondta hogy rendesen leviszi a libidóját, nő létére, és megint mondom, ő írta, hogy neki kell.
Ez meg már nem a te dolgod, hogy ő hogy dönt, nem kéne pampognod, hogy mit csináljon egy nő vagy egy férfi.
"El kell szépen vállni"
És állítsd már le magad amúgy de komolyan. Ne utasítgass másokat. Rettentő offenzív, kontrolláló személyiségre utalsz ezzel a kommentel.
40
Ha ez ilyen konnyu lenne....
Így marad a gyógyszer.
"Ne utasítgass másokat. Rettentő offenzív, kontrolláló személyiségre utalsz ezzel a kommentel."
Ezt te csinálod, te szerencsétlen! te akarsz egészséges nőkkel komoly gyógyszereket szedetni, te várod el tőlük, hogy ezt tegyék, csak mert a pasijuk impotens. neked is szedni kéne valamit, mert nagy bajok vannak nálad a toronyban.
41
"A büdös életben nem szednék be semmi bogyót azért, hogy a teljesen természetes,
normális és egészséges szexuális vágyamat kiöljem/csökkentsem, csak mert a másik
impotens"
Tekerj vissza, volt hasonló komment, olvasd el a válaszom.
"Az emberek döntő többségének igen is fontos a szexualitás és ha csak nem aszex
az illető, akkor igényli is"
Komplett így van igen, kiegészíteném, hogy még az aszexuálisnak is van libidója.
"Az a normális, hogy a farok feláll, a punci nedvesedik."
A normális egy szubjektív szó. Valaki alacsony libidóval született, akkor
szerinted valami problémája van? Vagy ha valaki nagy libidóval született akkor
megint?
A normális igen, a farok feláll a punci nedvesedik, így van.
"Ha a farok nem áll fel, akkor ott valami gond van a háttérben, amit kezelni
szükséges, márcsak a saját maga érdekében is."
Ez már viszont nem igaz. Megint volt hasonló komment, ne haragudj, de nincs
kedvem leírni ugyanazt a magyarázatot már közel 50 kommentnél, ahol ugyanez a
kérdés merül fel úgy kb ebből az 50-ből 10 - 20-szor.
De röviden: impotencia már 40 éves korban is elkezdődhet/elkezdődik. Teljesen
természetes dolog. Az idősebb korosztályról meg kérdezz meg 1-2 orvost aki
mondjuk 60 - 80 éves, hogy az impotencia olyan korban természetes-e vagy sem.
Végül a magad érdekében nézz utána mi az impotencia oka, hogy ne csak a
levegőben szellőző tudásodból meríts.
"Nehogy már az egészséges ember gyógyszerezze magát, mert a másiknak valami baja
van! Nagyon torz és beteg világképe kell legyen valakinek ahhoz, hogy a saját
nyűgje miatt a másik egészségét akarja megnyomorgatni. Aki csak hasonlóval állna
elém, reptetném, mint macskát szarni."
Szóval eljutottunk, hogy az impotencia természetes dolog, és az alacsony libidó
is. De még mindig elvárjuk a férfitól hogy tegyen meg minden fiziológiai és
mentális erőfeszítést, és csak ő, hogy javítson ezen, és végül a kapcsolaton.
Mert a nő max 1 hónapig bírna és ahogy fogalmaztál reptetné, mint macskát
szarni.
A nő meg ezért mit hajlandó tenni?
Valaki írta, hogy támogatja a férfit. Ez
konkrétan mit jelent? 1 hónaig mondogatja neki "menni fog nem hagylak el, jó
lesz minden bizzunk egymástban szeretlek" - 1 hónap múlva: kidobja mint macskát
szarni?
A férfitől miért automatikusan elvárandó, hogy vegyen be mindenfajta gyógyszert
meg járjon ide-oda szakemberekhez, a nő meg ne csináljon semmit max készül
pakolni a párja cuccát vagy a sajátját (de közben "támogatja" a párját, ahogy
előbb írtam).
"Elmebetegekkel semmi dolgom"
És most már elmebeteg az impotens férfi aki erről nem tehet, mert a biológia
ilyen, hogy nem jut elég vér a péniszbe, mert idővel rosszabb a vérkeringés
idősődés következtében, vagy stressz miatt... hát basszus.
Végül, és ez már a ~40. hasonló komment. Hihetetlen hogy szinte az kezd
kifestődni, hogy ilyenek a nők átlagos hozzáállása ehhez a témához. Gondolom
inkább nők írnak, de biztos van egy két férfi is.
Hol van itt a hűség? A szerelem? A kitartás? A házasság és a gyerekek? Ezekről
annyit szoktak a nők beszélni. Erre ha olyanról van szó, hogyha nekik kéne
tenni valamit ilyen témában a kapcsolatért, gyerekekért, házasságért, akkor
kidobják a párjukat, férfjüket mint macskát szarni mert elmebeteg?
Párom őszintén mutattam neki pár hozzászólást, és le van döbbenve, de iszonyú
nagy szerencsém van, mert ő is és én is tényleg lojálisak vagyunk. Engem, meg
őt sem érdekelné, hogy ha rákosok lennénk vagy neki endometriózisa lenne vagy
alacsony libidója, nekem meg impotencia problémám vagy szintén alacsony libidó
probléma. Hatással lenne ránk igen, talán a kapcsolatra is, de mi ezeket
átbeszéltük, mert én is borzasztó ritka nőnek találom őt és ő is engem és én
más nőre a büdös életben nem cserélném le semmilyen körülmények között, és ő
sem engem.
Nemtom lehet a válaszadók meg a mi felfogásunk közötti különbség az, hogy
mindketten az egészségügyben dolgozunk. Ő nőgyógyász, én meg neurológus. De nem
ítélkezek, Azért mert van PHd-nk nem sokat jelent. Szerintem ez inkább
személyiségek variációja, véletlene, szerencséje avagy balszerencséje...
42
Olvasd el a 47-es kommentemet, meg az előzőeket. Létezik endometriózis a nőknél magas libidóval - ezért kell nekik például libidó csökkentő substantia.
Úgyanúgy, magas libidóju férfiaknál de impontes eseteknél szintén.
Most hadd ne magyarázzam el a farmakolódinamika alapjait meg a neurológia, fiziológia specifikumokat ezekkel kapcsolatban. Szabadidődben nézz utána vagy vegyél ebookot, könyvet.
És álorvosi állításokat meg ne írj légyszíves. Megtévesztes másokat, kárt okozva másokban.
De volt igazad néhány részben, részleteztem az előző kommentek valamelyikében nagyjából azt, amit te írtál; impotenciára való tekintettel, utólag nézve a múltban írtam egyetértve veled.
"És érdekes az a kettős mérce is, hogyha a férfinak kell bármit bevennie, akkor úristen, milyen áldozat, meg mekkora veszélynek teszi ki magát, a nők vonatkozásában úgy írsz szerekről, mintha az vmi cukorka lenne"
Ezt a mizoginistának beállítást meg hagyjuk szerintem.
Nem ez a hozzáállásom, te is tudod. Több uszítást ha lehet nem kérnék.
Pláne ha nem vagy tisztában milyen gyógyszereket írnak fel egyes BNO-kra, milyen anamnesissel, dózissal, meg egyebekkel. Ha egyáltalán tudod miről beszélek - leszűrve ezt a kommentedből, hogy szerinted ezek cukorkák.
Az orvosok nyugodt szívvel felírják ezeket. De többet nem is írok mert láthatóan nem jársz ezekben a körökben, felesleges tovább reagálnom.
Na ezen a neurológuson jót röhögtem :D
Te csak egy mezei sültbolond vagy, orvosnak legfeljebb a páciense, bár kétlem hogy kezelnének mert teljesen szét vagy esve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!