Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összeköltöznétek vele ezek után? Elnéznétek neki a körülményeket tekintve?
A párom még nős, így kezdődött a viszonyunk. (Tudom szemétség stb, de most lépjünk túl rajta).
Már hetek óta tervezgettük, hogy el fogja hagyni a feleségét és összeköltözünk, albérletet is nézett közben, minden rendben volt. De amikor közölte a feleségével, hogy mi a helyzet az odáig fajult, hogy a feleségét eszméletlenül szállították kórházba. Ő azt állítja, hogy a nő esett neki, ő meg csak önvédelemből ütötte meg egyszer, de úgy esett hogy pont beverte a fejét a szekrény szélébe. A kórház feljelentést tett, de szabadlábon van a párom. A szüleim nagyon le akarnak beszélni róla, ők nem hisznek neki, és azt mondják aki egyszer megvert egy nőt az máskor is megfog és hogy fog találni okot hogy rámondhassa hogy én provokáltam ki. Ő ugyanúgy kész összeköltözni velem a lakásba amit talált. Ki kéne tartanom mellette és támogatni vagy igaza van a szüleimnek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ezelőtt nem verte meg egyszer sem azt azért érdemes tudni."
Ezt tényleg érdemes lenne tudni, de ahhoz, hogy az igazságot tudjad, nem őt kéne erről megkérdezni, hanem a feleségét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerinted be fogja vallani az igazat? Az egész kapcsolatotok hazugságra épül. Ennél az embernél a hazugság úgy folyik ki a száján, mint a víz, de te annyira be vagy már etetve. Mindenért a felesége a hibás, az hogy megcsalta, hogy egyáltalán levegőt vesz, a feleségét hibáztatja, azért is, hogy nem válik. Az emberkéd ártatlan, szegény akinek nekiment a felesége, annyira rossz neki, hogy most a korház fel is jelentette, mert a dühös, őrült felesége nekiment és meg kellett védje magát, úgy hogy a végén akkorát csapott rá önvédelemből, csakis önvedelemből, hogy azt eszméletlenül szállították korházba.
Na most te ezt az embert véded! Te leszel a következő áldozat. La proxima victima- így leszel benne a hírekben.
Ne higyj nekünk, költözz össze vele, szülj gyereket és ha majd téged is eszméletlenre ver, kérj bocsánatot a szüleidtől, hogy segíteni akartak neked. De főleg magadnak kell majd megbocsáss, hogy nem hallgattál senkire és folytattad ezt a hazug kapcsolatot, amiről te is tudod, hogy ez a kapcsolat egy rakás sz.r.
Nem tudom hányszor mondtam már szeretőknek, hogy a szeretői lét hazugságokra épül. Miből gondolod, hogy ha otthon és mindenki másnak hazudik, majd pont neked mond igazat? Ezen gondolkozz el jó erőssen, de inkább a legjobb lenne, ha te hagynád el és vissza sem néznél!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, tényleg árnyaltabb a kérdés.
Én simán eltudom képzelni, hogy ez tényleg önvédelem volt, ha leírjuk a történetet miszerint a nő elkezdte ütni a férfit, a férfi pedig vagy ösztönösen, vagy tudatosan de önvédelemből visszaütött, vagy lökött, a nő pedig elvesztette az egyensúlyát és elesett, beverte a fejét, hívta a mentőket a férfi, a nőt elvitték a kórházba, túlélte, nem volt életveszélyes állapotban halistennek. A kórház azért tett feljelentést amúgy, mert kötelező ilyen esetben feljelentést tenniük, a rendőrök azért nem vitték be a párod, mert nem volt olyan súlyos a dolog, és mert Magyarországon bármivel bárhogyan megvédheted magad.
Ha megalapozott és bizonyított, hogy a nő ütötte verte a férfit abban a pillanatban, és a férfi visszaüt, a nő beveri a fejét, és meghal, még akkor se ítélnék el, mert önvédelem volt.
Ebből adódóan nem lehet kijelenteni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolattá alakulna ki köztetek.
Sokan azt gondolják amúgy, ezért van itt a felháborodás, hogy férfi ne védje magát ilyen helyzetben, hisz a férfi volt a hibás, végülis ő csalta meg a feleségét, eltűrhetne érte egy kis verést. Maximum nem mondják ki, de úgy gondolják nem férfias, vagy macsó védenie magát egy férfinek.
Szerintem meg mindenki védje meg magát, ha szükséges. Ha férfi, ha nő. Elhihetitek, hogy ilyen feszült helyzetben főleg, de amúgy is tud egy nő olyan erőt kifejteni, amiért már ténylegesen felmerülhetett a férfiben az a gondolat, hogy megkell védenem magam!
Sokan mondják itt azt hogy áldozathibáztatnak egyes válaszolók, vagy a kérdező, hogy azt mondja a nőnek nagy volt a pofája stb, de ezt nem igazán értem amúgy, mert ha ténylegesen elfogadjuk azt hogy ez önvédelem volt, akkor hiába az asszony van kórházban, a férfi az áldozat, hiszen akkora erőt fejtett ki a testén az asszony, hogy megkellett védenie magát, az meg egy szerencsétlen baleset hogy pont beverte a fejét.
Mindenesetre, én se javasolnám az összeköltözést és a kapcsolat folytatását, de nem emiatt az eset miatt.
Szerintem bármilyen rossz egy házasság, feltételezem egy időben szerették egymást, a nő szült neki egy gyermeket is, gondolom jó pár éve házasok már. Megillette volna a nőt az a tisztelet, hogy mielőtt kapcsolatba lép veled, vele a házasságát megszakítja.
Nyilván az élet ilyen, megismert téged, nem szerette már a feleségét, összejött veled és veled akart is lenni, nyilván nem kell a feleségével maradnia. Nem kötelező, manapság már el lehet válni. Nem értem miért várt másfél évet ezzel a bejelentéssel, alapjáraton is elhagyhatta volna a feleségét, nélküled se szerette már. Nekem ez, hogy megcsalta és ezt nyilván nem tisztességesen tette, nem fér bele. Tehát én is azon a véleményen vagyok, mint az utolsó válaszoló írta, hazugságra épülő kapcsolat nagyon ritkán happy end-es.
Amúgy, ebben akár én is érintett vagyok, mármint nem a ti szituációtokban, hanem hasonló történt velem is.
Volt egy párom, akivel hát már nem volt annyira jó a kapcsolatom, de még próbálkoztam rendbehozni, ragaszkodtam hozzá. Aztán egynap, a munkahelyemen megismerkedtem egy férfival, akibe konkrétan első látásra belehabarodtam, de kijelentettem hogy addig nem lehet köztünk semmi, amíg kapcsolatba vagyok, és mellékesen mondom, elképesztő szimpatikus volt az ettől az új fiutól, hogy ebben ő maximálisan egyettértett, ő se kezdett volna velem úgy semmit, hogy van amúgy párom. De egyszerűen láttam mindennap a munkatársamat, fantáziáltam róla, elkezdtem csinosabban öltözködni a munkahelyre stb, észrevettem magamon hogy teljesen odavagyok érte, és szakítottam az akkori párommal, úgy hogy közben semmi se történt amúgy köztünk az új sráccal. Nyilván én voltam a legnagyobb kva így is, az akkora már volt párom szemében, de nekem a lelkiismeretem tiszta volt. :)
Amúgy, az új sráccal mára már 7-éve házasok vagyunk.
Mindegy is, amúgy meggyőzhetetlennek tűnsz, ha mindenképpen akarod folytatni ezt a kapcsolatot, éljetek együtt mert úgy ismerszik igazán amúgy az ember, eddig gondolom titokban talalkoztatok. Ha valami bántalmazó jelleget velsz felfedezni, akkor viszont még idejében lépj ki ebből a kapcsolatból, lehetőleg gyerekvállalás előtt!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hanem mert a párom megütötte - mondjuk elég gáz, hogy férfiként ez az egyetlen eszköze van, hogy "lecsitítsa" a nőt.
Vagy a csaj erőemelő talán, hogy a pasid nem tudja lefogni, míg meg nem nyugszik???
De mentegesd csak. Nyilván okkal ütötte meg a nőt, az pedig a saját agresszivitása.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megkérdeztem a barátomat - csak kívánácsiságból -, ő mit tenne.
Gondolkozik: hm, próbáljuk ki, üssem meg.
Nyilván nem erőből mentem neki, de körülbelül öt másodperc alatt szorított magához úgy, hogy megmozdulni sem bírtam.
Szóval nem tudom, értelmes férfi nem veri le a nála sokkal gyengébbet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem lehet számon kérni senkit, hogyan reagál ilyen szitukra.
Én pl lefagyok, én nem tudnék visszaütni mert egyből lefagyok, sokkot kapok, és nem tudom a helyzetet kezelni.
A férjem aktív ilyen helyzetben, reagal a helyzetre, nem fagy le, és általában tisztán gondolkodik sokk helyzetben, de pl ha nagyon hirtelen történik vele valami, akkor üt is. Pl ha megijesztik, és túl közel áll hozzá az illető úgy reagál, hogy egyből üt, persze nem halálos erővel, de nem tudja irányítani, elég erősen üt, én egyszer megijesztettem, gondoltam jó móka, hát a fszt az, kaptam egy nagyot. Nyilván utána elképesztően bánta, mert ha ismernétek a férjemet tudnátok hogy senkit se képes haragból, akaratból bántani, mégis az összes barátját egyszer legalább megütötte már mert ezzel szórakoztak, hogy megijesztik, és belőle ez így hirtelen ezt váltja ki.
Ő se bántalmazó, hanem így reagál bizonyos helyzetekben. Nem lehet elvárni senkitől, hogy másképp reagáljon, ha az agya azt mondja védekezni kell, úgy védekezik ahogy ez ösztönből jön.
Amúgy ezt lehet fejleszteni, tudatosan fejleszteni lehet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
96-os, elég szomorú, hogyha én 53 kilós nőként megijesztem a férjedet, ő visszakézből pfán ver, vagy akármi.
Az ilyen ember kezelésre szorul, mert komoly stresszkezelési problémákkal küzd.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Na, állj, most a szekrénybe, vagy a mosogatóba verte a fejét? Kamugyáros.
Jelentve.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja, és 96-os, a szentéletű agresszív férjednek ne szülj, mert nem jó móka kéthetente a kórházba menni egy kisgyerekkel, mert az megijesztette a férjedet, ő meg jaj, reflexből megütötte (de amúgy angyali ember, hát persze).
Vagy rettegni fog tőle a gyereke - megjegyzem, teljesen jogosan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!