Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak megujjazott, de én semmit se csináltam. Attól az még nem megcsalás, vagy nem?

Figyelt kérdés

Tegnap este buliban voltunk a barátnőimmel, és hát én nem nagyon bírom a piát, a barátnőim viszont folyamatosan csak itattak, és a végére sajnos elég csúnyán leittuk magunkat. Rámnyomult egy srác a buliban, én meg a pia miatt hagytam. Addig jutottunk, hogy a srác megujjazott és kinyalt, de én nem csináltam neki semmit (tehát nem szoptam le), sőt, még csak meg se csókoltam és szex sem volt. Konkrétan, én hozzá se nyúltam "úgy" a sráchoz, még csak szájrapuszi sem volt. Az a helyzet, hogy nem nagyon tudtam magamról, de annyi eszem szerencsére még volt, hogy én ne csináljak semmit, szóval én egyáltalán nem másztam rá.

A barátnőim mégis totál fel vannak háborodva, hogy mekkora ribanc vagyok, és hogy mégis hogy tehettem ezt. Másfél éves kapcsolatom van, és szeretem a barátomat, de az egyik barátnőm most azzal fenyeget, hogy elmondja ezt a kisiklást a páromnak. (Meg kell említeni, hogy a csaj korábban szerelmes volt a barátomba, még be is próbálkozott nála, csak kosarat kapott).


Szerintetek hogyan tovább? Elmondjam a barátomnak, mielőtt a csaj teszi meg? Ha igen, hogyan? Mennyit mondjak el neki? Vagy tagadjam le az egészet? Mi legyen?

Nem akartam megcsalni a páromat, de kihasználták, hogy részeg vagyok és nem beszámítható az állapotom.


22/L


2011. júl. 2. 22:55
1 2 3 4 5 6 7
 31/62 anonim ***** válasza:
100%

Valld be csajszi, gyáva *** vagy :) Élvezted a pillanatot, hagytad magad sodorni az árral, most meg kifogásokat keresel ... Ha ennyire szépen emlékszel a sztorira akkor vajon mi problémád lett volna az adott helyzetben gondolkozni legalább egy percet? Mond csak el a barátodnak a dolgot, és imádkozz istenhez hogy megbocsáltson, vagy maradj ennyire beszari.


A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát, ez nagyon igaz, érdemes szem előtt tartani!


Poénból azért átírom a sztorit hogy érzékeltessem milyen az ha vállalod a felelősséget önmagadért!


Tegnap este buliban voltam a barátnőimmel, és hát én nem nagyon bírom a piát, de azért hagytam magam itatni, és a végére sajnos elég csúnyán részeg lettem. Rámnyomult egy srác a buliban, én meg úgy gondoltam hagyom, engedek neki, mert jóvágású volt, és élveztem hogy foglalkozott velem. Addig jutottunk, hogy a srác megujjazott és kinyalt és élveztem is ezért is emlékszem annyira rá, "rizsa". Konkrétan, ...rizsa "Valami biztos volt különben nem kéne győzködni". Az a helyzet, hogy tisztán láttam mindent, és mivel beszartam hogy mi lesz a folytatása ennek az egésznek, mert féltem nem mozdultam rá a csávóra...

A barátnőim mégis totál fel vannak háborodva, hogy mekkora ribanc vagyok és igazat is adok nekik, mert tényleg úgy viselkedtem hogy kényeztettem magamat én meg nem adtam semmit cserébe. Másfél éves kapcsolatom van ami alapból halott különben nem álltam volna le egy csávóval intim perceket élni, csak félek belátni hogy annak már vége, de annyira jó az a biztonság, no meg félek váltani..., "és szeretem a barátomat"<- a poén része, ...


Szóval Itt látszik mennyire tiszteled, becsülöd és szereted a barátodat. Őszinteség helyett játszmázol, és a környezetedet hibáztatod mindenért, félsz beismerni azt hogy önmagadért vagy felelős, és képtelen vagy belátni hogy önző módon használsz ki embereket, amikor meg felelősségre vonnak nyúlcipő és menekülsz.


Az hogy itt keresel embert aki melléd áll, az már tényleg a teteje mindennek, legalább nyugtathatod magad hogy van más is aki ilyen mint te. Ez is biztonság valahol :)


Sok sikert a továbbiakban! Kapcsolatod már meghalt, de azért még próbálgathatod magad illúziókba ringatni.

2011. júl. 7. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/62 A kérdező kommentje:

12:08 Hát, mondom, eléggé ki voltam ütve, de igen, akkor testileg(!) (lelkileg egyáltalán nem) élveztem a dolgot, meg hát ki nem élvezi, ha kényeztetik, csak utána tudatosult bennem, hogy mi történt és akkor nagyon szarul éreztem magam. Undorodtam magamtól, a sráctól, az egésztől, utáltam magam azért, ami történt, de utólag már nem lehetett visszacsinálni.

És a barátnőimre is pipa voltam, amiért hagyták, hogy elmenjek a sráccal. Ha már egyszer leitattak, vigyázniuk kellett volna rám, nem? :S

2011. júl. 7. 12:29
 33/62 anonim ***** válasza:
Na jó, de abban igaza volt előttem szólónak, h ez a saját felelősséged és igen, lehet, h direkt keresztbe akartak neked tenni a barátnőid, de ez akkor is a te saját döntésed volt.
2011. júl. 7. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/62 anonim ***** válasza:
Magadra kellet volna vigyáznod.
2011. júl. 7. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/62 anonim ***** válasza:

1. az a barátnő nem barátnő, aki elmondaná..

2. sztem igen, megcsalás..

3. neked kell elszámolnod a következményekkel, ha ez az, h elhagy a barátod, akkor az..

2011. júl. 7. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/62 anonim ***** válasza:
17%

A többiek most virtuálisan meglincselnek engemet, de én nem tartalak ribancnak. Éld az életed, a sok álszenttel meg ne foglalkozz. Akik itt ribancoznak, éles helyzetben nem biztos hogy erkölcsösek tudnának maradni. Tapasztalatból beszélek.

34/F

2011. júl. 7. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/62 anonim ***** válasza:
én se tartalak ribancnak.. sok pasi megteszi ugyanezt, mégse szól nekik senki semmit.. sztem fiatal vagy még, élned kell..
2011. júl. 7. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/62 anonim ***** válasza:
Egyesek itt mennyire túl reagálnak mindent. Én nem értek azzal eggyet,hogy ha megcsalod a barátodat,akkor nem is szereted! Én is megcsaltam a barátomat,igaz,hogy csak 1 szájrapuszival,de attól még szeretem őt! Elhihetitek,hogy meg is bántam,mert ezután nem dobott,de mégis megjártam a poklok poklát! Én tudom,milyen az ha már nembiznak benned. Milyen az ha éjjel-nappal figyel,hogy mit csinálsz,állandóan felhozza és a fejedhez vágja amit csináltál. Mellette maradtam,eltűrtem ezt a viselkedést,hisz miattam volt az egész,mert voltam olyan h*lye,hogy megcsaltam. Megesküdtem ezután magamnak,hogy soha többet nemcsinálok ilyent,nem érdemli meg a párom.
2011. júl. 7. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/62 anonim válasza:
45%

Hát Drágám, ha elém állnál ezzel a történettel, akkor díjaznám az őszinteségedet, aztán valószínüleg úgy járnál mint az exem.. Nem szeretek nőt megütni de te nem nő vagy hanem egy söpredék riherongy K+%+'VA és úgy pofán basználak, hogy taknyod nyálad egybefolyna, köpni-nyelni nem tudnál!

A cuccaidat(ha vannak)hozzádbasznám és adnék 2 percet, hogy eltakarodj a JÓ MO&@+OS K&@+A A&@^++BA! Ha nem sikerülne kirugdosnálak a lépcsőházból(mert én panelben lakok).

Rib@nc!

F/24 voltam..

2011. júl. 7. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/62 anonim ***** válasza:
Előző vagyok. Ezeket nevezed te a barátnőidnek?? Akik ha leitatnak akkor nemvigyáznak rád? Pff...
2011. júl. 7. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!