Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan jutottunk el oda, hogy a nők már inkább választanak egy vibrátort mint egy sikertelen pasit?
#130: Nem, én ha nő lennék nem nyugodnék bele, hogy nincs orgazmusom, főleg ha 15 éve volt (tehát biológiailag képes vagyok rá) és főleg nem maradnék nemhogy hosszú, de semmilyen kapcsolatban olyannal, akivel nem tudom újra átélni. Még akkor sem, ha annyira szolgalelkű az ember, hogy elviseli, hogy egy műanyagrudat használok a farka helyett.
Ezeket én gazdasági érdekkapcsolatnak szoktam hívni vagy rezsi-felezős együttélésnek és inkább ugranék fejest a betonba, minthogy ilyenben kelljen sínylődnöm férfiként egy olyan nő mellett, aki a farkamtól nem tud elmenni. Ha a szex nem működik, az nem kapcsolat. Annyi erővel egy azonosnemű haverommal is lakhatnék együtt, akivel talán még több közös hobbink is van.
130-as.
Azért szerintem ott a hozzáállással is vannak problémák. Ez a 99%, hogy nem lesz, kb olyan, mintha más azt mondaná, hogy 99%, hogy el fognak hagyni, szóval nem ismerkedek, vagy nem keresek munkát, mondván úgyis kirúgnak.
Amúgy meg tele van az oldal olyan nőkkel, akik biológiailag nem képesek a hüvelyi orgazmusra, mégis kapcsolatban élnek, és jó a szexuális életük. Egy kapcsolat nem csak annyiból áll, hogy jó a szex vagy nem jó. Hüvelyi orgazmus nélkül nem lehet jó a szex? Egy párkapcsolatban nem lehet szexuális segédeszközöket alkalmazni?
Nekem ez kicsit úgy jön le, hogy már a férfi a hibás, amikor szexuálpszichológusok meg mit tudom én kik, egyértelműen elmondták, hogy a görcsösség nem hogy segít, de ront a helyzeten. Szóval nem mondom azt, hogy minden férfi született lepedőakrobata, de meglátásom szerint saját magad legnagyobb ellensége te vagy ebben az adott esetben, és ennek okán egy kapcsolat számos pozitív dolgától is megfosztod magad.
Én ismerek olyan nőt, akinek a 12. férfi volt az első normális az életében. És nyilván mindenféle k*rvának van nézve, hogy ennyit kipróbált, de az aktív próbálkozása ezt eredményezte, ő nyitott volt ismerkedni, ő adott esélyt. Az utolsó srácot kivéve, akivel évek óta együtt van már, az összessel volt valami gáz. De nem olyan jellegű dolgok, hogy nem keres jól vagy nem elég jóképű, nem kigyúrt stb., amiket itt szoktak hangoztatni. Több férfi is manipulatív, érzelmileg zsaroló volt, de lusta dög is volt köztük, aki szó szerint egy vajas kenyeret nem akart megkenni magának, olyan is volt, aki mindent megvett a csajnak, de cserébe kb. k*rvának nézte, és úgy volt vele, hogy neki jár minden a szexben. Volt aki amellett, hogy betegesen féltékeny volt (mondjuk ebből 3 is volt), 2 perc alatt élvezett el, és a kapcsolat vége felé már semennyire sem érdekelte, hogy a csajnak jó volt-e. Olyan is volt, aki nem tudta elviselni, hogy bizonyos kérdésekben nem ért egyet a barátnője, rá akarta erőltetni a politikai nézeteit stb., meg olyan is, aki megszabta, hogy milyen ruhában mehet ki a csaj az utcára, ja és kettő meg is csalta (pár hónapos kapcsolatban).
Lehet mondani, hogy rosszul választott, pedig nem. Próbálkoztak nála a srácok, és aki nem egyértelműen volt gáz, azoknak adott egy esélyt a kapcsolatra. Természetesen ezek legfeljebb fél évig tartottak, mert hónapok elteltével jöttek ki csak ezek a gondok, addig mindenki nagyon rendes srác volt, bókolgatott, ajándékozott, odafigyelt szex közben is, azt mutatta magáról, hogy megbízható és felelősségteljes, aztán ezek valahogy 2-3 hónap után abbamaradtak. Ja, és nagyon fontos, hogy egyikkel sem lehetett normálisan kommunikálni az érzéseikről.
Szóval ezek alapján én azt mondanám, hogy elég rossz a választék. Ha statisztikailag lehetséges az, hogy 12 normálisnak tűnő férfiból 1 az, aki valóban normális, az elég elszomorító szerintem. És itt a srácok próbálkoztak, a csaj meg adott nekik esélyt, volt akinek többet is.
És igen, a legtöbb lány nem fog elmenni 12 kapcsolatig, hogy ezeket megtapasztalja, mert mindenféle k*rvának el lesz mondva, ha ezt meg meri tenni, akkor is, ha nem fekszik le velük 1 hét után. Ha meg nem ad esélyt a férfiaknak, akkor meg nem elég nyitott meg előítéletes, hát ok.
"És igen, a legtöbb lány nem fog elmenni 12 kapcsolatig, hogy ezeket megtapasztalja, mert mindenféle k*rvának el lesz mondva, ha ezt meg meri tenni, akkor is, ha nem fekszik le velük 1 hét után. Ha meg nem ad esélyt a férfiaknak, akkor meg nem elég nyitott meg előítéletes, hát ok."
Évszázadot tévesztettél? Nem a 12 kapcsolattal van a probléma, főleg nem ilyen okból, hanem mikor egy nullával több van és a nagy része letagadásra kerül, mert a csaj se számolja őket, mert van, amire nem is emlékszik, mert részeg volt, mást meg "csak" leszopott, ilyenek...
De tovább megyek. Ha őszinte még ezzel sincs probléma. A legnagyobb probléma a képmutatással van, mikor tele van a múltja ilyen sötét foltokkal meg csontvázakkal, de a férfi már diszkriminálva van, ha volt neki mondjuk 20-30 szexuális kapcsolata (beleszámolva az alkalmikat is).
Volt már olyan, hogy egy lánynak én voltam a harmadik és bár megjegyezte, hogy sok és hogy jött ennyi össze, de nem volt vele problémája. Más meg egy kiélt ribi volt, aki 8-at vallott be, aztán kiderült a hónapok során, hogy jó lesz az minimum 50-nek is, de hát az a 8 volt az ami olyan komolyabb volt vagy többet jelentett neki ezért nem mondta a többit, olyan természetességgel közölte, hogy "Ja, hát persze, mikor fiatal voltam pasiról pasira jártam, de ma már megkomolyodtam (mondta ezt 28 évesen)." mintha ezt minimum sejtenem kellett volna meg mégis mit lepődöm meg ezen, hiszen ennél természetesebb nincs is.
Csak azt nem értem, hogy akkor a kapcsolat elején mit kellett annyit rugóznia rajta, hogy mennyivel több az én akkor 15 szexuális kapcsolatom, mint neki az akkor bevallott 8 és hogy én tuti majd ott fogom őt hagyni. Főleg, hogy mint az is kiderült, nem az a kis angyali virágszál volt, akit a csúnya skalpvadász férfiak behálóztak és mindig ő volt a szegény áldozat, aki hitt az igaz szerelemben, hanem a külföldi pasira Google fordítóval ugyanúgy ráment online meg olyan kezdeményezéseket lenyomott, hogy már én éreztem kínosan magam férfiként, hogy egy középszerű nő milyen ordenáré módon képes adni a jeleket egy kicsit vonzóbb pasinak.
133
Pontosan az ilyen gyökerek miatt hagytam fel az ismerkedéssel. Elég volt, hogy mindegyiknek volt valami hülyesége, és itt most nem arra gondolok, hogy egyszer-egyszer elfelejtette lehajtani a WC ülőkét, hanem valóban komoly dolgokra. (megcsalás, hülyének nézés, manipuláció, agresszió stb)
Becsülöm a nő ismerősöd, hogy ő képes volt ezt végig csinálni. Nekem sajnos már nem megy. :)
133-as.
Az, hogy nem megy el 12 kapcsolatig, mert mit fognak róla gondolni a saját szegénységi bizonyítványa.
Attól, hogy valaki mások véleménye, nyomása miatt nem éli úgy az életét, ahogy neki jól esik, még nem jelenti azt, hogy másokat alpári módon le kell hordania, mert frusztráltan érzi magát. Kövezzenek meg, de saját magának okozza ezeket azzal, hogy akár még 40-50 éves korára sem képes eltekinteni attól, hogy mit gondolnak róla mások. Függetlenül attól, hogy nő vagy férfi az illető.
Az ismerősöd elment addig, biztos van, aki elmegy tovább is, mert akarja és tesz érte.
De az ide kommentelők zöme csak kifogásként tekint mindenre, és igyekszik megmagyarázni, hogy de mindenki más hülye.
Ahogy írtam, először át kell élned, hogy nem jutsz soha orgazmushoz, utána elmondhatod a véleményedet. Ezt férfiként talán soha nem fogod megérteni.
Addig kellene váltogatnom a férfiakat, amíg nem találok egyet, akivel élvezhetem a szexet 100%-ban? Tudod mennyi annak a valószínűsége, hogy olyat találok, aki számomra vonzó, hűséges, nem bunkó és passzolunk a szexben is? 0.
Amúgy meg lehet ám férfi nélkül is létezni.
"Szóval ezek alapján én azt mondanám, hogy elég rossz a választék. Ha statisztikailag lehetséges az, hogy 12 normálisnak tűnő férfiból 1 az, aki valóban normális, az elég elszomorító szerintem. És itt a srácok próbálkoztak, a csaj meg adott nekik esélyt, volt akinek többet is."
NEM.
NEM.
NEM.
A klasszikus nagy vadászok/gyökerek/rosszfiúk rendszeresen a jófiú/normális/átlag pasi mázába öltözve cserkészik be a csajt. Ezt továbbra sem akarjátok felfogni, mert akkor tükörbe kéne nézni, hogy 0.0 százalék az emberismeretetek, totál hiszékenyek és nagyon könnyen manipulálhatóak vagytok, főleg, ha tetszik nektek a pasi.
Rátok sokkal jobban illik a f.asz feláll, ész megáll mondás.
#137: "Addig kellene váltogatnom a férfiakat, amíg nem találok egyet, akivel élvezhetem a szexet 100%-ban? Tudod mennyi annak a valószínűsége, hogy olyat találok, aki számomra vonzó, hűséges, nem bunkó és passzolunk a szexben is? 0.
Amúgy meg lehet ám férfi nélkül is létezni."
Ugyanabban a dilemmában vagy, mint azok az incelek, akik szintén valami mainstream ideált tartanak csak és kizárólag vonzónak, ez pedig már meghatározza a szűk keresztmetszetet, amin belül a többi tulajdonság kívül esik és nem azért, mert olyan ritka, hanem mert ezen a szűk halmazon belül ritka.
Lehet keresni tűt a szénakazalban, de ha találsz is, mindig retteghetsz, hogy mikor veszíted el, mert hatalmas az igény rá és mások folyamatosan le akarják majd csapni a kezedről.
Meg lehet a nehezebb utat is választani, mélyen magadba nézve elgondolkodni, hogy MIÉRT tartasz valakit vonzónak és másikat miért nem. Mármint abban az értelemben, amikor a másik emberrel tényleg nincs semmi baj. Ha dolgozol magadon, meglepődsz majd mennyire nem ismered igazán önmagadat, a saját igényeidet és mennyire a társadalom diktálja azt, hogy neked kivel, milyen típussal illene együtt lenned.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!