Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy oldanátok meg, ha az egyikőtök fizeti a lakáshitelt, a másik pedig beköltözik a lakásba?
De a pasi így is anyagi előnyhöz jut ahhoz képest, mintha albérletet kellene fizetnie. Ha csak a közös kiadásokból átvesz a kérdőzőtől mondjuk 30e forintot, akkor is az albérlethez képest megspórolt 50-120e forintot attól függően, hogy szobát vagy lakást vagy házat bérelne! Tehát hacsak nem ingyen lakna a szülőknél, akkor a kérdező hozzásegítette ehhez a pénzhez, mert a lakhatást mindenképpen meg kellene oldania. Ergo, ha ezt a pénzt mind félreteszi, sokkal hamarabb lesz saját ingatlana, mintha albérletben tengődne.
Szóval ja, a kérdezőnek nem lenne kevesebb költsége, viszont a pasinak jóval több lenne, ha nem élne ott.
És ha többet vállalna, cserébe a párja kiegyensúlyozottabb lehetne, ami kettejükre is pozitív hatással lenne. Egy párkapcsolatnak arról is kéne szólnia, hogy ha megtehetjük, egymás életét könnyebbé tesszük. Tehát a kérdező könnyebbé tette a párja életét azzal, hogy nem kell albérletet fizetnie. Ezért cserébe a párja is megtehetne annyit, hogy némi terhet levesz a párja vállaról.
Ha külön kasszán vannak, akkor szerintem egyértelmű, hogy egy fél albérletnyit fizetnie kellene a pasinak.
A hitelt a kérdező vette fel, az nyilván az ő felelőssége, ez nem vitás, ezt nem kell fizetnie a férfinek.
Ugyanakkor a lakhatásnak komoly költsége van. A kérdező ezt fizeti egyrészt hitel formájában, másrészt elköltötte a saját és a szülei megtakarításának is egy jó részét, elesik elég sok kamattól. A férfi pedig nem fizet semmit, mégis lakik valahol. És itt nem csak az a probléma, hogy a nő nem áll jól anyagilag (persze semmi konkrétat nem tudunk, hogy nehézséget okoz-e a hitel törlesztése, vagy csak bizonyos extra dolgokról le kell mondania). A probléma az, hogy a férfi nagyobb életszínvonalon élhet, ami annak köszönhető, hogy a lakhatás költségeit kizárólag a nő állja. Ez így eléggé igazságtalan.
Ha egy pár összeköltözik, akkor csökkennek a költségeik. Ha például eddig két albérletet fizettek, akkor már csak egyet kell, vagy ha volt két lakás, az egyiket el lehet adni vagy ki lehet adni. Most viszont a költségcsökkenés 100%-át a férfi élvezi.
A nő megtehetné, hogy kiadja a lakását és együtt bérelnek egyet. Ekkor a férfi fizetne egy fél albérletet és a nő is egy felet, de ő kapna is egy egészet. Ha megfelelő a nő lakása, akkor felesleges ezt eljátszani, de a költségekben ennek akkor is meg kell jelennie. Nem igaz, hogy a nőt nem éri kár azzal, hogy a férfi ott lakik. Elesik egy fél albérlettől. Ezt kellene a férfinek kompenzálnia.
El kell dönteni hogy van e közös jövő
Ha igen,akkor a kifizetett ingatlan rész a holgyet illeti+a fenmaradt fizetnivaló részt felezik.Így a végére lesz a hölgynek egy nagyobb ingatlanhányada a ferfinek,mivel kesőbb szállt bele,egy kisebb rész.
Jogilag így senki sincs megkarosítva,es mindket fél bizos lehet,hogy a saját részét fizeti.
A végén az is lehet,hogy ennek mar semmi jelentősege nem lesz,ha együtt maradnak.
De addig is mindketfél biztosítva van és igazságosan oszlanak meg a költségek.
Ez azert is jó,mert próbara döntésre viszik a kapcsolatot.Amennyiben a férfi ezt nem hajlandó így sem elfogadni,es semmilyen mas egyeb formáját egy jövőbeni közös ingatlannak,akkor bebizonyosodik hogy nem is gondolja ezt annyira komolyan.
Le is út fel is út.Lehet menni albiba.
Dönteni kell valamiben.Így majd legalabb "elvállik a xar a májtól".
"Örülünk a vendégeknek, csak ne maradjanak hónapokig.Mert akkor már a vendég nem vendég,hanem kolonc."Szoktak mondani.
Fizetgessétek csak a párjaitok hiteleit, én biztos nem fogom.
A volt barátom vett egy lakást, hitelből. Úgy volt, hogy közös lesz, de mondvacsinált indokkal csak az ő nevére került. Apám felújította teljes mértékben még így is, hogy ezzel segítsen minket.
Nem laktunk ott 2 évet és a barátom úgy döntött, hogy eladja, a pénzt meg szépen megtartotta, egy Ft-ot nem kaptam belőle, de időközben kiderült az is, hogy azért van velem, mert másnak nem kellett.
Így bízzatok akárkiben. Ha valaki tőlem a rezsin és kaján felül pénzt kérne, otthagynám.
Azoktól kérdezném, akik megfizettetnék a pasit, mondván sehol nincs ingyen lakhatás.
Ha a kérdezőnek hitel nélküli saját lakása lenne, és úgy költözne oda a párja. Akkor is fizettetnétek a férfival plusz pénzt? Mondván így a kérdező leveszi az albérlet terhét a párjáról?
#78
Ha teljesen külön kasszán vannak és kb felezik a költségeket, akkor igen, fizetnie kellene, így igazságos.
Egyébként pedig a teljesen külön kasszától a teljesen közös kasszáig sokféleképpen lehet kezelni egy kapcsolatban a pénzügyeket. Nincs egy helyes megoldás, inkább az fontos, hogy mindenki elégedett legyen a konstrukcióval, amit megbeszélnek. Most viszont a nő elégedetlen, mert a férfi nem fizet a lakhatásáért, aminek az az eredménye, hogy a (leírtakból azt feltételezem, hogy) hasonló bevétel ellenére a férfi sokkal többet engedhet meg magának.
Ha a nőnek nem lenne hitele, lehet, hogy kb ugyanannyi pénzük maradna és mindketten boldogok lennének, akkor nem lenne ezzel semmi baj.
Nekem van lakásom, hitel nélkül. Ha lenne párom és hozzám költözne, de nem lennénk házasok, akkor valószínűleg azt várnám, hogy a rezsit ő fizesse és a bevásárlás nagy részét. Ezt a kérdezőnek is meg lehetne fontolni, így nincs köztük közvetlen pénzmozgás, de jobban kivenné a részét a férfi a költségekből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!