Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Eltiltották tőlem a barátnőmet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eltiltották tőlem a barátnőmet a szülei. Hogyan találkozzunk?

Figyelt kérdés
16 éves a barátnőm. Tudta, hogy a szülei nem engednék meg, hogy járjon velem, ennek ellenére 8 hónap múlva feladta és összejöttünk. Ennek 3 hónapja. Titokban találkozgattunk mindig de egyszer valaki meglátott minket együtt és elmondta a szülőknek. A barátnőm tagadta de aztán bevallotta. Találkozni akartak velem és azt mondták, hogy figyelni fogják a lányukat úgyhogy felejtsem el és ha még egyszer meglátnak vele akkor baj lesz. Szeretjük egymást (hiába gondoltok mást) és így is akarunk találkozni csak azt nem tudjuk még, hogy hogyan. A múltkor feljött hozzám de a szüleinek azt mondta, hogy a barátnőjénél van de a barátnője azt mondta, hogy nincs nála. Felhívtak egy másikat és szerencsére ő azt mondta, hogy nála volt. Neki most már be kell számolnia arról, hogy hová megy és csak pár órát lehet távol. Mit tegyünk?
2013. okt. 7. 14:18
1 2 3 4 5 6
 31/52 anonim ***** válasza:

Utolsó vannak boldogságok ilyen nagy korkülönbségekkel is ez tény!

Neked szerencséd van, hogy komoly társra találtál, de nem mindenkinek adódik ez meg.

2013. okt. 7. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/52 anonim ***** válasza:
100%

A kérfdező se hiszem, hogy csak szórakozni akar a csajjal, másképp nem várt volna annyit rá és most se kínlódna, hanem keresne másikat.

Mondjuk azt én se értem, hogy hogy lehet ennyi idősen komolyan venni egy ilyen kislányt. Nem zavar, hogy ő még a suliról, tanárokról, osztálytársakról, dolgozatokról, matekleckéről, szülők elleni háborgásról beszél?

2013. okt. 7. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/52 anonim ***** válasza:
47%

Kedves #31, ezek a kapcsolatok is csak olyanok, mint az összes többi, van, hogy jól működnek, van, hogy nem, és van, hogy egy ideig működnek jól... kétségtelen, vannak buktatói, de hidd el, a kétharmados magyar válási statisztika nem ezekből a kapcsolatokból jön, hanem zömmel a teljesen átlagosakból.

Ami engem az ilyen kérdéseknél bosszant, az nem is ez, én sem gondolom azt, hogy egy ilyen kapcsolat okvetlen sikerre lenne ítélve. Hanem az a hozzáállás, amikor valaki azt hiszi, hogy tulajdonaként kezelheti a gyerekét, kényszerítheti rá a saját normáit, saját értékrendjét. Megsúgom, ez csak akkor fog működni, ha az a 30-as fél totál infantilis és 8 évesként irányítható, vagy ha a saját gyereke az... ami viszont ugye inkább a saját nevelése totális csődje, mint öröm.

2013. okt. 7. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/52 anonim ***** válasza:
31%
Valld be,hogy egy sorozatgyilkos vagy ezért tiltották el
2013. okt. 7. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/52 anonim ***** válasza:
47%

#32 " Nem zavar, hogy ő még a suliról, tanárokról, osztálytársakról, dolgozatokról, matekleckéről, szülők elleni háborgásról beszél?" - nézd, ez valóban minőségi különbség ahhoz képest, mint ha a beszélgetés munkahelyről, főnökökről, kollégákról, "kit rűgnak ki"-ről, hazahozott munkáról, "bezzeg a mai fiatalok" háborgásról szólna:))))

Egyébként nálunk az első beszélgetések anno rendszerkritikáról, a rendszerrel szembeni elégedetlenség lehetőségeiről, közéletiségről szóltak... ami nem nagy csoda, mert ilyen közegben ismerkedtünk meg... nincs ebben semmi misztikus...

2013. okt. 7. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/52 A kérdező kommentje:
Szerintetek ez az első kapcsolatom? Volt már egy pár. A leghosszabb 5 év volt egy tőlem 2 évvel fiatalabb nővel. A legfiatalabb barátnőm 17 éves volt amikor én 24. Egy lány volt akivel családot is alapítottam volna de ő meg lelépett. Ebbe a lányba meg szinte első látásra beleszerettem. Egy vidám, mosolygós, magabiztos, kiegyensúlyozott szép ány akivel már akkor is tudtam beszélgetni bármiről. Nem zavarnak a dolgai, arról beszél amiről akar, én meghallgatom és még tanácsot is tudok neki adni. Nem bulizós fajta de nem lennék féltékeny ha bulizni menne, nyitott szemmel járok és mindent észreveszek. Amúgy meg bízom benne. Lehet, hogy ebben a kategóriában sok mindenkit megcsaltak már de higyjétek el, hogy nem mindenki olyan. Ha csak meg akarnám dugni akkor 2 nap után találtam volna másikat akit meg lehet. Nem tudom, hogy tisztában vagytok-e ezzel, de sokszor 18 alatti lányok próbálnak közeledni hozzám egy szórakozóhelyen. És ez nem csak velem van így... Meg ha pedofil lennék akkor szerintetek testileg érett lányokat keresnék? Úristen...
2013. okt. 7. 20:36
 37/52 anonim ***** válasza:
74%

"Egy lány volt akivel családot is alapítottam volna de ő meg lelépett. "

Emiatt keresed a gyereklány társaságát. Abban bízol, hogy vele ilyen gond nem lehet. És igen, ezért "működhet" ez a kapcsolat szex mentesen

2013. okt. 7. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/52 anonim ***** válasza:
57%
Figyelj, ha 10 évvel idősebb lenne akkor is próbálkoztam volna. Az a csaj meg már régen volt. Nem ezért jöttem össze vele.
2013. okt. 7. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/52 A kérdező kommentje:
Szóval igen, utolsó vagyok.
2013. okt. 7. 21:37
 40/52 anonim ***** válasza:
62%
Két néven regisztráltál, hogy a saját kérdésedre válaszolgass? Bocsi, de neked tényleg szakértő segítsége kell!
2013. okt. 7. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!