Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy oldanátok meg, ha az egyikőtök fizeti a
lakáshitelt, a másik pedig beköltözik a lakásba?
Figyelt kérdés
A konkrét probléma, aminek egyik megoldása sem “jó”: vettem szülői segítséggel egy lakást, amire hitelt is kellett felvennem, amit jópár évig fogok fizetni. Ekkor még nem volt párom. Közben megismerkedtem vele, és odaköltözött hozzám. Én a hitel miatt nem állok anyagilag fényesen, ő viszont sokkal jobban áll, mivel nem kell albérleti díjat fizetnie. Nyilván bérleti díjat nem fogok a páromtól kérni, a hitelbe is furcsa lenne, ha beszállna, hiszen az enyém és az én nevemen is van, a lakás is az enyém (lesz). Mégis konfliktust szül nálunk, hogy a fentebbi ok miatt ő jóval jobban áll anyagilag és jóval több mindent engedhet meg magának. Másrészről ha együtt maradunk, a lakás is lényegében közös lesz… ti milyen megoldást javasolnátok? (30/N)
Az lenne a minimum ha a hitel, rezsik felét fizetné. Jó nagy bunkó a pasid.
2021. nov. 28. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
2/81 anonim válasza:
Értelek kérdező. A hitel a te dolgod, bérleti díjat én se kérnék. De ha már olyan a kapcsolat, hogy a pasid csak úgy odaköltözik, akkor anyagilag lehetne nagyvonalúbb. Például többször bevásárolhatna, meghívhatna, stb. Én így össze se költöznék vele.
2021. nov. 28. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
3/81 anonim válasza:
Hát a hitelt ne fizesse ahhoz nincs köze. De a nagybevásárlást és a rezsi felét fizetnie kellene.
Illetve ha kell vlmi nagyon a lakásba vagy te megveszed spórolni fogsz rá, vagy felesbe megveszitek.
2021. nov. 28. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
4/81 anonim válasza:
Nagyon bunkó a párod.
Rezsi, kajat fizetni kenne...
2021. nov. 28. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
5/81 anonim válasza:
Sok megoldási lehetőség nincs. Ezt sajna be kell nyelned. A hitel felét természetesen nem kérheted. Ha meg azt kéred, hogy ő jobban szálljon be a rezsibe, vagy bármi más napi kiadásba, az is lényegében olyan, mintha fizetne a hiteledbe, csak másként van megnevezve.
Nem tehet sem arról, hogy neked van egy lakáshiteled, nem tehet sem arról, hogy neki így több pénze marad.
Ha külön akarjátok kezelni a lakáshitelt, mert ez egyértelmű, hisz a lakás a tiéd, akkor a maradék kiadást csak úgy lehet, hogy felezitek.
És itt megint jön, hogy nem tehet róla, hogy neki több marad.
2021. nov. 28. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
6/81 anonim válasza:
Sajnos, nem sajnos, ez pár éven belül valószínűleg nálam is téma lesz. Hát a hitelbe nyilván nem kérhetsz pénzt, mert semmi köze nem lesz jogilag a lakáshoz, viszont a rezsit, közösköltséget kifizethetné, vagy ahogy mások is mondták, ő vásárol be otthonra, vesz egy-két bútort, etc. Nem egyszerű, az biztos. Az egyértelműen nem normális viszont, hogy egy forintot nem ad, és úgy lakik ott.
2021. nov. 28. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
7/81 anonim válasza:
Osszekoltoztetek, es semmi penzt nem ad? De legalabb kajara?
Hat en kidobnam, mit kepzel magarol?
2021. nov. 28. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
8/81 anonim válasza:
Biztos jóképű és trendi a gyerek.
2021. nov. 28. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
9/81 A kérdező kommentje:
Azt nem mondtam, h a rezsibe nem ad, annak fizeti természetesen a felét meg a kaját is közösen vesszük. De ettől függetlenül is ott van a hitel, ami azért ezeknél jóval nagyobb kiadás.
2021. nov. 28. 08:22
10/81 anonim válasza:
Én kérdés nélkül fizetném a rezsit és igyekeznék beszállni a különböző költségekbe is.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!