Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A legrosszabbat hozza ki belőlem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A legrosszabbat hozza ki belőlem?

Figyelt kérdés
A jelenlegi kacsolatom a legrosszabbat hozza ki belőlem. Egy eddigi kacslatomban sem éreztem így magam. A másik félhez már irreális módon kell alkalmazkodnom, és soha egy kapcsolatomban sem voltam labilis, de ebben igen. Random módon változó dolgokhoz kell alkalmazkodnom, az egész egy össze-visszaság, és az alapvető igényeim felhozatala miatt bűntudatom van. Amiatt van ez, hogy a másik fél az elfoglaltságra hivatkozik, és ha ezt kétségbe vonom, besértődik. Egyszerűen soha nem voltam labilis, mindig bíztam a másikban, de vele kapcsolatban sosem tapasztalt bizalmatlanság van bennem. Sokszor túlmegy a határaimon, amiket pedig megbeszéltünk. Egy kapcsolatomban sem éreztem azt, hogy félnem kellene felhozni olyan dolgokat, amik bántanak, vele kapcsolatbsn pedig úgy érzem, ha bármit is szóvá teszek, otthagy. Amit ketszer meg is tett vita után. Tiszteletteljesen közlöm a gondot, megoldást javaslok, és otthagy. Nem érzem érzelmileg biztonságban magam, és a legrosszabbat hozta ki belőlem emiatt? (A bizalmatlanságra gondolok.)
tegnap 18:49
1 2 3 4 5
 21/42 anonim ***** válasza:
100%
Egy bántalmazó kapcsolatban vagy és ha van eszed, félted a testi/lelki épséged szakítasz vele. Nem túlzok még egy kicsit se. Minden róla szól, egyáltalán nem veszi figyelembe a te igényeid, sőt bűntudatot kelt benned. Tipikus bántalmazói/nárcisztikus kapcsolat jelei és ez csak a kezdet. Mint írták előttem ettől csak rosszabb lesz...
tegnap 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/42 A kérdező kommentje:

20-as, eddig is tudtam hogy a szerelem nem gyógyítja meg a beteg lelkűeket, de hogy az empátia, és a tolerancia sem, na az megint új volt nekem. Egy gyerek is jobban reagál az empátiára, toleranciára, mint ő.

21-es köszönöm! Már szó szerint megmondtam neki, hogy minden róla szól, az egész "kapcsolat" körülötte forog. Nyilván besértődött, és felhozta azt, hogy tudom hogy ő elfoglalt ember... no most ahogy ezt leírtam, hányingerem is lett.

tegnap 19:39
 23/42 A kérdező kommentje:
21-es eddig nem volt lelki erőm a szakítashoz, annyira lefoglalt a baromságaival. Plusz bűntudatot keltett bennem, engem okolt. Most viszont hogy sosem tapasztalt düh van bennem, így már csak azt várom már, hogy nulla pozitiv érzésem legyen iránta. (Ugyanis az is gondot okozotz bennem, hogy azt éreztette, ha nem úgy van vmi ahogy ő akarja, akkor rossz ember vagyok. Es hibáztatott is.)
tegnap 19:42
 24/42 anonim ***** válasza:
A nulla érzés csak szakítás után lesz.
tegnap 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/42 A kérdező kommentje:
24-es szerintem nálam már konvergál a nullához.
tegnap 19:47
 26/42 A kérdező kommentje:
A dühöm kezdi felülírni a még megmaradt szeretetemet iránta. Es ez is új tapasztalat számomra.
tegnap 19:47
 27/42 A kérdező kommentje:
Mindenkinek köszönöm a válaszokat, tanácsokat! Köszönöm!
tegnap 19:49
 28/42 anonim ***** válasza:
Majd megint bedobja magát és megint elhiszed, hogy szeret. Maradj vele ha nincs eszed. Nekem mindegy. Én már rég kivágtam volna, de lehet nem is lennék vele kapcsolatban mert olyanokról lerí, hogy valami nem stimmel velük...
tegnap 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/42 A kérdező kommentje:

28-as neked is köszönöm, és tudod kívülállóként el is hiszem hogy ilyen könnyűnek látod. Az is lett volna, ha nem fokozatosan történnek a túlkapásai. Ez nem.olyan hogy hirtelen vmi húdenagy dolgot tesz ellened, hanem fokozatosan, apránként.

A maradj vele ha nincs eszedre meg jobb ha nem reagálok, ez a megnyilvánulas téged minősít.

tegnap 19:52
 30/42 anonim ***** válasza:
100%

"20-as, eddig is tudtam hogy a szerelem nem gyógyítja meg a beteg lelkűeket, de hogy az empátia, és a tolerancia sem, na az megint új volt nekem. Egy gyerek is jobban reagál az empátiára, toleranciára, mint ő."


Hát mivel nekik ilyen nincs, erre tényleg inkább ne alapozz. Csak visszaél vele, hülyére vesz újra meg újra. Ezeknek ez nem érték, hanem gyengeség, amit gátlástalan módon ki is használnak, ha csak megtehetik.

tegnap 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!