Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összeköltöznétek vele ezek után? Elnéznétek neki a körülményeket tekintve?
A párom még nős, így kezdődött a viszonyunk. (Tudom szemétség stb, de most lépjünk túl rajta).
Már hetek óta tervezgettük, hogy el fogja hagyni a feleségét és összeköltözünk, albérletet is nézett közben, minden rendben volt. De amikor közölte a feleségével, hogy mi a helyzet az odáig fajult, hogy a feleségét eszméletlenül szállították kórházba. Ő azt állítja, hogy a nő esett neki, ő meg csak önvédelemből ütötte meg egyszer, de úgy esett hogy pont beverte a fejét a szekrény szélébe. A kórház feljelentést tett, de szabadlábon van a párom. A szüleim nagyon le akarnak beszélni róla, ők nem hisznek neki, és azt mondják aki egyszer megvert egy nőt az máskor is megfog és hogy fog találni okot hogy rámondhassa hogy én provokáltam ki. Ő ugyanúgy kész összeköltözni velem a lakásba amit talált. Ki kéne tartanom mellette és támogatni vagy igaza van a szüleimnek?
Igen, tiszta előéletű és ha a felesége nem tesz feljelentést akkor semmit nem fog kapni, eddig úgy tudjuk nem tett.
Soha életében nem bántalmazott senkit, és nem is fog, pláne engem nem. A gyereket meg imádja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A kettesbeni gyermekbántalmazás is lehet csak akkor derul majd ki ha tizenévesen huszinévesen el meri majd mondani a gyerek. De akkor sem fog neki hinni senki..
Ilyen anyát se kívanok senkinek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem koteles hozzatartozo feljelentest tenni. Sőr vallani sem. Mivel fenyegetettsegben van eleve. A korhaz megtette. Az eljaras megindult. Nőtöl fuggetlenul is le fog zajlani a vizsgálat, kihallgatások. Es igy hazudik ahogy csak akar.
Csak épp nem minden ügyvéd és bíro hülye ám.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor konkrét választ adok a kérdésedre:
NEM költöznék vele össze ezek után és NEM nézném el neki.
Kurta válasz, de magyarul van írva, tehát aki érteni akar belőle, az érteni is fog.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igen abban van. Ez uja provokacio lenne egy bántalmazonak ha a nő feljelenti. Ujabb ok ujabb bántalmazásra. Bosszúra.
Amugy aki csak ennyit nem bír idegileg az egy gyereket pláne nem fog.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Csak "véletlen" le ne essen a mászókárol a gyerek, meg ilyenek.
Fene se szülne ebbe.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Gyerekeket imádja persze.
En is imádom ugy messzirol állatkertben az oroszlánokat is.
Nos tényállás.
Nekünk úgysem hiszel. Tipikus áldozati magatartás, érthető.
Ha felfüggesztettet kap, pár évig talán visszafogja magát.
De ki fog ő forrni. És abban nem lesz köszönet.
A válás borítékolt, és remélem túléled.
Egyes egyedül legalább gyermekvédelmi ösztönöd legyen legalább.
(Vannak bántalmazó és fajtalankodó apák ahol az exfeleség, mai napig nem tud semmiről, eljárás nem indul, szabadon "tevékenykednek".)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!