Szerető helyett miért nem válsz? Mi az oka?

37, Őszintén, hány éves vagy? Hány éve élsz házasságban?

Egyébként én nem csaltam meg senkit és nincs gond a házasságommal, szóval nem magamat akarom mentegetni, egyszerűen csak van bennem empátia, van pszihológiai ismeretem és tudom, hogy nem fekete-fehér a világ.

"Persze, tegyen ellene... Vagy azt mondja a nőnek, hogy akkor viszont látásra. A nő meg mondjuk ott lesz 160 nettóval, túl fénykorán, lakás nélkül. Ez aztán szép kilátás!"

Mit ne mondjak, az is szép kilátás, hogy benne marad egy kapcsolatban csak azért, mert nem tud egyedül megélni. Mielőtt bárkihez is hozzáköltözik, meg össze-vissza cselekszik, előtte át kéne gondolni a helyzetét, nem beleugrani felelőtlenül minden hülyeségbe.

Szerintem ha impotens férfi lennék (írom nem aszex nőként:)) és tényleg nem lenne orvosolható a dolog, a nőm meg tüzes maradt, hát akkor marad, hogy kézzel-lábbal szeretem vagy vennék egy felcsatolható műizét. (Ahogy pl. allergiás vagyok egy csomó kajára, ettől még főzöm azokat is annak, akiket szeretek, pedig meg se kóstolhatom.) Hogy inkább én öleljem a feleségem és örülhessek az örömének, mint másra szánja az idejét, gondolatait és végül ahhoz (is) kötődjön. Mert mindig ez a vége, hiába bizonygatjuk, hogy az csak test, normális embereknél a lélekkel együtt jár, nem kettévágva. De ha ezeket nem lehet otthon megbeszélni, mert ciki, tabu az egész téma, akkor ott van az igazi gond. Hogy azt hisszük, a másik csak akkor szeret, ha gondolatolvasó és minden "magától" működik. Vagy pláne ha hazudunk, hogy ne kelljen bevallani, hogy probléma van, de igaziból ezzel esélyt se adjunk, hogy ő is dönthessen.

Egyébként meg ha már évtizedes házasságokról beszélünk, hát senki nem marad ugyanolyan, mint az elején volt. 40-50 év fölött az átlag magyarnak - barátaimból is kiindulva - elég sok baja van akkor is, ha igyekszik konzerválni magát. Nem vagyunk hollywoodi sztárok :) (Bár erről valami azt hiszem Woody Allen mondás jut eszembe az osztálytalálkozóról: "A többiek úgy meghíztak és megkopaszodtak, hogy meg se ismertek.") Az esztétika nem egyenlő az erotikával, az erotika meg csak a szerelem egy szelete, a szerelem meg csak a párkapcsolat egy szelete. Na de minden szelet közös kellene legyen és kívülről nem pótolható mással, valami csere-szelettel, aki csak arra kell. Ha a páromnak fáj, nekem is fáj. Az ő érdeke az én érdekem. Az ő teste ezért az én testem és az én testem az ő teste, így érünk egyre jobban össze. Ez nem csak a szexről szól. (Együtt megöregedett párok szoktak ezért nagyon hasonlítani.) Érdekel hát, hogy mi történik vele, ugyanannyira, mintha velem történne, mert annyira szeretem, mint magamat. És ott az igazi határ, hogy a kölcsönösség miatt szeretem (és ismerem) magamat is annyira, amennyire őt, és megbízom benne, hogy felnőttként az ő felelőssége dönteni arról, ha netán már nem akar velem közösséget vállalni, nem pedig az ő elképzelt döntése alapján ál-mártírkodom, ezzel kényszerhelyzetbe hozva és pont visszahárítva a felelősséget. (Az "Azért csaltalak meg és hazudok neked, mert nem akarlak bántani és jobb neked, ha nem tudod." majdnem ugyanolyan logika, mint az "Azért leszek öngyilkos, mert annyira szeretlek, de nem vagyok méltó hozzád.") Szerintem csak így működik/működne, az ehhez való folytonos információcserével, egy alap empátiával, és mindent egy lapra feltéve kiskapuk helyett. (Ami nem egyenlő az önállótlansággal vagy hogy folyton egymás aurájába lógjunk.)

Az ember meg csak felelősen vállaljon gyereket meg hitelt, hogy ha bármi történik az egyik "lábával", akkor se kerüljön csapdába. Uff :)