Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megerőszakoltak a saját hibámból, ti is így reagáltatok volna?

Figyelt kérdés

Pár héttel ezelőtt nagyon mélyponton volt a kapcsolatom a barátommal. Elhívtam 1 barátnőmet kávézni, aki végül is felvitt a pasija lakására beszélgetni.

Persze előkerült a pálinka is, nagyon berúgtunk. Abban egyeztünk meg, hogy megkapom a vendégszobát, mert alkalmatlan voltam arra, hogy hazamenjek. Lefekvés előtt bekaptam még 2 ataraxot is, amivel teljesen kiütöttem magam. Felhívtam a barátom, hogy nagyon berúgtam, meg hol vagyok, de már túl kába voltam megkérni, hogy jöjjön értem.

Egyszer csak arra keltem, hogy a barátnőm pasija átjött, simogat. Innentől nincsenek emlékeim.

Másnap reggel a nyomokból raktam össze a képet.

A barátomnak nem mondtam el, mert tudtam, hogy hatalmas botrányt csinálna, ahelyett, hogy engem támogatna.

Végül 1 facebook üzenetből rájött, azaz kellett mondanom. Kaptam egy hatalmas pofont, patáliát csinált, felhívta a barátnőmet, elmondta, hogy a pasija lefeküdt velem. Engem lehordott mindennek, folyamatosan azt kérdezgette, hogy milyen volt, mikor ismétlem meg a fiúval, a részletekre volt kíváncsi, hogy mit csinált velem. Másnap pedig kidobott.

Persze tudom, hogy az én hibám az egész, de nem érzem jogosnak a bántását és a megalázását, mert én akaratnyilvánításra tökéletesen alkalmatlan voltam.

Ti mit tettetek volna, ha ez derül ki a barátnőtökről?


2015. ápr. 11. 18:35
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/71 anonim ***** válasza:
Lehet okosnak állítod be magad, csak az a baj, hogy azzal egyetemben az is vagy :D Ugyanis evidens dolgokat írtam le, amiket Te állítasz, az színtiszta fához rögzültség és homályos látás, semmi más :) A "szakmabelit" megcáfolni, aki már annyi idősen sok mindent átélt, sok emberen segített és nyilván más szakmabelivel is beszélt már erről, aki idősebb tőle is és Őt megkérdőjelezni, hát... Inkább csak provokatív szerettél volna lenni és rossz napod volt :D
2015. ápr. 11. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/71 anonim ***** válasza:
Ne erőlködj, ezt már bebuktad :)
2015. ápr. 11. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/71 anonim ***** válasza:
Bárkivel előfordulhat, de tudod, ebben az anya is hibás, hisz vannak utaló jelek arra, ha valaki hajlamos rá. Aprók, szinte természetesek is, de azért ha nagyon odafigyelünk erre, akkor vannak jelek. A gyerek megbízik az apjában, azért annyira bele sem gondol, hogy az, aki nevelte, gondozta, az bánthatja is. Még régebben volt egy nagyon jó barátnőm, az anyukája elmenekült a részeg férjétől és a gyerekeket otthagyta vele. A nagyobbik lánnyal volt egy "megmozdulása", de akkor a kisebbik lány is otthon volt és segítséget kértek, ekkor "kiszabadították őket". Kedves "SZABÁLY"! Ilyenkor mi is lenne a helyes? Gyámügy, ugye? Eljárás és egyéb nyalánkságok. Mégis hazatért a két gyerek, mert nem akarták, hogy ebből gond legyen, így nem tett senki semmit. A két lánynak meg volt adva több telefonszám is, hogy kiket hívhatnak baj esetén. Több megerőszakolós "élmény" nem volt, inkább részegen tányérdobálás, ordítozás, néha "meglegyintette" a lányokat. Nekem a nagyobbik lány mindent elmondott, felnőtteknek is, akik tudtak a dologról, mesélt nekik. Ők nem jártak se pszichológushoz, se semmihez, szegénységben, anya nélkül, egy részeg apával túlélték azokat az éveket. Nekik ez milyen gyerekkor volt? Ilyen is előfordul az életben. És most már az egyik főiskolára, a másik egyetemre jár. A szabályt megszegték FELNŐTTEK is, mégis a vége jó lett és most már rendes életet élnek külön. Hoppá szabály...
2015. ápr. 11. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/71 anonim ***** válasza:
Nem erőlködöm, mert értelmetlenségen nem kell :)
2015. ápr. 11. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/71 anonim ***** válasza:
45%

Én általában maximálisan az áldozat oldalán állok, de ez az egy eset amit nem bírok szó nélkül hagyni. Minden ember FELELŐS saját magáért! Kötelessége megtenni a lehető legtöbbet, hogy biztonságban legyen! Ez azt jelenti, hogy ne igya és gyógyszerezze magáz eszméletlenre pl. Valóban olyan hatalmas áldozat lenne? Teljesen felesleges verni a mellünket, hogy nekünk meztelenül is jogunk van az utcán rohangálni, meg jogunk van ájulásig inni magunkat, aztán meg a másiktól elvárni, hogy nehogy rosszat tegyen. A világ egy csúnya hely és mindenki magára van utalva, hogy megvédje magát, ezért meg kell tenni minden tőlünk telhetőt, hogy ilyen ne következzen be. Majd utána lehet azon munkálkodni, hogy mások tartsák be a törvényt.

Meg különben is milyen ember az aki úgy oldja meg a problémáit, hogy leissza magát meg gyógyszert vesz be? Ez csak egy párkapcsolati probléma, mit csinál ha nagyobb baja lesz? Mi lett volna ha nem megerőszakolják hanem valami más történik vele? Ha kimegy az útra aztán elcsapja egy kamion vagy beszáll egy kocsiba és balesetet okoz (nem vezetett a kérdező de simán megtehette volna hisz nem volt beszámítható állapotban). Ezen senki sem gondolkozik el?

Igen a csávó egy r*hadék és börtönben a helye és undorító amit tett. De hát az embernek is legyen már annyi esze, hogy kivéd mindent amit csak lehet! Neked meg kérdező az orvoshoz kellett volna menned, rendőrségre és kirúgni a barátod már régóta...

2015. ápr. 11. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/71 anonim ***** válasza:
Ha meglátok egy gyenge, törékeny, beteg embert, jogom van szórakozásból félholtra verni, mert nem tudja megvédeni magát? Vagy csak akkor az ő hibája, ha kómában fekszik pl., és nem tud segítségért kiabálni?
2015. ápr. 11. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/71 anonim ***** válasza:
Nincs joga elbánni vele, de épp ez a lényeg: Tök mindegy mi a szabály, megszegik (pénzért kirabolják vagy szimpla szórakozás) és legtöbbször a tettest meg se találják. Azért, mert csupán nem szabadna és etikátlan, attól még megteszik és megtörténik. Éppen ezért kell elővigyázatosnak lenni! Ha kómában van (nem saját maga által), akkor egyértelműen aki bántotta, az a hibás. Ha maga miatt van kómában, akkor részben Ő is hibás.
2015. ápr. 11. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/71 anonim ***** válasza:
45%

23:10 ha a legközelebbi öntudatlanra részegedett embert nem megerőszakolják, hanem monduk beül a kocsiba és halálra gázolja a gyereked vagy az anyád, akkor is ugyanennyire fogod védeni, hogy mindenkinek joga van berúgni és így levezetni a gondjait? Ezzel a viselkedéssel az a baj, hogy nem csak saját magát károsítja hanem elég nagy valószínűséggel másokat is.

Ha kifekszek az útra és elüt az autó, akkor ki fog engem sajnálni? Igen, nem szép dolog elütni másokat, na de nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy körülnézek és használom a zebrát! Józannak lenni és nem bogyókat zabálni főleg egy idegen helyen nem áldozat hozás, hanem JÓZAN ÉSZ!

2015. ápr. 11. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/71 anonim ***** válasza:
A legjobb barátnő és a pasija azért nem vadidegenek. Ilyen alapon apád társaságában se igyál, hátha vannak vérfertőző hajlamai, és aki nincs magánál, azzal mindent szabad.
2015. ápr. 12. 01:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/71 anonim ***** válasza:
45%
Én senki társaságában nem iszok de ez mellékes. Nem azt mondtam, hogy ne igyon, hanem azt, hogy ne igya és gyógyszerezze magát eszméletlenre, mert az még a saját otthonában a bezárt ajtó mögött is veszélyes nem hogy egy idegen helyen. Nem kell ide erőszak, hány egyet aztán belefullad ha ilyen állapotban van, hogy kissé nyers legyek... Nehogymár azért kelljen küzdeni, hogy elismerjük, nem normális az ilyen mértékű részegség.
2015. ápr. 12. 02:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!