Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tisztel a férjem! Mégis mit tehetnék?
Fél évvel ezelőtt házasodtunk össze 3 év után.
Korábban is voltak problémáink, de szerettük egymást és meg tudtuk beszélni a dolgokat. Most viszont egy teljesen más arcát látom, amit eddig leplezett!
Nincsenek barátai, így a munkájában éli ki azt az időt, amit nélkülem tölt. Magas pozícióban van és saját maga főnöke. Egyre többször veszem azt észre, hogy túloz! Kiszínezi a dolgokat, máshogy állítja be, mint ahogy az van, hogy ő "nagyobbnak" tűnjön. (ezt onnan tudom, hogy 3-4 munkatársával jóba vagyok).
Szóval talán ez még a kisebb rossz.
Mostanában rákapott arra, hogy úgy viselkedik, mint egy Isten! Úgy jár kel itthon és az utcán is, mint valami sztár, aki arra vár, hogy megtapsolja őt mindenki aki elmegy mellette. Mikor ezt elkezdte eleinte mosolyogtam rajta, de mostmár kifejezetten idegesít! Régen egy szerény srác volt, aki odáig volt értem és vissza (pedig nem könnyen adtam neki magam).
A minap egy veszekedés folytán befogta a számat a kezével!(???) Ez nekem hihetetlenül rosszul esett. Szóvá is tettem. Akkor bocsánatot kért, de nem tudtuk megbeszélni normálisan. Rá pár napra, mikor mondtam neki, hogy inkább most a szüleimnél alszok pár napig ( mert apukám beteg és mert szükségem volt egy kis szabad mozgástérre) rámtette a telefont. Tegnap pedig megint egy kis apróság miatt elkezdett velem üvöltözni a lakásba és mikor vissza mertem szólni az arcomra csapta az ajtót.
Vannak még apróbb jelek, pl beszélek hozzá és hátat fordít nekem, vagy sétálunk és régen bőszen a kezem utn kapott hogy megfogja, de most már nem. Úgy érzem, hogy senki vagyok mellette, egy test, vagy egy olyan ember, akit birtokol, akit irányítani akar, és abszolút nem érdekli az én álláspontom, az én véleményem. Nem vagyok pedig túlzottan beszédes, hogy az agyára menjek a csacsogással. Én is vagyok néha hisztis, de akkor inkább magamban duzzogok, nem pedig neki. Ez a folyamat kb. 1 hónapja megy és még nem tudtunk leülni megbeszélni, de úgy látom nem is nagyon érdekli. Ha elmegy valahova nem szól róla, ha elmegyek valahova nem kérdezi, hogy hl voltam. Elhidegültünk? Újév óta kb. 2x ha szexeltünk, de az se volt egy nagy cucc…
gyerekünk nincs, és lehet, hogy több mindenben különbözünk, mint hasonltunk!
Általában az én hobbijaimat leszólja, hogy azok szarok, az övéit pedig isteníti, ahogyan magát. Félek a végkimeneteltől.
Hogyan adjam a tudtára, hogy megváltozott és ez az új ember nekem nagyon nem tetszik?
Hogyan érhetném el, hogy újra belém szeressen?
Mit tegyek azért, hogy újra csodáljon engem és hogy végre tiszteljen és hallgasson végig, ha én is végighallgatom őt!?
Nem akarok elnyomott lenni ebben a kapcsolatban!
Szia!
Lényegében az utolsó kommentem óta nagyon sok minden történt. Pl volt egy hatalmas veszekedésünk, amikor elköltöztem és nem beszéltünk 2 hétig. A váláson is elgondolkodtam, egy ügyvédet is felkerestem, ha esetleg odáig fajulna a helyzet. Végülis kilátástalanabb lett a helyzet mégjobban, nem értem, hogy történhetett ilyesmi. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, nem tudja maga sem, miközben az egója csak nő és nő. Egy közös ismerősünk pl már azt is elmondta, hogy a közös lakásunkba felvitt egy csajt, akiről később kiderült, hogy a kolleganője, de én ebben nem hiszek. Mikor összejöttünk, akkor megmondtam, hogy nálam a megcsalás egyenlő a válással. Nem keres, nem hív, egyzserűen elfelejtett, miközben pucér csajos képeket oszt meg a facebookon. Abszolut nem hiányzok neki, abszolut nem beszélünk és én sem eröltetem a dolgot. Belefáradtam. Kiábrándult vagyok és folyton bőgök, de cssak magamat hibáztathatom. Az ismerősöket sem kérdezgetem róla, de ők mindig mondanak valamit róla, pedig kértem, hogy ne. Pl. hogy a munkahelyéről hamarosan ki fogják rúgni, mert a főnökével összeveszett.
Ami jelen pillanatban megnyugtat, az az hogy csendben fogunk elválni és mintha soha nem is ismertük volna egymást búcsút intünk. Örülök, hogy nem lett kisbabám ettől a féregtől. A sors akarta így.
Sajnalom, hogy ezt kell olvasnom... Igazabol nem tudom mit irhatnek... Hiaba irom, hogy hagyd a fenebe, hulye pocs, jobb lesz nelkule(ezt biztos te is tudod), a sziv tudom hogy faj...
Lehet meg egyszer utoljara el kene mondd neki mit erzel, hogy erezze, hogy szeretted, s sarkon fordulj es elhagyd. Sok pasi a valas, szakitas elejen nagymenove valik... aztan ahogybtelik majd az ido
Szoval ahogy telik az ido majd rajonnek, hogy egy olyan not dobtak el maguktol aki nem csak szexelni tud... Fel a fejjel! Nehez lesz, de meglatod majd, minden rendbe jon... Adj idot magadnak...
Majd meg nezz be gyk-ra...
Sok erőt!
Ilyenkor derül ki, hogy milyen a másik. Hogy viselkedik veled.
Biztosan rossz neki, de az egója miatt inkább nem keres.
Facebook szerintem töröld vagy kérd meg, hogy tegyen egy külön csoportba. Ne lásd a poaztjait. Bár ezek inkább csak a külvilágnak szól, hogy milyen jól elvagyok. Közben...
A posztjait már nem látom, ugyanis valahogy hányingerem lett a pucér csajos és a vaginás képektől! Letörölni csak akkor fogom, ha tényleg nem bír magával. Megaláz a szüleink és az ismerőseink előtt. Ezek után ha kérne se mennék vissza. Sokan mondták, hogy beszéljem meg vele. Mégis mit? Nem kíváncsi rám! Én sem vagyok az őrá! 1 hónapja nem beszéltünk. Nem hiányzok neki. Nincs értelme tovább. Kirúgják és leesik az álla? Úgy kell neki. De ne csak akkor legyek már neki jó, ha sz**rul van vagy lelki válságban!
Köszi srácok, hogy támogattatok! Rendbe fogok jönni! Érdekes, mert itt GYK-n olyan sokszor esünk a másik torkának, ha az ellenkezik a nézeteinkkel. De ilyenkor meg azért mégis van egy csöppnyi összefogás és támogatás! :) Köszönöm nektek!
Buszkeseg es elvarasok a kapcsolat megrontoi
Ha valakit szeretsz akkor buszkeseget sarokba teszed
ha valakit szeretsz akkor is bocsanatot kersz tole ha te hibaztal..
Aki buszke az egyedul marad szive meg fajni fog..
Ha ezt rám értetted, akkor biztosíthatlak afelől, hogy minden büszkeségemet félre téve alázkodtam meg előtte, meghunyászkodtam és szánalmasan könyörögtem és sírtam előtte, hogy próbáljuk megbeszélni, hogy ne hagyjuk el egymást, hogy tartsunk ki egymás mellett és ne engedjük el így egymást.
Szerelmes voltam belé és még mindig szeretem, annak ellenére, hogy hogy ellökött magától és lesz**r és valószínűleg megcsalt nem egyszer! Nem adott nekem esélyt arra, hogy helyrehozzuk és megbeszéljük! Most a második tinédzserkorát éli! Én viszont már nem ismerem ezt az embert. És hiányzik az, aki ő régen volt. Az az aranyos és kedves srác, akibe halálosan beleszerettem, és fáj, hogy őt már régen elveszítettem! A sikertől nem lát, és túl magasan van hozzám képest! Úgyhogy a büszkeségemet már csak akkor vettem fel a sarokból, amikor már túl ment minden határon!
Büszkeség a legnagyobb luxus egy kapcsolatban.
Ha úgy érzed megtettél mindent akkor nyugodt a lelkiismereted.
Ő akkor még az életében bem volt sikeres?
Inkább rád figyeljünk.
Milyen célod van?
Majd ird meg mikor megy farokcsovalgatva visszakonyorogni magat :-D Mert vissza fog...
Nekem is egyre xarabb a kapcsolatom... Ferjem egyre csak tavolodik tolem, hiaba kerdezem mi a baja, nem mondja el... Megcsalni nem hiszem, hogy megcsal, de nem is tudom elkepzelni sem mi a baja... Alig er hozzam, soha nem mondja, hogy szeret, szex kozben kieg....... eddig mindog kedves voltam, bujos, kimutattam a szeretetem... de kezdek elfaradni.... S azt hiszem jon majd az a pont, amikor en nem erintem mar meg... s nem buszkesegbol... egyszeruen nem erzem, hogy lenne miert... ha eszbekap jo, ha meg nem... lesz valahogy.... en is szeretnem azt a kedves, szeretnivalo ferfit visszakapni akibe beleszerettem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!