Miért nem tudják sokan pozitívan felfogni ha ghostolják őket?

Nem értek egyet. Meg lehet mondani őszintén, hogy ne haragudj, de nem érzem kettőnk közt azt a pluszt, ami egy kapcsolathoz kéne. Aki ezen megsértődik, az magára vessen. Viszont én az egyenes embereket jobban díjazom.

Nyilván nem kell a szemébe vágni senkinek, hogy undorodom attól, hogy 120 kg vagy, meg hasonlók.

A visszautasítást is kell tudni kezelni.

Én ismerkedtem neten, a férjemet is ott ismertem meg. Szerintem nem is nézek ki rosszul.

A legtöbb fiú szeretett volna második randit, és amikor mondtam, hogy szerintem inkább ne, akkor tényleg volt olyan, aki elkezdte erőltetni, hogy de mégis miért. Az ilyen már mazochizmus, miért kell megindokolni, hogy mi az ami nem tetszik benne.

Aztán volt nekem is olyan, hogy engem utasítottak el. Persze, rosszul esik az embernek, de egy tulajdonképpen idegen ember visszautasítását egy egészséges önbizalommal rendelkező embernek fel kell tudni dolgozni.

#21 "volt olyan, aki elkezdte erőltetni, hogy de mégis miért" - ezt úgy utálom! Próbálsz udvarias, finom lenni és akkor kierőszakol belőled valami túl őszintént, amin aztán majd jól megsértődhet és elmondhat téged minden sz.rnak! :D

Ez a legrosszabb, amikor valaki nem tudja méltósággal fogadni a visszautasítást.

"Ilyenekkel egy életre lelki sérültté lehet tenni valakit, inkább eltűnök szó nélkül, minthogy ezzel megbántsam."

Ezzel is simán lehet sérülést okozni, más kontextusban. Sima párkapcsolati ismerkedésnél ez teljesen oké, amit írsz, de hosszabb baráti/haveri/kollegiális/egyéb viszonyban nagyon bántó, amikor a másik fél eltűnik, akár egy tök jó beszélgetés közepén. Elsőre még le lehet tudni azzal, hogy "eh, szerencsétlenül jött ki", de ha sokszor történik meg, akkor elkezded magadat vádolni, büntetni, hogy "Mégis mi a baj velem? Mi rosszat mondtam, mit rosszat írtam vajon?" És mivel nincs válasz, még csak változtatni sem tudsz, maximum vaktában, akkor meg az a baj, hogy olyanná válsz, mint aki tankönyvi példák és szabályok alapján kommunikál, mert már annyira fél az újabb eltűnéstől.

Én szabályosan kínzom magam ilyen esetek miatt. És még azokban a barátaimban se tudok bízni, akikkel beszélek, mert "lehet már holnap eltűnik szó nélkül és sosem fogom megtudni, hogy miért". Szó szerint őrjítő. Ha egyszer kinyírom magam a jövőben az egyik oka ez lesz. Néha így is eljutok odáig, hogy lenézek valami magasabb helyről és eltűnődöm, vajon milyen lenne direkt lezuhanni, érezném-e a becsapódást, utoljára a közelgő földet látnám? (Csak túl nagy az esélye, a lebénulásnak, akkor meg még ki is volnék szolgáltatva másoknak, akik persze úgyis elhagynának egy idő után - szó vagy ok nélkül). Ezért is volna jobb a halál, akkor már nem hagyhat el többé senki, nem kell többé értéktelennek érezzem magam.