Mi a probléma azzal az ötlettel, hogy segítsünk idejutni nepáli/nigériai nőket, hogy kapcsolatba kerüljenek egyedülálló férfiakkal?

Magyarul akkor elindultál egy jó irányba, csak aztán visszafordultál, ha úgy tetszik. Akkor mégiscsak lenne esély, ha újra kondiznál, kijönnél a depresszióból, illetve "kezdenél valamit magaddal", ahogy a 200-as mondja. Olyan dolgokon valóban kár morfondírozni, aminek az elméleti esélye sem reális. De azt ugye tudod, hogy a depresszió egy komoly betegség, amit gyógyszerekkel kezelnek? Sok mindenki rávágja a rossz kedvére, hogy depresszió, de azt diagnosztizálni szokták.

Mindenesetre én szorítok, hogy végül sikerüljön összeszedni magad, és sikerüljön elfeledni ezt a jelenlegi szemléletmódod is, hisz látod, a karaván más irányba halad, minden kornak megvannak a maga sajátosságai, és az lesz benne sikeres, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz.

#198-as

Nem akarom már nagyon tépni a számat tényleg, csak még néhány dolgot le akartam írni reggel a kérdezőnek, csak mindig utólag jut eszembe (203).

Először is, ezt a karavános dolgot úgy értettem, hogy a világ nem fog visszafele fejlődni, vagyis abba az irányba, ahol a nők úgymond pozíciója még egész más volt, mint ma. Olvastam itt már elég incel gondolatot, így azt is néhányszor, hogy a Nyugatra, főleg Amerikára hivatkoznak, ahol jóval több incel van, és amelyek már jóval előrébb járnak incel témában, mint a Kelet. Így például ott már jobban felvállalják magukat (mondjuk ez lehet igaz is, van is fenn a YouTube-on egy híres interjú: Vice News). De az ott is egyértelmű, hogy nem akarnak visszafordulni a nyugati országok sem a patriarchátus felé. Még Magyarország sem, pedig itt aztán nagyon erős ez a konzervatív vonal..

A másik, amit így látatlanban gondolok a kérdezőről, hogy tipikus esete annak az elkeseredett embertípusnak, aki az élete egy vagy több pontját kilátástalannak gondolja, ezért minden szalmaszálba belekapaszkodik. Ilyenek például a mentális betegek: a depressziósok például. Az én családomban súlyos GAD-s (generalizált szorongásos) beteg van, pokol az élete, és belekapaszkodik minden szalmaszálba, amit lát. Egy egészséges, racionális ember első gondolata ilyenkor a szánakozás lesz, hogy az illető miért viselkedik ennyire irracionálisan (amíg nem tud a betegségről). De nem muszáj ehhez mentális betegnek lenni: egy megrögzött incel például, aki mindenáron családot akar, és úgy érzi, kifut az időből, kilátástalannak gondolja emiatt az életét, ezért (a reménytelenség miatt) szintén belekapaszkodik minden szalmaszálba. A blackpill pontosan egy ilyen "utolsó" szalmaszál.

Pontosan ezért reagál így az átlagember is az incel problémára, mert számára totál irracionális dolog, hogy ilyen ideológiákat ("utolsó szalmaszálakat") gyártanak ezek az emberek. Gondoljátok azért el, mennyire kell ehhez elkeseredettnek lenni lélekben? Hogy valaki csakis azért hisz valamiben, mert nem sikeres a nőknél? Kvázi egy menekülésről van szó. Szóval bizony van analógia a mentális betegek magatartásával, hasonló kilátástalanságot érezhetnek az incelek is, még ha a legtöbb ember ezzel soha nem is fog tudni azonosulni, akkor is hasonló a jelenség.

Vagyis ebből az a tanulság kérdező, hogy akárhogy is szeretnéd, nincs más választás, mint valahogy alkalmazkodni a jelen körülményekhez, és emelt fővel viselni a rosszat is. Valahogy megmaradni a racionalitásnál. Rohadtul nehéz persze, de a világ nem fog megváltozni, kizártnak tartom, hogy a patriarchátus visszatér valaha. Nem azért alakul a világ egy irányba évszázadokon keresztül, hogy aztán visszaalakuljon évszázadokkal korábbra.

De amúgy nem akarok itt okoskodni, tudja ezt a lelke mélyén a kérdező is, és szerintem most igen rossz passzban lehet. Őszintén kívánom neki, hogy a lejtő újra emelkedő legyen ;)