Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogos, hogy szakítani akar velem? Ti mivel érvelnétek?

Figyelt kérdés
A barátommal lassan egy éve vagyunk együtt. Jól megvagyunk, csak nekem időnként szükségem van új impulzusokra is hogy ne laposodjon el a dolog. Az első ilyen impulzus magas, barna, jóképű volt és lefeküdtem vele. (Lehet véleményt formálni, de a kérdés nem erre irányul, szóval mindenki csak magában). A barátomnak ezt elmondtam, és megbocsátotta. A következőket nem tudta meg, de pár napja kiderült, hogy olykor beújítottam impulzusokat (nem sok, havonta 1-2 alkalom és mindig más, szóval nem tartós szerető). Szóval ezen kiakadt, elmondott mindennek és azt mondta költözzek el tőle. (Mondjuk ez sem igazságos és nem is fogok elköltözni,de ez más téma). Én úgy tanultam anno jogi alapokból, hogy valami régi törvény szerint is úgy volt, hogy ha a férj megbocsátotta a feleségének a házasságtörést első ízben és nem büntette meg érte, akkor az már precedens és a továbbiakban sem kérheti számon tőle, mivel egyszer már mintegy áldását adta rá. Érveltem ezzel a barátomnak, de elég sültparaszt hogy ezt megértse. De a jog az jog. Tehetek valamit, hogy ne rakjon ki a lakásból és velem maradjon?
2010. ápr. 5. 12:51
1 2 3 4 5 6 7
 21/62 anonim ***** válasza:
ez a kérdés szerintem kamu..vagy te tényleg ennyire hülye vagy?:D Mert neked akkor orvos kell..még jo hogy kidob..örülj hogy nem vágott pofán
2010. ápr. 5. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/62 A kérdező kommentje:
Asszem ezt a kérdést felteszem majd a jogi témakörben is, mert látom, ti semmit nem értetek ehhez. Mindenki csak azt hiszi, hogy úgy cselekszik az ember ahogy akar, de vannak jogok is a világon. Például a precedens jog. Nézzetek utána. Bocs, hogy rossz helyre tettem a kérdést, de azt hittem itt is akad értelmes ember
2010. ápr. 5. 13:09
 23/62 anonim ***** válasza:
Te jó ég ez nem a dr. szöszi hanem az élet. Nem vagy komplett. egy kapcoslatban, ahol az emberek szeretik egymást, szerelemböl vannak együtt, összekötik az életüket, ne nyomd már ezt a betanult jogi maszlagot. uristen!!!:D:D nevetséges vagy! figyelj meg tudlak érteni abbol a szempontbol h biztos fiatal vagy, ki akarod élni magad stb, de ez NEM JOGosit fel arra hogy tönkretedd egy olyan ember életét aki szeret. De csináld csak, mindenki mindent visszakap az életben,remélem te egy oylantol fogod akit tényleg szeretsz, ő meg majd "hát csak félrek.rogatok:)"
2010. ápr. 5. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/62 anonim ***** válasza:
53%
kérdezd ott is lekváznak! jó mulatást te ri..
2010. ápr. 5. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/62 anonim ***** válasza:
te normális vagy? akkor minek a barátod????
2010. ápr. 5. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/62 anonim ***** válasza:
13:11 hát mer van nekije háza...
2010. ápr. 5. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/62 anonim ***** válasza:

Nem hiszem el, hogy te létezel, ez tuti csak kamu :D Kizárt, hogy valaki tényleg így gondolkodjon és így beszéljen erről.

Ha meg valami csoda folytán mégse az, akkor remélem, hogy minden töketlenkedés nélkül leszel kipakolva a lakásból :)

2010. ápr. 5. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/62 A kérdező kommentje:
Én szeretem a barátomat. De nem is haragudnék érte, ha más impulzust is gyűjtene. Pont mert szeretem és nem akarom tulajdonomként kezelni és nem tagadok meg tőle semmit, ami neki jólesik. Miért fájjon nekem, ami neki jó?
2010. ápr. 5. 13:16
 29/62 anonim ***** válasza:
57%
És ha barátodnak olyan "impulzusok"-ra lenne szüksége h minden nap lekeverjen egy nagyot azon az üres fejeden és te megbocsátasz neki az elsőnél , és utánna amit adna azis jogos lenne szted ?? Itt sírna az a büdös r!banc pofád h ver a barátod , sztem azlenne a legjobb ha olyan impulzusokat kapnl h felktöd magad , azt megengedi a jogis te rakás atomhulladék....
2010. ápr. 5. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/62 anonim ***** válasza:
Most azt vártad, hogy megírják itt neked, hogy persze, igazad van? Amikor meg megírják neked az igazat, amit gondolnak rólad, akkor meg meg vagy sértődve és mint egy kislány, azt mondod, hogy jó, akkor majd megkérdezed máshol? Minek teszed fel a kérdést, ha fáj az igazság? Nézz már magadba! Vagy csak nézd kívülálló szemmel a dolgokat és egyből tudni fogod a választ a kérdésedre. Vagy mondjuk gondolj bele, hogy veled csinálják meg ugyanezt és egyből átállnál a válaszolók oldalára. Szerencsére itt eddig minden válaszoló ÉRTELMES volt, aki a kérdésedre írt, mert akkor lenne csak igazán nagy gáz, ha neked adnának igazat. Én is elvégeztem két egyetemet, de ettől még nem gondolom, hogy több lennék, mint bárki más. Nem kell elszállni magadtól azért, mert elolvastál 1-2 jogi könyvet, attól még pihentagyú vagy és gyerekes, a kérdésedből ítélve.
2010. ápr. 5. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!