Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak megujjazott, de én semmit se csináltam. Attól az még nem megcsalás, vagy nem?

Figyelt kérdés

Tegnap este buliban voltunk a barátnőimmel, és hát én nem nagyon bírom a piát, a barátnőim viszont folyamatosan csak itattak, és a végére sajnos elég csúnyán leittuk magunkat. Rámnyomult egy srác a buliban, én meg a pia miatt hagytam. Addig jutottunk, hogy a srác megujjazott és kinyalt, de én nem csináltam neki semmit (tehát nem szoptam le), sőt, még csak meg se csókoltam és szex sem volt. Konkrétan, én hozzá se nyúltam "úgy" a sráchoz, még csak szájrapuszi sem volt. Az a helyzet, hogy nem nagyon tudtam magamról, de annyi eszem szerencsére még volt, hogy én ne csináljak semmit, szóval én egyáltalán nem másztam rá.

A barátnőim mégis totál fel vannak háborodva, hogy mekkora ribanc vagyok, és hogy mégis hogy tehettem ezt. Másfél éves kapcsolatom van, és szeretem a barátomat, de az egyik barátnőm most azzal fenyeget, hogy elmondja ezt a kisiklást a páromnak. (Meg kell említeni, hogy a csaj korábban szerelmes volt a barátomba, még be is próbálkozott nála, csak kosarat kapott).


Szerintetek hogyan tovább? Elmondjam a barátomnak, mielőtt a csaj teszi meg? Ha igen, hogyan? Mennyit mondjak el neki? Vagy tagadjam le az egészet? Mi legyen?

Nem akartam megcsalni a páromat, de kihasználták, hogy részeg vagyok és nem beszámítható az állapotom.


22/L


2011. júl. 2. 22:55
1 2 3 4 5 6 7
 51/62 anonim ***** válasza:
100%
Érdemes azért szemügyre venni hogy mindenki a saját életén keresztül ítél meg egy esetet. Én is jószándékból írtam neked amit írtam, hogy felnyíljon a szemed arra vonatkozólag hogy a határaidat nem a környezeted fogja neked megszabni, azt sem hogy mennyit ihatsz, azt sem hogy meddig mész el egy fazonnal, ezeket te magad fogod tudni megszabni, és ha erre ráébredsz onnantól sok helyzetben számodra tisztulni fog a kép, és rá fogsz ébredni arra hogy a világban te csak magadra számíthatsz, és a saját hibáidból tanulhatsz a legtöbbet. Ez az eset arra jó volt hogy lásd milyen bűntudattal, és milyen következményekkel járhat az eset. Ha leküzdöd a félelmed és odaállsz a barátod elé elmondani a sztorit, és belátod hogy hibáztál ami tény hogy nehéz, és hát..azt mondom szopás, de legalább magaddal őszinte lehetsz, és hidd el megkönnyebbülsz utána. Hogy ő maradna e a barátod ezek után, vagy sem, azt eldönti ő maga.
2011. júl. 7. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/62 anonim ***** válasza:

Most vettem észre hogy nem objektíven olvasol kedves kérdező, hanem azokat nézed amik szimpatikusak :) Magyarul én leírhatom neked azt amivel tudnál is mit kezdeni ha inkább sajnáltatod tovább magad, és inkább próbálsz egyeseket meggyőzni igazadról, minthogy beismernéd felelősséged... Ez is egy járható út, csak igen göröngyösre fog sikerülni, és sok kiszolgáltatott szakasszal.


Barátnőinek kellett volna rád vigyázniuk... Kérted őket? Te vigyáznál a barátnődre aki lelép egy csávóval ketyegni? :)


Sok sikert a továbbiakban :)

2011. júl. 7. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/62 anonim ***** válasza:
0%
Gyere, ugorj fel hozzám. Olyat mutatok neked, hogy remegni fog a combod még hazafelé is.
2011. júl. 7. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/62 anonim ***** válasza:
73%

Aki azt írta, hogy megcsalta a barátját, de szereti: hazudj csak magadnak is.

Aki mit is írt? Végigrugdosná a lépcsőházon a kérdezőt? Nos, ha én ilyet tennék (mint a kérdező), meg sem lepődnék, ha ezt kapnám cserébe.

2011. júl. 7. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/62 anonim ***** válasza:
Az a lány nem a barátnőd. Még valami: beszélj mindenképp a pároddal! Letagadni semmiképp sem éri meg, hiszen a csajok tudnak róla, kitudódhat bármikor.
2011. júl. 7. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/62 anonim ***** válasza:
mi vicc:D más csaj évek óta szingli mer nem talál normális palit magának,te meg vagy olyan szerencsés h másfél éve van,erre megcsalod.Szarvagy.Barátod helyébe azonnal dobnálak:)))) ezt érdemled:))))
2011. júl. 7. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/62 anonim ***** válasza:
Wikszike. Jöhetsz te is. Nálam nem kizáró ok, hogy egyedül vagy. Várom a privit.
2011. júl. 7. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/62 anonim ***** válasza:

Most tényleg nem görénykedésből kérdezem, de védekezni védekeztél vagy az lesz a következő kérdésed itt GyK.-n, hogy vajon kitől várok gyereket a páromtól, vagy a kalandomból?


Én nem tudok kedves kommentált írni, mert eleve azt undorítónak tartom ha egy nő annyit iszik, hogy nem nagyon tud magáról.

És nem lehettél annyira tudatodon kívül, beszámíthatatlan ahogy te fogalmaztad, ha azért élvezted a dolgot és még el is élveztél.

Undorító dolgot csináltál, én a helyedben elé állnék a barátomnak és annyit mondanék neki, menekülj ettől a mocskos ri@@nctól, sokkal jobbat érdemelsz!

Ha valóban szereted /amit amúgy kétlek/ akkor enged el, mert te még nem vagy egy komoly kapcsolatra érett. Ami nem is baj, fiatal vagy éld ki magad, de szingliként. Mert ennél gusztustalanabb dolog kevés van mint amit te műveltél.Vagy talán nem is az ami történt, ne ál szenteskedjünk emberek vagyunk előfordul, de ahogy itt a kérdésben is meg a válaszaidban is olyan ártatlan áldozatnak állítod be magad mintha semmit nem csináltál volna.Hibáztatod a pasit, az alkoholt , meg a barátnőid, amikor egyetlen egy hibás van Te!!!!

Amikor elolvastam a kérdést rögtön azt hittem, hogy egy kis tízen éves pics@ írta ki, igen csak meglepődtem, hogy egy 22 éves felnőtt nő volt ilyen "meggondolatlan".

2011. júl. 7. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/62 anonim ***** válasza:

Hát nem tudom én azonnal kidobnálak egy ilyenért. Egy ilyen nővel én nem sz*rakszom semmilyen szinten. Sajnálom a barátodat, ha van egy kis esze, azonnal kidob.


23/f

2011. júl. 7. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/62 anonim ***** válasza:

sztem meg az az undorító hogy ha egy pasi leissza magát a sárga földig egy buliban, a legroszabb ami történhet vele, hogy kicsit arrébbrugdossák ha aggat vagy elveszik a tárcáját


még ha egy nő iszik egy kicsivel is többet a kelleténél akkor végigmegy rajta az egész diszkó


na ez az undorító, hogy minden pasi visszaél a nemével..legalábbis a legtöbb

2011. júl. 7. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!