Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, ti adtok esélyt csúnya fiúknak?
Randiznátok olyan fiúval, akinek nem túl vonzó a külleme (persze azért nem taszító számotokra), de alapvetően szimpatikus nektek, és találnátok benne valamit akár a külső, akár a belső tulajdonságai között, ami tetszik nektek?
Igen mondanátok egy ilyen fiú randimeghívására, ha elhívna benneteket?
#571
Te egyszer már kimondattad velünk, hogy a csúnya férfiak nem hajlamosabbak bántalmazásra, mint a nem csúnyák, azzal a címszóval, hogy így eláshatjuk a csatabárdot, mégis ugyanúgy lököd a sódert azóta is. A te szavad ennyit ér. Pont ezért nem szólítottalak meg téged.
"Te egyszer már kimondattad velünk, hogy a csúnya férfiak nem hajlamosabbak bántalmazásra, mint a nem csúnyák, azzal a címszóval, hogy így eláshatjuk a csatabárdot, mégis ugyanúgy lököd a sódert azóta is. A te szavad ennyit ér."
Nem véletlenül nem lehetett elásni, a ti szavatok ért csak ennyit. Amit kimondattam az teljesen hiteltelen tulajdonképpen, mert csakis az ellenkezőjét bizonygattátok állandóan. Ezenfelül ha jól rémlik egyedül te mondtad ki, a többiek nem hiszem, szóval eleve nem számít.
"Egy bűncselekmény elkövetőjének lenni nem áldozati póz."
Egy veled elkövetett (teszem hozzá nyilván feltételezem valós) bűncselekményt ráhúzni olyan emberekre akik neked nem tetszenek viszont áldozati póz. A megbélyegzés is legalább olyan értékű támadás, mintha törvényileg üldöznék őket. Ezért elítélendő erkölcsileg, legalább annyira mint az amit veled tettek. De mivel téged előbbi nem érdekel, ezért engem a te problémád nem tud meghatni. Ha az exed összevissza vert volna sem érdekelne, mert te csak ráhúzod ezt azokra is akik semmit nem követtek el ellened. És észre sem veszed, sőt még kikéred magadnak. Hát tojom le nagyívből!
584#
Nagyon úgy tűnik képtelen vagy értelmezni amit írok, vagy inkább nem vagy hajlandó.
A bűncselekmény áldozata mondjuk te vagy. Az erkölcsi bűnöket pedig rajta kívűl ugyanúgy elköveted te is. De nem az exed ellen, hanem mások ellen. Azért amit valaki elkövetett ellened.
Gyanítom sosem leszel képes felfogni amit teszel
"Ezenfelül ha jól rémlik egyedül te mondtad ki, a többiek nem hiszem, szóval eleve nem számít."
Szegény "kedves anonim" az elejétől fogva hangsúlyozta kb. minden második kommentjében a felszólításod előtt és után is. A közvetlen reakciója rá a 246-os hsz volt, visszanéztem most:
"Én cáfolom.
Bármilyen külsejű férfi lehet deviáns, vagy épp normális is."
Bónuszként említem, hátha van jelentősége: "simp" is többször elmondta, hogy a társkeresési sikertelenség eredményezheti a bántalmazó jellemet IS meg azt IS, hogy az illető különösen nagyra fogja értékelni a majdani nőjét.
De kíváncsi lennék, hány embernek kell beismerést tennie összesen ahhoz, hogy arra már azt mondd, hogy számít.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!