Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Járnál olyan lánnyal akit megerőszakoltak? Bővebben
lent
Figyelt kérdés
Tudom, hogy elsőre talán nem érthető mire gondolok de röviden kifejtem. Majdnem egy évet jártam egy lánnyal és türelmesen vártam amíg történhet valami. Mondta, hogy megerőszakolták de azt is mondta, hogy szeret, így megpróbáltam vele. Egyszer sem feküdtünk le, ki sem elégítettük egymást. Aztán elhagyott, nem is mondta miért. Csak annyit mondott, hogy nagyon szeret de nem tud velem lenni. Teljesen összezavarodtam akkor. Mélységes csalódottságot éreztem. Segíteni akartam, szerettem, el is hitette velem, hogy ő is szeret aztán csak nem tudott túllépni a történteken. Szóval ilyen esetben érdemes elkezdeni egy kapcsolatot. Tudom, hogy nem lehet általánosítani de akkor is kíváncsi vagyok más véleményére. Most visszatekintve az is zavart, hogy ezt már csak akkor mondta el amikor már beleszerettem. Ha tudtam volna az elején, hogy sérült érzelmileg próbáltam volna nem beleélni magamat.
Lehet, hogy most taplónak gondoltok és érzéketlennek de ebben a kapcsolatban és szenvedtem a legtöbbet.
2015. márc. 25. 22:07
4/17 anonim válasza:
Lehet hogy ez szemét dolog,de nem járnék. Nekem egy egészséges párkapcsolat kell, nem pedig egy lelkileg sérült egyén akit nekem kell rehabilitálni.
Mélységesen sajnálom, de nem kezdenék párkapcsolatot vele.
2015. márc. 25. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
5/17 anonim válasza:
Velem is sokat szenvedett a barátom, sokáig lelki szemetesládának érezhette magát, ráadásul ő nem is várt el szerelmet tőlem. De megtörtént. Habár engem nem pont megerőszakoltak…
2015. márc. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
6/17 anonim válasza:
Azért egyáltalán nem minden megerőszakolt lány ilyen... Van egy barátnőm akivel ezt tették, pár évvel később már rendes párkapcsolata volt. Csak az marad meg érzelmileg sérültnek, aki ezt nem tudja feldolgozni!!! Nem minden megerőszakolt lány, ne vedd ennyire egy kalap alá őket!
L20
2015. márc. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
7/17 anonim válasza:
Hát ez egy nagyon nehéz kérdés.A lány nem bizott benned és nem mondta el az elején,de ehhez bizalom is kell hogy elmondja,ráadásul nem dicsekszik vele akivel megtörtént.Az ilyen emberekkel türelmesnek kell lenni,és segíteni nekik.
2015. márc. 25. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
8/17 A kérdező kommentje:
Akkor ezek szerint én egy olyan lányt fogtam ki aki majd egy évet átvészelt velem, én meg hallgattam és jártam vele szerzetesként. Valahogy én hibázhattam. Fel kellett volna mérjem a helyzet súlyosságát az elején. Ha nem tudok rajta segíteni akkor nincs értelme folytatni. Viszont akkor azt mondhatta volna, hogy egy szeméét vagyok akiben megbízott és én elhagytam.
2015. márc. 25. 22:14
9/17 anonim válasza:
Igen kérdező.
Ráadásul úgy gondolom, hogy a megerőszakolt lányok nagyrésze alapból akkor kezdene új párkapcsolatba, ha már túl van a dolgon! Ez alatt azt értem, hogy már kibeszélte magából pszichológussal,családdal,barátnőkkel és persze az idő múlása is segített rajta.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!