Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha már úgyis a nők a felsőbbrendű nem, akkor nem lehetne az incelproblémát a Chadek jogainak korlátozásával megoldani?
Elméletileg rossz a nőnek az, ha a strici prostitúcióra kényszeríti. Ezután erre nem lenne lehetősége.
Elméletileg az is rossz a nőnek, ha csak hitegetik, de ő komolyan gondolja a kapcsolatot. Ezután erre sem lenne egy férfinek sem lehetősége.
Elméletileg az szintén rossz a nőnek, ha a férfi a kapcsolat elején a punciért teljesen másképp viselkedik, majd miután megkapta elviselhetetlenné válik. Erre szintén nem lenne lehetőségük a férfiaknak.
A megcsalás és bántalmazás is el lenne lehetetlenítve.
És ha bármelyik férfi ennek bevezetése ellen felszólalna, az elismerné, hogy neki tisztességtelen szándékai vannak a nőkkel szemben.
Az incelek életében ezzel semmi sem változna, hiszen ők eddig is ebben éltek, viszont gyakran kapjuk meg azt a sértést, hogy ha lehetőségünk lenne, ha mi is népszerűek lehetnénk a nők körében, akkor mi is ugyanolyan gonoszok lennénk.
Csak haladunk végre. Ugyan arról a szintről.
Meg is van oldva. Ha olyan nő kell aki "szintben" feletted van, akkor dolgoznod kell magadon, hogy tebis elérd.
21
De ha eléri azt, akkor megint egy szinten lesz a nővel, és neki felette kel..ez szerintem egy ilyen ördögi kör. :D
#20
Azért, mert a nők még 2022-ben is mindenhol azt hazudják, hogy kilépés/besugárzás/... a fontos nem a külső illetve, hogy a szépség relatív... Pl. alább 1 példa a sok közül, 13-as hozzászólás:
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__tarsk..
18-as, az a baj, hogy te álomvilágban élsz. Akár hiszed, akár nem, sok ember számára egyáltalán nem természetes, hogy párkapcsolatot tud kialakítani. Én egy ideig akartam, de eljutottam odáig, hogy már nem is akarok.
Kommunikációs problémáim nincsenek, és képzeld: mentális betegségem sincs.
46 évesen eljutottam odáig, hogy már nem is akarok párkapcsolatot. Helyette élhetek a hobbiaimnak, nem korlátoz senki.
Nem ismersz, tehát azt sem tudhatod, hogy tisztelem a nőket, mint bármelyik embert. Sőt, még udvarias is tudok lenni. Hovatovább még kellemesen el is tudok velük beszélgetni. Egész egyszerűen annyi, hogy nem potenciális társként/szexuális partnerként tekintek rájuk.
#20: "Tehát akkor te se a saját szintedről akarsz, hanem a szinted felett?"
Szerintem arra próbált célozni, hogy a szintje alatti nőknél (aki lehet, hogy az ő előnytelen KÜLSEJE miatt mondjuk a 40 éves drogos cigányasszony vagy a 150 kilós és még jellemileg is elviselhetetlen és ápolatlan, mosdatlan, igénytelen nő) is az fogja meghatározni kizárólag, hogy az adott nőnek ő-e a legjobb elérhető pasi a láthatáron. Amennyiben igen, lehet kuka, lehet bunkó, lehet bármilyen.
És amint a nőnek akad jobb, abban a pillanatban le fogja őt cserélni.
Ezt nem értitek meg, hogy ezért kegyetlen a szint és a külső. Mert minél lejjebb vagy, annál több ember van feletted, azaz annál több olyan időzített bomba, aki rá fog nyomulni a nődre, aki teljesen mindegy, hogy szintben hozzád képest hol áll, csak míg ha a topmodell hagyja el a csúnya férfit, akkor kevésbé ciki, mintha a kövér, még csúnyább lány csalja meg az átlagos férfit, majd esedezik bocsánatért AZUTÁN, hogy rájött: a másiknak csak ürítésre kellett, de felvállalni nem akarja.
És mindenkinek a szép tetszik. A megalkuvás nem jó. Az a jó, ha vonzódnak a másik emberhez. A férfiak is vágynak arra, hogy a nők vonzódjanak hozzájuk.
Olyan nő nincs, akihez ne vonzódnának, de olyan férfi rengeteg, akihez senki nem vonzódik és maximum akkor lenne jó parti, ha pénzzel vagy bármi egyébbel kompenzálna. Az meg nem igazi vonzalom. Attól nem lesz szebb, nem lesz szexuálisan kívánatosabb, hogy lesi a nő minden kívánságát meg anyagilag odateszi magát.
"Akkor miért vannak a nők számonkérve, hogy ők is ezt teszik?"
Mert a nők szoktak utána panaszkodni, hogy "nincs normális pasi" mindegyik csak dugni akar meg "miért hagy el minden pasi" meg "miért csalnak meg, bánnak így velem"?
Nekünk meg kicsit zavaró ÉVEK ÓTA a kispadon várni arra, hogy talán mi is kapunk valami morzsát egyszer végre.
Az első fázis, hogy ezek a nők elismerjék, hogy átlag feletti igényeik vannak a KÜLSŐ terén, hiszen nők.
A második fázis, hogy téves, hibás szempontok szerint választanak párt, sármos, lehengerlő dumával a vonzó külsejű férfi bármikor "hipnotizálni" tudja őket, míg amire igazán vágynának, a biztonság, stabilitás, szeretet, hűség, az nem indít be bennük vonzalmat. Kéne az a vonzó külső.
ÉÉÉÉS
Mivel ezek a vonzó külsejű férfiak a társadalom felső 10%-a, ezért minden ilyen férfire matematikailag is durván 10 potenciális nő jut. Azaz mindegyiknek van 1-1 potenciális háreme, annyira oda vannak értük a nők, hogy képtelenek a hűségre, túl nagy a kísértés. Ezt maga Pumped Gabo is nyilatkozta.
Tehát a vonzó külsejű férfiak között nagyon kevés az, aki hűséges, hiszen folyamatosan ellen kell állniuk a nők csábításának és a társadalmi nyomásnak, az összes férfinek, aki nem érti, hogy miért nem dugja meg a titkárnőt, pedig felkínálkozott, miért nem követi vissza Instán a pénztáros lányt, aki kinyomozta, hogy ki ez a jó pasi és csak úgy bekövette, miért nem talizik, amikor amúgy sincs dolga a 10 éve volt osztálytársával, aki hirtelen véletlenszerűen ráírt, hogy mi újság van vele, rég találkoztak, miért nem jön össze újra azzal az exével, aki könyörög neki, hogy szexkapcsolatba is benne van és lehet mellette más nője is, ő hűséges lesz hozzá és öngyilkos lesz, mert nélküle már semmit sem ér az élete és így tovább...
Vagyis a 10%-nak a 10%-a az, akivel boldog, kiegyensúlyozott, minden szempontból kielégítő párkapcsolata lehet.
A többi férfit pedig más szempontok alapján választják ki a külsejük ELLENÉRE. És ez megalázó.
23
Ki mondta, hogy nem számít a külső? A szexhez, egy jó párkapcsolathoz kell az, hogy fizikailag vonzódjunk a másikhoz. Soha, senki nem mondta hogy nem számít a külső. A nőknek amúgy a külsőt illetően kisebb igényük van, csak a férfiak mániája az, hogy jó csajt akarnak, mert a 19-es hozzászólásban te is a szinted felett akartál csajt. Ha egy pasi nem néz ki olyan jól, de van egy normális megjelenése, stílusa, személyisége simán lehet barátnője. Ha se jó külseje, se stílusa, személyisége van akkor bukta. De te szerintem az utóbbiba tartozol, emellett még te is a szinted felett akarsz..akkor miről beszélünk?
#22: "De ha eléri azt, akkor megint egy szinten lesz a nővel, és neki felette kel..ez szerintem egy ilyen ördögi kör. :D"
Szerintem inkább arról szól, hogy a rabszolgákat régen miért szabadították fel, mikor megválthatta pénzért önmagát és szabad ember lett.
Azért, mert frusztrálta a gondolat, hogy ő erre determináltatott, hogy csak azért, mert így született neki ennyivel többet kell küzdenie az életben, mint aki alapból szabad.
Itt is ugyanez van. Csak azért kellene nekem félmilliót keresnem havonta, mikor más férfinek elég egy tanári fizetés is, mert előnytelen a külsőm és kompenzálni kell?
Csak azért kellene humorheroldnak lennem, mert előnytelen a külsőm és kompenzálnom kell, más meg még kukább módon is sikert ér el, mert jól néz ki és a nő szedi fel?
Csak azért kellene kigyúrnom magam, amikor nem a stílusom, mert a külsőmet kompenzálnom kell, más meg pocakkal meg gizdaként is jó pasi, mert olyan az arcberendezése?
Azt hiszem épp a nők szoktak előszeretettel kikelni az ellen, mikor valaki olyan "bókkal" illeti őket, hogy feleségnek való, hogy ő csak arra jó, hogy mosson, főzzön, takarítson, gyerekeket szüljön, míg más, irigyelt plázacica nő lábai előtt meg hevernek a férfiak.
Csak mögöttük ott a feminista mozgalom a body positivityvel meg a kvótákkal meg az összes többivel.
Az átlagos férfiak mögött ki van? Minket ki képvisel?
És a nőnek is más azt elfogadni, hogy csóró ő is és csóró a pasi is, így a házimunka rá eső részét nem kerülheti el, meg megint más azt, hogy a férfi azért csóró, mert a fiatalkorában keresett pénzét prostituáltakra meg plázacicák eltartására költötte akik mellé bejárónőt fogadott, mert a lány nem akart otthon semmit csinálni.
Kétlem, hogy egy ilyen belépő párkapcsolathoz vezetne.
Ehhez képest fordítva a nő elvárja, hogy a férfi kompenzálja az előnytelen külsejét, különben szóba sem áll vele. Ha kompenzálta, akkor TALÁN kap esélyt.
#26
Az nem ide tartozik, hogy én mit akarok. Válaszoltam nőket miért szokták még elővenni azért, amit te számonkértél. Be kellene fejezni a hazudozást és akkor a ronda férfiak se fognak próbálkozni soha többé szép nőknél. Nők is sok bosszúságtól megkímélnék magukat.
Most már teljesen világos minden.
Kérdező amit te itt hosszan magyaráztál arra van egy kifejezés.
Természetes szelekció.
Nincs olyan, hogy valakinek csak a 150 kg-os drogos cigányasszony jutna.
Ha zavar a külső akkor meg el lehet kezdeni egészségesen étkezni és sportolni. Ha testi hibád van akkor arra meg ma már elég egyszerű egy plasztikai sebészetet találni ahol helyrehozzák amit esetleg kell.
A legnagyobb gond nem ez, hanem ahogy a nőkre gondolsz.
Persze van olyan aki úgy cserélgetiba pasikat ahogyan az érdeke megkívánja de azért ne ezt tekintsük már általános jelenségnek mert nincs így.
Ez olyan mintha azt mondanád, hogy a nők csak tárgyaknak tekintik a férfiakat.
Ami hozza a kérdést, hogy te miért akarnál akkor egy nőt maganak ha csak tárgynak tekint ?
27
Ilyen az élet... Aki rosszul néz ki, az legyen okos / kedves / vicces / gazdag / kigyúrt - annak függvényében, hogy a nők mely csoportját akarja megszólítani VAGY fogadja el, hogy neki is a csúnyák jutnak.
Ugyanígy: aki buta az tanuljon nagyon keményen / dolgozzon nagyon keményen VAGY fogadja el, hogy szegény marad.
Szerinted ezt meg lehetne változtatni bármivel is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!