Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A legrosszabbat hozza ki belőlem?
Figyelt kérdés
A jelenlegi kacsolatom a legrosszabbat hozza ki belőlem. Egy eddigi kacslatomban sem éreztem így magam. A másik félhez már irreális módon kell alkalmazkodnom, és soha egy kapcsolatomban sem voltam labilis, de ebben igen. Random módon változó dolgokhoz kell alkalmazkodnom, az egész egy össze-visszaság, és az alapvető igényeim felhozatala miatt bűntudatom van. Amiatt van ez, hogy a másik fél az elfoglaltságra hivatkozik, és ha ezt kétségbe vonom, besértődik. Egyszerűen soha nem voltam labilis, mindig bíztam a másikban, de vele kapcsolatban sosem tapasztalt bizalmatlanság van bennem. Sokszor túlmegy a határaimon, amiket pedig megbeszéltünk. Egy kapcsolatomban sem éreztem azt, hogy félnem kellene felhozni olyan dolgokat, amik bántanak, vele kapcsolatbsn pedig úgy érzem, ha bármit is szóvá teszek, otthagy. Amit ketszer meg is tett vita után. Tiszteletteljesen közlöm a gondot, megoldást javaslok, és otthagy. Nem érzem érzelmileg biztonságban magam, és a legrosszabbat hozta ki belőlem emiatt? (A bizalmatlanságra gondolok.)
Szerintem nárci, vagy van rá hajlama,illetve egy seggfej. Jobban teszed ha kirakod. Te húzod a rövidebbet és te fogsz legvégül a padlón feküdni, nem ő!
tegnap 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
12/42 anonim válasza:
Mitől lenne nárci aki nem ér rá vagy lúzer?
tegnap 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
13/42 A kérdező kommentje:
11-es igazad van, bennem is felmerült hogy nárcisztikus. Mindegy is mi, azt tudom hogy rendesen meg vagyok lepődve magamon, hogy bizalmatlansagot és dühöt érzek egy párkapcsolatban. Igazán nem is tudom hogyan kezeljem ezeket az érzéseket, mert soha nem éreztem ezeket egy kapcsolatomban sem. Meg olyan, mintha itt nem lennének sem irányok, sem határok, hanem minden össze-vissza, randon módon, ahogy esik úgy puffan. Frusztrált is vagyok, és ez se voltam egy kapcsolatomban sem.
tegnap 19:20
14/42 A kérdező kommentje:
12-es nem mindegy hogy vki kedve szerint ér-e rád, te meg ahhoz hatartalanul alkalmazkodj, és fogadd el, sőt örülj legyél hálás!
tegnap 19:21
15/42 anonim válasza:
Nem alkalmazkodni kell.
Hozzá olyan való amilyen ő maga!
Nem olyanok akiknek alkalmazkodni kell meg szenvednek csak.
Nem passzoltok.
tegnap 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
16/42 anonim válasza:
Kérdező el kell hagynod mert oda fogsz eljutni, hogy még azt is elhiszed neki, hogy a hó piros színű, vagy saját magad meg fogod kérdőjelezni, hogy mit csináltál aznap mert úgy be fog manipulálni, hogy elhiszed amit mond az az igazság. Nem tudod őt megmenteni csakis saját magad. Pszichológushoz akarsz járni miután kitesz téged? Vagy inkább pszichiáterhez? Tedd ki akár ma, vagy holnap és soha ne fogadd vissza!
tegnap 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
17/42 anonim válasza:
Szerintem is menekülj! Ez nem lesz jobb, csak rosszabb. Voltam már hasonló csiki csuki játékokban, ritka undorító, rendesen gyomoridege van az embernek, meg aludni se tud már a végére a feszültségtől. Pofátlanság csúcsa mit meg nem engednek ezek az emberek maguknak, legyen épp férfiről vagy nőről szó, ugyanolyan rémesek. Meg egy nyugodt perced se lesz, sose tudhatod mi jön, amikor meg nyugi lenne akkor az aljasságain kattogsz. Menekülj! És legyen ez tanulópénz számodra is, a jövőben meg szűrd ki már az elején a fajtáját.
tegnap 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
18/42 A kérdező kommentje:
16-os teljesen igazad van, már ott tartottam, hogy a saját memóriá kérdőjeleztem meg! Na itt ijedtem meg de nagyon, hogy mi a fene történik? Aztán abban kételkedtem amit mond, és rengetegszer találtam ellentmondást.
17-es bizony! Így igy! Sosem tudhatom mikor mi jön! Es amikor végre azt hittem megérti amit mondok, a határaimat, akkor áh dehogy, atlépett olyan, a normális emberek számára evidens határokat, hogy kb mint egy anya a gyerekének, úgy kellett lmagyaráznom neki alapvető dolgokat.
Kikészültem!
tegnap 19:33
19/42 A kérdező kommentje:
Túl vagyok a frusztráción, a fásultságon, a szorongáson, és ami jelenleg dominál bennem, az a sosem tapasztalt düh.
tegnap 19:34
20/42 anonim válasza:
5ös vagyok.
"Másrészt beleestem abba a hibás gondolatba, hogy a szeretet, türelem átsegít a nehézségeken." Legalább felismered, ez nagyon jó jel! Most már csak azt kell felismerned, hogy a szerelem édeskevés egy jó kapcsolathoz.. Fontos, persze, de a tisztelet és a bizalom fontosabb, azok nélkül a szerelem semmit nem ér. A legjobban saját magadat kell tisztelned, szeretned, és akkor a jövőben nem engedsz meg ilyen aljas bánásmódot. Alapból nincs olyan ember a bolygón akiért megérné feladnod magad, de gondolj bele.. miért szenvedj egy ilyen önző, bántalmazó féreg miatt? Ha többet vesz el az életedből, mint amennyit hozzáad, akkor ott az ajtó..
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!