Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan jutottunk el oda, hogy a nők már inkább választanak egy vibrátort mint egy sikertelen pasit?
#139: "Persze, jó a szex, én is szeretem, de miért kell minden piszkos trükköt bevetni csak emiatt? Ja, igazsággal nem menne? Ez inkább a férfiakra nézve szégyen."
Ezt megköszönheted azoknak a nőknek is, akik bizonyos feltételekhez kötik a szexet, amit ha sikerül teljesítened (vagy úgy tenned, hogy a nő elhiggye, hogy megfelelsz a feltételeinek), akkor hajlandó lefeküdni veled.
A városi legendákkal ellentétben aránylag nagyon kevés olyan etikátlan és gerinctelen férfi van, aki korrekt, őszinte, nyílt kommunikációt folytató, de konzervatív nőt csak azért megdug, hogy az a nő meg legyen dugva. Ellenben vannak olyan helyzetek az életben, hogy ha 1 évig húzod az aktust, akkor is utána pár év után fogtok szétmenni, mert egy olyan helyzet elé állít az élet, hogy az egyik külföldre akar menni a másik vidékre. Vagy kiderül, hogy nem lehet gyerek és az egyik örökbe akar fogadni a másik hallani sem akar róla. Esetleg egy idős szülő ápolása miatt lesz távkapcsolat. Vagy mikor paradox módon pont a szex lesz pocsék, mert hát miért is lenne jó, ha olyat választottál, akitől elvártad a hosszú önmegtartóztatást.
Aki viszont szabados és egy random buliban simán ágyba bújik idegenekkel is, az ne vegye már annyira zokon azt, ha a férfi hazudik, mikor ő maga meg kettős mércét alkalmaz.
A kedvenceim azok, akiknél nyílt titok, hogy pl. dugtak külföldiekkel vagy olyanokkal, akiknek kb. a keresztnevüket tudták egy fesztiválon, aztán meg utána kijelentik, hogy bezárt a bazár és innentől már csak komoly kapcsi, ami persze legtöbbször nem azért van, mert hirtelen megszállta a szívüket Jézus (bár egyes hitgyülisek ezt is képesek behaluzni még önmaguknak is), hanem hogy feltérképezzék, hogy egzisztenciálisan is oké lesz a gyanútlan hím egyed a családalapításra. Innentől numerastop van és pont.
Kb. mintha hirtelen bezárnád a boltot, amit évek óta üzemeltetsz és azon hisztiznél, hogy egyes emberek akik elmennek mellette még mindig nyomogatják le a kilincset, hátha. Hát még akkor pofátlanság, ha úgy sértődsz meg, hogy a boltot úgy tetszőlegesen nyitod ki, amikor éppen jól esik kinyitsz 20 percre, majd újra bezársz. Az egyik vásárlónak 500-ért adod ugyanazt, amit a másiknak 2000-ért kínálsz.
Ezek ilyen oda-vissza dolgok.
139-es.
Na az sem jobb megoldás. Mert, ha ez kiderül, akkor meg kapjuk, hogy nem tudunk összeszedni egy nőt, meg milyen gusztustalan, aki össze fekszik egy ilyen nővel.
Egyébként meg csak azt lehet becsapni, aki hagyja. Mindegy, hogy nő vagy férfi.
Engem is csaptak be, csak tanultam a hibákból, nem beleugrottam valami másba, hanem hagytam időt magamnak, hogy rájöjjek hol hibáztam vagy mi volt az, ami tőlem független volt.. de semmiképpen sem rettentem meg valami újtól.
Láss csodát, most talán ki merem jelenteni, hogy igenis megérte az önsajnáltatás és mások hibáztatása helyett a saját portámon rendet tenni.
A lényeg itt nem azon volt, hogy baj vagy nem baj, ha valaki úgy dönt, hogy ő szingliként fog élni. Legyen, csak tegye ezt úgy, hogy saját döntéseként hirdeti, nem másokat hibáztat, és nem másokra mutogatva skandálja, hogy de igenis én miattuk jutottam idáig. Lehet, hogy segítettek benne… de az ilyen emberek meg sem próbálnak kijutni ebből a helyzetből. S így keseregnek meg az emberek egyedül, egy rossz párkapcsolatban, vagy egy új munkahelyen. Előre el van könyvelve, hogy minden új csak ugyanolyan, vagy rosszabb lehet, mint az előző.
140. :D
Ezen jót röhögtem.
Nem fogok egy olyan mellett megalkudni, akihez nem vonzódom, mert nem tudok vele undor nélkül szexelni. És akkor abban nekem megint mi a jó?
Ha pedig olyannal vagyok, aki minden szempontból is megfelel, nem fogok attól rettegni, hogy elveszítem, mert nincs értelme. Ha menni akar, menjen. Nem a tulajdonom, ahogy én se az övé.
"Előre el van könyvelve, hogy minden új csak ugyanolyan, vagy rosszabb lehet, mint az előző."
Mert a fiatalkori, tapasztalatlanságból eredő botlásokat (amik nem feltétlenül evidensek) sajnos ez a tendencia.
Idővel mindenki "használt" lesz. Nem testileg, hanem inkább lelkileg. Rengeteget sérül, rengeteget frusztrálódik és két egyre selejtebb ember között hogyan alakuljon ki kapcsolat, amikor a testük is öregszik és a sok egyedüllét vagy exekkel való együttlét miatt mindkettőben kialakultak olyan szokások, amiket nem szívesen adnak fel, inkább a másikat próbálják meg megfeleltetni.
És a tendencia itt is az, hogy az ebben a korban társkereső férfi hajlana jobban arra, hogy megfeleljen a nőnek, csak azért olyan szempontoknak nagyon nehéz megfelelni, hogy legyen kocsi a segged alatt meg nagy ház, ahol elfér minden cucc meg ilyen meg olyan életszínvonal (amihez pénz kell, tehát nem az van, hogy 500 nettó alatt nem áll szóba veled a nő, hanem 500 nettó alatt nem tudod anélkül kihozni azt az igényszintet felesben állva a költségeket sem, amit a nő az előző partnereinél megszokott).
Ahogy a nő sem tudja már visszaforgatni az időt, ha pl. gyereke született. Csak hát az is plusz költség és plusz kényelmetlenség.
Lényegében ott a két társat kereső fél egyre távolodva egymástól, mert a kereslet nem találkozik a kínálattal.
A férfi azért van diszkriminálva, mert NEM ért el valamit, amit EL KELLETT VOLNA vagy NEM elég szolgalelkű, hogy papás-mamást játsszon más férfi számára idegen gyerekével. A nő pedig azért, mert rosszul választott és olyan döntést hozott, amit nem tud már visszacsinálni (és ha tudna sem akarna, mert számára fontos a gyerek, akármilyen hímtől is van).
#143
Ohh, hogy áldozat?
Mindenki saját sorsa kovácsa. Az én szememben az, ha valaki önmagát áldozatnak hívja, az csak kifogás. Tulajdonképpen arról van szó, hogy már ő nem akar kűzdeni, ő nem akar és hajlandó változni, változtatni a dolgokon.
Aki erőszak áldozata lesz, (fizikális vagy szexuális igazából mindegy..) komolyan kevesebbszer tekint magára áldozatként, mint akik csak simán belebuktak a társkeresésbe.
Aztán azt nekem ne mondja senki, hogy az utóbbi nagyobb trauma.
#147: Teljesen mindegy milyen "versenyszámban", minél tisztességtelenebb egy verseny, annál több esetben tekint áldozatként magára a vesztes fél és minél tisztességesebb, annál kevésbé.
Két japán harcművész közül a vesztes beletörődik, átlendül rajta, tanul az esetből és ha túléli átértékeli és következő alkalommal igyekszik jobb lenni.
Ha egy eleve erősebb kancigány még 3 kancigány haverját odahívja, hogy fogjanak le, amíg ő üt, nem azért, mert amúgy ne tudna téged megverni, hanem mert most zselézte be a haját és ha 1-2 visszaütéssel eltalálod, akkor nagyon bepöccen rád. Kényelmesebb simán elverni téged nyugiban, amúgy is elég lobbanékony természet. Ha összekócolod a haját a végén még előkerül a rugóskés és nem akar visszamenni a kaptárba.
Ilyenkor teljesen jogosan tekintesz magadra áldozatként és próbálsz méltó bosszút forralni, mondjuk KKK-s emberekkel élve elégetni ezeket az embereket, miután felkutattátok őket, megcsonkítani és hagyni hosszan elvérezni.
És visszatérve a női-férfi párkereséses dologra, teljesen jogosnak érzem mindkét fél álláspontját.
Férfiként lehet részrehajlással vádolni, de valójában a nők is csak a médiamanipuláció áldozatai. A médiát nem érdekli az, hogy hány nő szenved emiatt és hány nő elégedetlen sokkal jobb pasi mellett, mint amilyenről nagyanyáink csak álmodozhattak annak idején.
A médiát az érdekli, hogy a nőket is megversenyezteti a maga módján, csak ez nem a "szexeljünk az összes ellenkező neművel" játékban csúcsosodik ki, hanem a "fogjuk meg magunknak foggal-körömmel az elérhető legjobb pasik közül valamelyiket" játékban.
Egyik sem reális és ugyanúgy igaz rá, mint a motivációs előadásokra, hogy nem lesz MINDENKI gazdag (matematikailag lehetetlen) és minél inkább élesedik a verseny, annál több erőfeszítésbe fog telni szintet tartani is, nemhogy növekedni. Ráadásul a növekedéshez a szorzókat is olyasmik jelentik, mint kezdeti tőke, családi háttér, genetika, szerencse, stb. Amiből az utolsó kivételével a csóró és nem túl tehetséges (nem selejt, csak nem kiemelkedően tehetséges) embernek nem igazán jutott.
És ha szerencsével mégis eljutsz arra a szintre erőfeszítéssel, mint a gazdag beleszületett, UGYANOTT leszel. Ugyanúgy ítél meg, értékel a társadalom. Ahogy a pénztárban sem kapsz 30% kedvezményt, ha 1 órát álltál sorban, míg más olyan munkakörben dolgozik, hogy akkor azonnal sorra került. Sőt! Utóbbi nagyobb eséllyel "szerencsésebb" is, mert még olyan akciós termékeket is elkapkodhat, amin spórol a tiednél jóval magasabb fizetéséből, te meg élet-halál harcot vívsz a többi melóssal.
Viszont egyik nincs a másik nélkül. Lényegében az ember is termékké vált. A nő is és a férfi is. És ha ezt tagadod, akkor vagy ténylegesen kivonulsz a társadalomból, vagy olyan leszel, mint egy laposföldes.
Mert egy nagyvárosban, egy mainstream gondolkodású emberi közösségben nem bújhatsz el a világ elől, mások is látni fogják azt, hogy ki a párod. Folyamatosan rajtad lesz a beilleszkedési kényszer, hogy kicsit mainstreamebb legyél. Csak egy kicsit. És előbb-utóbb megtörsz. Anyagilag is függetlennek kell lenned (ami a nagyvárosi költségek és folyamatos fogyasztási ingerek mellett nagyon nehéz) és érzelmileg is (nem eshet meg a szíved, hiszen akkor számon fogják kérni rajtad, hogy neki miért a másiknak meg miért nem, akkor miért máskor meg miért nem).
Vagy az az út van, hogy ténylegesen elhatárolódsz és magadnak termeled az élelmiszert egy olyan alternatív közösségbe, ahol tényleg nem fog senkit érdekelni, hogy egyiktek sem a legújabb divat szerint öltözik, nem fogják kérdezgetni, hogy miért így vagy úgy éltek, miért nincs gyerek, vagy miért van, miért így vagy úgy nevelitek, stb.
#148
Ebben az esetben valóban, de ezzel nem is lenne probléma. Ugyanakkor a társkeresésben “bosszút” állni kb olyan, mintha egy ilyen általad említett fizikális bántalmazás után, minden szembejövő embert megvernél, a legkedvesebbeket 2x. Maga a diszkurzus nem onnan indult, hogy miért él valaki szingliként, hanem onnan, hogy attól mert ő nem keres párt, miért kell minden ellenkező nemű embert ócsárolni? Attól mert a média azt sugallja, hogy neked a falu bikájával kell lenned, de ő egy tuskó, miért rúgsz bele Paliba kettőt, amikor 10 éve körbeugrál? Innentől kezdve mitől vagy jobb, mint az, aki téged becsapott?
Legyünk őszinték.. minden ember hazudott, füllentett, vagy eltusolt pár apróságot társkeresése során, innentől kezdve nem beszélünk tisztességes versenyről. Akinek csupán 1 dolgot is a számlájára lehet írni, az pedig ne tekintsen magára áldozatként, hiszen, ha az ő dolga derül ki előbb, egy feljebb említett szóval = most ő lenne a gyökér szerepében. Ennek kapcsán voltak előző hozzászólásokban utalások arra, hogy először mindenki magára vessen, csak utána ítéljen meg másokat.
Az, hogy hogyan éli valaki az életét, milyen párkapcsolatban él, a saját döntése, és tiszteletben kell tartani.
De szerintem érezhető a különbség aközött, hogy “szingli vagyok, mert belefáradtam a társkeresésbe” és aközött, hogy “szingli vagyok, mert minden ellenkezőnemű egy aljas, hűtlen disznó”.
Még fiatalabb korom ellenére is tisztában vagyok azzal, hogy a kirakat és a valóság nem fedi egymást. Aki 30-40-50 éves korára nem mérte fel, hogy milyen értékekkel, külsővel stb rendelkezik, és nem jött rá arra, hogy ezzel melyik “versenyben” mik az esélyei, azok már jóval a mai túltolt média előtt se fordítottak időt saját maguk megismerésére.
"De szerintem érezhető a különbség aközött, hogy “szingli vagyok, mert belefáradtam a társkeresésbe” és aközött, hogy “szingli vagyok, mert minden ellenkezőnemű egy aljas, hűtlen disznó”."
Szingli vagyok, mert belefáradtam a társkeresésbe, mert minden ellenkező nemű aljas, büdös, megalázós, lenéző, hűtlen disznó.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!