Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a nők utálják az inceleket, hogy lehet az, hogy (elvileg) a prostik mégis fogadják ezeket a férfiakat?
#9: "Amúgy milyen gáz már hogy nem is érzed a különbséget a pénzért való dugás és a tényleges vonzalom között...."
És milyen érzéketlen, hogy egyes embereknek talán csak az egyikből jutott, ezért nem tud különbséget tenni közötte. Mintha a vaknak született embert cseszegetnéd, hogy nem látott színeket, csak a nevüket tudja, de nem tudja mihez társítani.
Vagy röhögnél sznob gazdagként jókat a csórón, akivel elhiteted, hogy olyan luxusdolgot eszik, amit soha nem is kóstolt.
Vagy eladnád egy idős embernek ötszörös áron az 5 évvel ezelőtti okostelefont, mert úgysem tudja, hogy mi az a RAM meg processzor meg verziószám, hiszen örül, hogy megtalálja a zöld meg piros gombokat és tudja húzni a megfelelő irányba.
Akinek nem volt tényleges vonzalom az életében, az csak a filmekből tudná társítani, azt meg (SURPRISE!) a színészek is eljátsszák csak legtöbbször, tehát nem valódi még ott sem, egy igényesebb prosti is tud úgy tenni.
11
Tehát csak az érti a prostitúció meg a valódi szex közti különbséget, akinek már volt része az utóbbiban? :D Furcsa módon én akkor is különbséget tudtan tenni a kettő közt, amikor még szűz voltam. Lehet, hogy csak némi szürkeállomány kell hozzá.
De ha az általad emlegetett szegény, szerencsétlen csoport tagjai képtelenek erre a distinkcióra, akkor voltaképpen miért kellene együttérezni velük? Nekik végülis hót mindegy, hogy miért fekszik le velük a csaj, amíg szétteszi a lábát, nem?
Döbbenetes, hogy hány sebből vérzik a gondolatmeneted.
#4
Nahát! Pedig nem kaptam privit tőled sem! Es akkor meg is dőlt az a teoria, hog MINDEN nő elutasitja!
Nem, csak a neked tetsző, atlag feletti nők!
Add lejjebb a kulsovel szemben tamasztott elvarasaidat!
Szivesen.
#12: "Furcsa módon én akkor is különbséget tudtan tenni a kettő közt, amikor még szűz voltam. Lehet, hogy csak némi szürkeállomány kell hozzá."
Ne keverd az intelligenciát az egóval. Előbbiért Nobel-díj jár, utóbbiért IgNobel díj.
Én is különbséget tudok tenni a marhahús, csirkehús és disznóhús között, mert ettem már mindhármat, de ha egyiket sem ettem volna, akkor az állat képe alapján nem feltétlenül hibáznék rá, hogy melyik melyik.
Egy csirkecombnál már lenne egyéb viszonypontom (az állat mérete, testfelépítése), de ha okos kínai élelmiszeripari mérnökök csirkecombcsont köré raknak disznó vagy marhahúst, míg aki evett mindent annak egyből feltűnő lesz, hogy itt valami nem kóser és átverés van a dologban, aki viszont egyiket sem az egyéni ízléstől függően vagy jóízűen falatozza, hogy finom, vagy felejthetőnek tartja, de akkor is abban a hitben fog élni, hogy csirkehúst evett.
"Nekik végülis hót mindegy, hogy miért fekszik le velük a csaj, amíg szétteszi a lábát, nem?"
Ha valakinek nincs összehasonlítási alapja, akkor nem tudja mi a különbség. Ha csak vegánhúst ettél egész életedben, akkor hiába tudod a szürkeállományoddal, hogy az nem igazi hús, számodra az "A" táplálék. És nem is tudod elképzelni sem milyen lehet a hús. Feltételezed, hogy közelebb áll az íze a vegánhúséhoz, mint a gyümölcshöz, de ennyi.
#14: "Nahát! Pedig nem kaptam privit tőled sem! Es akkor meg is dőlt az a teoria, hog MINDEN nő elutasitja!"
Nem a kérdező vagyok, de egyrészt nagyon erősen trollgyanús a kommented, számtalanszor írtam már én is rá és még beszélgetés szintjén sem volt semmi, választ sem kaptam a privátomra. Ennyi erővel te is írhatnál privátot a kérdezőnek.
És annyi még, hogy azt a 120 kilódat nem a legyek hordták össze. Nekem Sirokai Diána sem kellene, egyszerűen nem tetszik. De róla remélem te sem gondolod, hogy gondjai lennének a pasizással.
De mikor nekem ilyen testalkatom van: [link]
Akkor miért ajánlgatják magukat kövér nők? Lefogyni bárki le tud, nem kell olyan sokat enni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!