Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megerőszakoltak a saját hibámból, ti is így reagáltatok volna?
Pár héttel ezelőtt nagyon mélyponton volt a kapcsolatom a barátommal. Elhívtam 1 barátnőmet kávézni, aki végül is felvitt a pasija lakására beszélgetni.
Persze előkerült a pálinka is, nagyon berúgtunk. Abban egyeztünk meg, hogy megkapom a vendégszobát, mert alkalmatlan voltam arra, hogy hazamenjek. Lefekvés előtt bekaptam még 2 ataraxot is, amivel teljesen kiütöttem magam. Felhívtam a barátom, hogy nagyon berúgtam, meg hol vagyok, de már túl kába voltam megkérni, hogy jöjjön értem.
Egyszer csak arra keltem, hogy a barátnőm pasija átjött, simogat. Innentől nincsenek emlékeim.
Másnap reggel a nyomokból raktam össze a képet.
A barátomnak nem mondtam el, mert tudtam, hogy hatalmas botrányt csinálna, ahelyett, hogy engem támogatna.
Végül 1 facebook üzenetből rájött, azaz kellett mondanom. Kaptam egy hatalmas pofont, patáliát csinált, felhívta a barátnőmet, elmondta, hogy a pasija lefeküdt velem. Engem lehordott mindennek, folyamatosan azt kérdezgette, hogy milyen volt, mikor ismétlem meg a fiúval, a részletekre volt kíváncsi, hogy mit csinált velem. Másnap pedig kidobott.
Persze tudom, hogy az én hibám az egész, de nem érzem jogosnak a bántását és a megalázását, mert én akaratnyilvánításra tökéletesen alkalmatlan voltam.
Ti mit tettetek volna, ha ez derül ki a barátnőtökről?
Nektek komolyan az a legnagyobb gondotok, hogy leittam magam és megszokásból bekaptam 2 szem gyógyszert?
Elnézést, hogy nem merült fel bennem, hogy a legjobb barátnőm pasija, akivel többször találkoztam és beszélgettem, rám mászik?
A kérdés nem erre irányult, hanem arra, hogy valóban 1 csengős pofonra kell ilyen esetben számítania az embernek?
Azóta is beszéltem vele, egyre jobban engem hibáztat, amit én egyre jogtalanabbnak érzek.
Akik amellett kardoskodnak, hogy az áldozat hibája, azoknak csak 1 dolgot kívánok, azt hogy sose történjen velük ilyen vagy rosszabb.
Azt pedig, hogy ki hogy ül be bedrogozva, lerészegedve a volán mögé, kikérem magamnak, hogy a kérdésem alatt kerül megemlítésre.
Valóban hibáztam. De NEM az erőszakban, hanem, hogy italra nyugtatót vettem be, valóban nem számoltam az együttes hatásukkal. De ettől senkinek nem volt joga ezt tennie velem, se mással, senkinek nincs joga egy másik embert/élőlényt kényére kedvére tárgynak használni.
A támogató kommenteket köszönöm szépen. Akik pedig odáig jutottak el, hogy ez az én hibám, azoknak pedig csak gratulálni tudok az empátiájukért, remélem soha nem történik velük vagy a belső körükkel olyan, ami megváltoztatja ezen véleményüket.
Ne OFFolj! Azaz ne kezdj új téma boncolgatásába, új, a kiírttól teljesen eltérő kérdések feltételébe!
Az pedig a te hibád, hogy az egyszerű szabályzatot nem megy értelmezned.
Senki nem mondta, hogy jogosan tette az ismerősöd amit tett.
És ha most ilyen bátor vagy, akkor miért is nem az orvoshoz meg a rendőrségre mentél, plusz a barátnődhöz azonnal mielőtt telebeszélték volna a fejét? És mennyi esze van annak aki ilyen bunkó paraszttal jár együtt és ezek után még ki is akar békülni vele?
Hülyeség hogy csak a kirivo ruhàs sajkkat erőszakoljàk molesztàljàk..
pont hogy az elesetteket a gyàmoltalanokat akikről tudjàk ugyse mer szólni senkinek..
meg a gazdagok..kihasznàljàk a szegényeket akiknek pl.nincs pénzük a gyerekük kezeltetésére..
baràtnőm szobalàny és az egyik visszajàró vendég mindig full pucéran futkosott -a baràtnőm soha rà se nézett..a férfi többször fogdosta molesztàlta -tudta hogy nincs pénze a gyereke kezeltetésére igy mindig huzta jobb munkàt tud neki..persze nem segitett csak probàlkozott zaklatta mig a baràtnőm belement..persze meggondokta magàt de nem engedte a férfi felülni àllni elmenni mindig visszatolta..a baràtnőm ruhàba volt igy alatta matatàssal meguszta meg hogy szabaduljon szàjjal kielégitette..
otthon sokàig fürdőtt hogy lemossa magàrol ezt a szégyent..egy depresszios roncs lett.. viszont lett munkàja igy a gyerekét megmentette nem éhezik és van pénz a gyogyszerekre..
a férfi utàna tett neki még ajànlatokat letette a pénzt de a baràtnőm visszautasitotta..
mindig dolgos szorgalmas volt..otthoni gondjai voltak senki se segitett neki..most ebbe keveredett persze orvosra nincs pénze hogy magàn segitsen..sose teszibezen tul magàt és nem érti a férfit miért hasznàlta ki azt hogy szegény és beteg a gyereke..hisz a férfinek is van egy lànya aki szintén az első férfihez ment hozzà feleségül..a baràtnőmnek is csak a férje volt-azota a férje csalja hisz nem tudja miért depis a felesége..de sose mondta el neki hisz a molesztàlo férfonek felesége gyerekei vannak hogy keverne bele màsokat.meg egyedül ez a férfi segitett neki kétszer is munkàban meg papirdolgokban.Baràtnőm magàt hibàztatja hisz régen azon az elven volt sose tenne ilyet. Most màr tudja a kényszer nagy ur és utàlja a gazdagokat akik ezt kihasznàljàk és azt tartjàk pénzen minden megvehető..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!