Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan aki a tűzbe tette volna a kezét a párjáért/férjéért, és mégis kiderült, hogy csalja?
Elmondta magától. Miután már szakítottunk. Éreztem én, hogy valami nem stimmel, és végül pár héttel a szakítás után megkeresett és színt vallott. Nem mondom, hogy csalódtam, mert akkorra már amúgy is rég kiábrándultam belőle, de azért nem esett jól, bevallom. Nyilván az, hogy ennyire félreismertem, közrejátszott a szakításunkban, és nem is teljesen értem, utólag miért kellett ezt elmondania nekem, de az biztos, hogy amíg együtt voltunk, nem tudtam volna elképzelni róla ezeket, aztán mégis.
Most a férjemért ismét tűzbe tenném a kezem, őszintén hiszem és bízom benne, hogy ő sosem tenne velem ilyet. Őt úgy érzem, nem ismertem félre, így nem is gyanakszom, nincsenek is intő jelek. Évek óta együtt vagyunk, egyelőre semmi sem derült ki, de nyilvánvalóan a jövőre nézve nem tudok semmiféle biztos jóslatot tenni. Annyit viszont tudok, hogy ha nem éreznék így, ha nem bíznék benne ennyire vakon, akkor a házasságunk teljesen felesleges és értelmetlen lenne, vagy bármilyen más kapcsolat is az lenne enélkül, ha már itt tartunk.
én minden kapcsolatomban a szex előtt elmondom a nőnek, hogy attól mert együtt leszünk számomra nem jelenti azt, hogy ha alkalmam nyílik rá akkor ne élnék majd a lehetőséggel, szóval amit kedvem lesz hozzá és alkalmam lesz rá mással is le fogok feküdni
12 barátnőm volt 4 mellett szexeltem másokkal is
1 lányt 1 hónap után dobtam ki mert nem volt jó vele a szex (kiirthatatlanul gátlásos volt)
9 lányt azért dobtam ki mert féltékenykedtek holott elmondtam nekik, hogy ha lesz nő aki bejön akkor közölni fogom velük mielőtt megdugom
1 lány kidobott mert megmondtam neki, hogy mást is megdugok és nem gondolta volna, hogy megteszem.. ?!?! pedig mondtam.. nem hitt nekem
1 nő van akit nem zavar, ő a barátnőm aki szintén szexel másokkal, boldogok vagyunk és szeretem is
na.. elküldtem, de nem tudom minek
lényeg, hogy én ilyen vagyok és elmondom a nőknek mit gondolok, azonban rengeteg álszent ismerősöm van akik ugyanúgy kalandozgatnak és hazudnak is a nőknek
konkrétan két srácot ismerek aki még nem is flörtöl másokkal, a többi azonban mind nyomul nőknél
Exem. Biztos voltam benne, hogy hűséges. Világ életében elítélte a megcsalást. Mindig időben jött, napközben telefonált többször is. Így szeretlek, úgy szeretlek. Összebújva aludtunk. Rendszeresen volt szex.
Aztán kiderült, hogy egy éve csal a kolléganőjével. Aki akarja, meg tudja oldani.
Azóta megtanultam, hogy egy férfi se hűséges, csak az egyik nyíltan bevallja, a másik hazudozik. Úgyhogy már ismerkedni sincs kedvem.
#8 hogy jöttél rá,elmondta?
Mi 15 éve együtt vagyunk,az utolsó 3-4 hónapban valahogy furcsa. Bizonyítékom nincs. Eddig a 15 év alatt egyszer sem éreztem úgy hogy megcsal,tehát nem vagyok túl érzékeny.
túlgondoljátok ezt a hűség dolgot..
vagy a szexet fizetőeszköznek hiszitek? szexel fizetni hűségért? felhívom a publikum figyelmét: hölgyeim ezáltal saját magatokat prostituáljátok!
a hűség nem szexuális kizárólagosság.. ez egy maszlag ami egy rossz illúzió, nem okoz mást csak csalódást.
a hűség ezen formája egyébiránt KÍN és érthetetlen, hogy hogyan taszíthatod kínba azt akit szeretsz.. tudtommal a szeretteinknek jót akarunk nem pedig kínokat
tegyetek rendet a portátokon, legyen önbizalmatok és ne akarjatok birtokolni másokat! senkit nem birtokolhattok a férfi nem a személyes szexrabszolgátok
a hűség a bajban való egymásért kiállást jelenti, az oltalmat, azt, hogy számíthatunk a nehézségben másokra de nem azt, hogy ő csak is a miénk! már a 18. században is kimondták, hogy embereket birtokolni bűn, ennek ellenére még mindig ezt teszitek modern köntösben
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!