Milyen körülmények között tudnál megbocsátani egy érzelmi/testi megcsalást?

Valós problémát vetsz fel, de nincs igazad.

Ha erről a problémáról beszélünk, egyáltalán nincs helye annak, hogy relativizáld a megcsalást, áttedd a felelősséget egy sérült emberre, vagy akár még még a mocskos pofozkodást, agressziót is relativizáld, ahogy tetted pár nappal ezelőtt.

Az ilyen gondolatmenetek csak távolabb visznek a megoldástól.

"Miért ne relativizálhatnám?"

Relativizálhatod, nincs gondolatrendőrség.

Csak úgy gondolom, hogy akinek minimálisan van tartása és egészséges értékrendje, és bármit tud a kapcsolatokról, a szövetségről, szeretetről, az nem fogja. No offense.

Azt ne keverjük ide, amikor valakinek a testi épségét vagy az életét kell féltenie.

Mondanám arra a nőre is, hogy lépjen le, akit ver a másik, de felfogom, hogy ha olyan családi háttérrel érkezett, hogy teljesen a nyomorból és a kiszolgáltatottságból ment ismét nyomorba és kiszolgáltatottságba, akkor nem úgy megy, hogy csak úgy kilép, nem is érzelmi, hanem technikai okokból.

Egyrészt azért, mert ezek sokszor aluledukált, 0 munkatapasztalattal rendelkező nők, másrészt pedig az egy valós probléma, hogy ilyenkor nem tud csak úgy kilépni (mivel mehetne a híd alá), mert a másik fél az életére is törhet. Még mindig évi kb. 50 nő meghal családon belüli erőszak következtében, és a rendőrség is sokszor csak akkor lép közbe, amikor már valakinek pl. kinyomták a szemét.

Szerintem egy ilyen eset nem tehető egy lapra azzal, amikor valaki azért hűtlen, mert elvileg borderline a párja, és "nem bírja" az érzelmi hullámait, csapongásait, miközben megtehetné, hogy kilép a helyzetből.

Az egyik kényszer, a másik döntés.

Ha nem áll fenn kényszerhelyzet, akkor ugyanúgy szóra sem érdemesnek tartom a dolgot, nem érdekel, hogy azzal indokolja a hűtlenséget, hogy szemétláda a másik, akkor az a kérdésem, hogy miért van még mindig kettejük között kapcsolat, és vajon mit vár attól, hogy a fizikai bántalmazó, beteg társával együtt van, de közben még csalja is, olajat önt a tűzre.

Az ilyennek köze nincs a szeretethez, valódi kötelékhez. Mondom ezt úgy, hogy a saját kapcsolatomban is volt pont elég mélypont, konfliktus.

"Ha igen, akkor megértem az álláspontodat, de ha itt változtatsz azon, hogy a hűtlenség így már más szemszög, akkor tükröt állítasz ezzel magadnak, amiben saját magad köpöd szembe."

Nem teljesen értem, miért köpném magam szembe, nem fogok így érezni.

Azt meg tudom érteni, hogy az általad vázolt helyzetben milyen érzelmi állapotban van a borderline személy párja, amikor végül megcsalásig jut, de erkölcsileg felmenteni eszem ágában sincs, és nem is hiszem, hogy bármi jó kisülhet ebből.

"Sajnos a morális értékek egyre lejjebb csúsznak, kapcsolat, szövetség, szeretet, hűség a mai fiataloknak 18-25 közöttieknek ez egy teljesen más értékelend, mint pl egy 30+ korosztálynak."

Még ha így is van (amit ebben a formában megkérdőjelezek), az a te viselkedésedről nem kéne, hogy mondjon semmit, nem kötelező ilyennek lenni, pláne akkor, ha te elvileg látod a problémát.

"Csak annyival egészíteném még ki a mondandómat, hogy a lelki és fizikai terrort atélt emberek, sokkal gyorsabban, könnyebben túltették magukat a fizikai bántalmazásokon, mint a lelki bántalmazásokon."

Átestem rengeteg lelki és fizikai bántalmazáson, és nem tudom semmilyen szinten ezt megerősíteni.

"És ha az egyén, egyből a fizikai agresszióval indított volna, hamarabb pontot tettek volna a kapcsolat végére, de mivel alattomosabb módon pszichikai manipuláció alatt voltak, konkrétan beszűkült a látóterük, és nem láttak más megoldást, mint a hűtlenség."

Egyik legálságosabb moslék, amit olvastam az utóbbi időben, már bocs.

Minden fizikai bántalmazás egyben sérti a lelket is, ez az egyik dolog.

A másik meg, hogy nem létezik olyan ember, aki fizikailag bántalmazza a partnerét, de nem él a lelki terror eszközeivel mindeközben.

" a fizikai bántalmazáson kívül, vannak sokkal mélyebb bántalmazási formák, amit egy személyiségzavaros személy sokkal jobban, sokkal ügyesebben is tud használni"

Pont azért nincsenek, mert elválaszthatatlan a kettő.

Egyrészt, ha valaki úgy átlépi a tested határaid is, hogy megüt, az egy rohadt erős érzelmi seb.

Másrészt, szerintem egy ember se épelméjű, aki szerint az pszichológiai bántalmazás mélyebb és veszélyesebb. Először is, az sokkal nehezebben meghatározható, hogy konkrétan annak lehet-e nevezni, és milyen interakciókból jött létre, másrészt pedig nem összehasonlítható olyannal, aminek potenciálisan tétje lehet az egész életed - mert mondjuk véletlenül úgy odabssza a másik fejét hogy az meghal-, vagy a testi épséged a tét.

Nem létezik olyan, hogy a Józsi csak tisztán lekent egy istenes pofont már az elején, de legalább nem manipulál és terrorizál, mint a borderline Julcsa. Maga a feltevés életszerűtlen és minden jelenlegi szakmai állásponttal és tapasztalattal szembemegy.

Kiegészítés:

" a lelki és fizikai terrort atélt emberek, sokkal gyorsabban, könnyebben túltették magukat a fizikai bántalmazásokon, mint a lelki bántalmazásokon."

Én soha nem felejtem el, milyen érzés az, amikor valaki - aki nálam erősebb (történetesen az édesapám) - testileg nekem jön, és közben kikapcsol, beszűkül az agyam, és ott van a csupasz félelem, hogy meddig fog elmenni, vajon hova csapja oda a fejem, vagy mi van, ha úgy lök rajtam egyet, hogy elesek, és eltöröm valamimet.

Kaptam érzelmi bántalmazásból még bőven többet is, de nem teszem könnyebben túl magam az ütéseken, szó sincs róla.

Mivel az is érzelmi kár, hogy direkt veszélyt jelentett rám az az ember, akinek szeretni és óvni kellett volna engem mindentől.

Párkapcsolatban sincs másképp, az érzelmi és a fizikai aspektus elválaszthatatlan.

Amikor életem első párkapcsolatában megkaptam az első pofont, akkor szakítottam, pedig előtte hosszú ideje álltam manipuláció és érzelmi bántalmazás alatt.

Mégis a pofon volt az a határátlépés, ami a végső, hatalmas sebet megejtette rajtam.

Tudta, hogy hogyan nőttem fel és mit éltem át, és mégis ahhoz merített bőrt az arcára, hogy ilyen múlt után, amikor őt a bizalmamba fogadom és engedem magam kötődni, akkor ő ilyen módon elárul, hogy képes ő is ütést mérni rám.

Azért, mert ösztönösen azt a következtetést vonta le a múltamból, hogy velem ezt meg szabad tenni.

Értem azt is, hogy nem mindenkinek van ilyen múltja, mint nekem, és nem ad hozzá egy ilyen extrát is, de az ütésből következő érzelmi kár ugyanúgy megáll mindenkinél.

A saját párja úgy kezeli, hogy vele ezt meg szabad tenni, ő ráverhet a másikra, potenciálisan sérülést okozhat neki, kárt tehet benne.

Alapból abszurd, hogy egy párkapcsolatnál ilyenről beszélünk.

Nevetséges mértékben veszíti el a jelentését az egész. Nincs értelme a méricskélésnek, hogy akkor most milyen bántalmazás és semmibe vétel mennyire ótvar gáz.

És még mindig mondom ezt úgy, hogy az én kapcsolatom sem makulátlan.

Undorítónak tartom, amikor valaki ilyen demagóg módon áll egy olyan témához, ami még az elvileg fejlett, nyugati világban is a mai napig emberéleteket követel, vagy kinek a szeme világát, kinek pedig a nemi szerve megnyomorítását, és bármilyen sokkarakteres, nagyon okos hablatyot lenyom itt arról, hogy jááj, vannak érzelmi bántalmazási módszerek, amelyek durvábbak.

Nem, nincsenek.

Nincs külön a kettő, van a bántalmazás és kész.

A fizikai bántalmazás pedig annak eléggé a sűrűjében van. Akár egyetlen mozdulatba belesüríti a tiszteletlenségét a másik felé, és annak semmibe vételét, még ha az egy pofon is, nem pedig egyből a párja lúggal leöntése.

Nem fogod tudni ezt kimagyarázni, és vicc, hogy még engem kezelsz hülyének.

Nem tudom, hogy autista vagy-e, vagy simán csak patkány, vagy egyszerűen csak ez neked a legjobb szórakozásod, amit itt leművelsz.

Sajnálatos.

" csak szembeköpted magad, mert mivel más az, ha valakit csak lelkileg, és mivel más az, ha valakit fizikailag bantalmaznak, nem lehet ketté venni a kettőt"

Nem köptem szembe magam, és nem fogod ezt megetetni senkivel.

A fizikai bántalmazás a bántalmazás egyik legmagasabb szintje, én ezt mondom, nem azt, hogy ketté lehet venni.

Fizikai bántalmazás nem létezik lelki bántalmazás nélkül, ezt magyaráztam, de látom, nagyon magas.

"És itt veszted el azt, amiről én beszéltem, vádakozásba mész át, és innentől nem tudok véleményt fordulni, mert te a saját megélt igazad írod le, és nem tudod beleképzelni magad más helyzetébe, lehet neked a pofon ami sok, nekem ha ököllel ütnek az is elfogadott, vannak akiknél egy erősebben becsapott ajtó is sok, van akinél egy indulatos mondat is elég, hogy kihozza a másikból a legszörnyűbbet."

Itt jön ki, hogy érvelésre képtelen vagy.

Az valóban változó, hogy kinek hol van a tűréshatára, de azért ne akarjuk már tagadni, hogy van egy olyan határ is, ami az egészségeset azért valamilyen szinten elválasztja a betegtől.

Egyáltalán nem lehet naiv elfogadással lenni alfelé, akinek ököllel ütés rendben van, de olyan felé sem, akiből már egyetlen indulatos mondat is kihozza az állatot.

Azért álszentek ne legyünk már.

"Te azt szeretnéd megértetni velem, hogy a hűtlenség patkány dolog, én meg azt szeretném megértetni veled, hogy vannak esetek, amikor a hűtlen olyan helyzetbe kerül, ahova már nem tud lépni, mert az az egyetlen járható, de illúzióból felépített út, amit a megcsalt fél hozott létre. "

Én értem.

Csak azt nem fogod letuszkolni értelmesebb ember torkán, hogy egy borderline-nak a csapongásai ugyanúgy relativizálhatóvá teszik a hűtlenkedést, mint az a példád, amikor valaki teljes anyagi kiszolgáltatottságban él, vagy épp a testi épségét kell féltenie.

Ahhoz értelmileg teljesen fogyatékosnak kell lenni, hogy amikor erre megy a téma, akkor te képes legyél arról filozofálni, hogy a fizikai agressziót márpedig könnyebben elfelejtik az áldozatok.

Ja, és mielőtt megpróbálnád kihasználni, hogy én jobban becsmérellek szavakkal, és biztos te a vesémbe hatoltál, azért "dühöngök" itt, akkor gondolj arra, hogy lehet, hogy a te lekicsinylő, mindent kidumáló, álságos, manipuláló, politikus style kiforgató stílusod hozza ki belőlem, és ebben a helyzetben az a legjobb döntés, hogy dobok rád néhány jelzőt. ;)