Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kiderült, hogy a férfi, akivel ismerkedek már járt többször is prostituáltnál. Nők, ti mit tennének a helyemben? Én lennék a prűd? (Hosszú)

Figyelt kérdés

24/L vagyok, ő idősebb, 31/F. Teljesen jónak tűnt minden, kedves, érzelmes, dolgos, külön lakik egy nagyon aranyos és szép tanyán. Ez utóbbit nem aranyásóságból említem meg, hanem ahogy a háziállataival bánik nagyon felelősségteljesnek tűnt, főz-mos-takarít magára, ha bármi elromlik ő intézi. Egyszóval nem életképtelen. Ő vega, én vegán, tehát az elveink is egyeznek, legalábbis ma hajnalig azt hittem.

Megtörtént közöttünk a dolog most először, hihetetlenül törődő, bújós volt és romantikus volt, az én kényeztetésem helyezte abszolút előtérbe. Pont ezért lepődtem meg azon, hogy utána, amikor mindenről is beszélgettünk kiderült, hogy 5-10 prostituált szolgáltatásait vette igénybe az elmúlt pár évben. Teljesen meglepett, engem mindig undorral fogtak el azok a férfiak/nők, akik fizetnek a szexért. Nekem nem fér bele az, hogy megvegyük más testét és intimitását, akkor sem, ha azt a másik éppen árulja. Hogy ilyen szinten használjuk más testét,mint egy tárgyat.

Beleképzeltem , hogy esetleg egy ilyen férfi mellett élem le az életem és őszintén úgy érzem, hogy ez egy megalkuvás lenne a részemről, amolyan kétségbeesés, hogy ez is jobb, mint a semmi. De ha pl megtudná akármelyik barátnőm, akkor elsüllyednék, hogy én egy "ilyen" emberrel vagyok együtt. Arról nem is beszélve, hogy elvileg pár hónapja szóba került ez a téma náluk egy házibulin, volt nő is a társaságban, a férfiakat megosztotta a téma, ő elvileg ellene volt már akkor, a kizsákmányolás és a stricik miatt. De ha ezt is elképzelem, hogy nekem találkozni kell a barátaival és az a nő, aki tudja ezt meg lesajnál engem.. Magam előtt is szégyelném, hogy vele vagyok.

Emellett nyilván ott van az is, hogy azt hittem, hogy most hosszú idő után végre rám mosolygott a szerencse, kifogtam egy rendes férfit akinek szinte csak hosszú kapcsolatai voltak, erre tessék. A gond, hogy kezdek már belezúgni, de úgy érzem ezt nem tudnám elfelejteni. Neki azt mondtam, hogy át kell gondolnom. Ti mit tennének?



2022. jún. 2. 18:02
1 2 3 4 5 6 7
 21/70 A kérdező kommentje:

16: en konkrétan mindenkirol tisztelettel beszeltem a kerdesemben, nem szidtam se a prostikat se a sracot. Akkor neked mire fel ez a gunyoros hangnem? Senki nem mondta, hogy tundibundi vagyok, a belvarosival is elegge mellelottel, hipererzekenynek sem tartom magam, szerintem a legtobb not kiboritana. Apropo, nok velemenyet kertem, nem a tiedet.

Ha nagyon keresnenk, akkor biztos, hogy talalnank olyan ferfit, aki azt mondaná ram, hogy neki mar nem fer bele hogy pl nem vagyok szuz, de en ezt teljesen elfogadnam, mert mindenkinek mashol vannak a hatarai.

Nem fogom megszokni, hogy csak a kutyam vagy a macskam marad, talalhatnek olyat, aki meg sosem prostizott, ezer meg ezer ilyen ferfi szaladgal az utcakon. A kerdes az volt (amire nem sikerult valaszolnod), hogy ENNEK ELLENERE maradjak a sraccal, ha mar megkedveltem, vagy ne?

2022. jún. 2. 18:42
 22/70 anonim ***** válasza:
59%
Jól bevonzotta a kérdés a megkeseredett incelhadsereget.
2022. jún. 2. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/70 anonim ***** válasza:
34%
Szerintem gondolkodj majd el azon hogy a gyerekeidet szeretned hogy olyan nevelje fel aki prostizott valaha? Netan ha elvaltok akkor majd fojtassa, es a gyerekek ezt lassak igy nevelkedjenek?
2022. jún. 2. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/70 anonim ***** válasza:
82%
#19, mintha átlag prostik így néznének ki a rosszlányokon 😂😂😂
2022. jún. 2. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/70 anonim ***** válasza:
23%

24.-re.


És szerinted minden prostizó fogatlan rigó csajokhoz jár? Nem mindenki csóró.

2022. jún. 2. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/70 anonim ***** válasza:
19%

Amúgy: hol húzódik a prosti és a barátnő közti határ? Ugye létezik az aranyásó.

Mi lenne ha olyan barátnője lett volna egy férfinek akivel épp ismerkedsz, aki a pasinak csak a lakása/státusza/keresete miatt lett volna a férfivel?

Tulajdonképpen ez is egyfajta prostitúció, csak kevésbé explicit mint mikor órára pontosan ki van számolva az együttlét.


Nem szabad nektek semmit sem elmondani :D

Jó hogy nem szűzességben kéne élni addig amíg meg nem találom a leendő feleségemet.

2022. jún. 2. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/70 anonim ***** válasza:
8%
Áh, idióta vegán liba ez :D
2022. jún. 2. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/70 anonim ***** válasza:
24%

"Jó hogy nem szűzességben kéne élni addig amíg meg nem találom a leendő feleségemet."

Ez a legjobb

Egyszerűen fel nem tudom fogni mit képzelnek nők férfiakról akik ugye nyilvánvaló módon gyakran maradnak egyedül, nő nélkül az életben.

Azt képzelik hogy majd szűzies életet él csak azért "mit szólnak a csajok" vagy mert "fúj de undi prostival"?

Sajnálom a férfit amiért elkövette a csajozás legdurvább hibáját: túl őszinte volt.

Az őszinteség férfinél nem tolerálható bűn. Remélem talál majd magának egy normalisabb nőt, és ami a legfontosabb: tanul a hibájából!

2022. jún. 2. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/70 anonim ***** válasza:
83%
Nem az őszinteség a bűn, hanem maga a dolog. Ha ismerkednél egy csajjal, és elmondaná, hogy megfektette egyszerre 5 kancigány, az őszinteséggel lenne bajod, vagy magával a tettel?
2022. jún. 2. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/70 anonim ***** válasza:
38%
Az ilyen 28 as fele incelek meg a prostikat is elvennek csak hogy kapjanak valakit :))
2022. jún. 2. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!