Hogyan törjem meg a jeget?

Hűűűű! Rengeteg választ kaptam, köszönöm Nektek! Én igazából mindent megteszek, hogy ne legyek sárkány. Soha nem is voltam az. Nem vagyok az a rátelefonálok, mikor jössz, kivel vagy típus. Soha semmit szóvá nem tettem neki. Aki látta őket a szállónál, az elment mellettük kocsival és azt látta, ott állnak meg, azt már nem, hogy ki ment be... ezért is nem egyértelmű. A baj az, hogy mivel olyan jégcsap velem és ha én kedveskedek, akkor is ellenáll, nekem már elment a kedvem az egésztől. Azért csinálom, hogy ne máshol keresse, már mondtam... Ha látja rajtam, hogy én is csak ímmel-ámmal, akkor rögtön kérdezi, hogy mi a baj... ha megmondom, hogy úgy érzem magam, mint egy kva, csak épp pénzt nem kapok érte... akkor poénkodik, hogy végülis tegnap adott a gyereknek tízóraira, az nem elég? Vagy előveszi a gondoskodó arcát és azt mondja, ha neked ez megalázó, akkor ne szexeljünk többet....Hiába szerveznék neki családi programokat, mert alig látjuk. Állandóan dolgozik, hétvégén fáradt. Egy hónapja nyaggatja a nagyobbik gyerek, hogy üljön le vele társasozni... most nem , most fáradt vagyok. A karácsonyhoz neki nincs hangulata, hiába kezdtem már el díszíteni a lakást, hiába tervezem, hogy minden advent vasárnap más sütit kellene sütni közösen... majd megbeszéljük, nekem ehhez nincs hangulatom.... a terhességem alatt én nagyon kívántam az együttléteket, ő meg elkezdett viszolyogni, hogy fél, árt a babának. Egy idő után már csak az én kedvem miatt csinálta és akkor is kezdett olyan távolságtartó lenni közben, bár csók volt, csak türelmetlenül várta, nekem mikor lesz már jó, hogy végre abba hagyhassa... utána, mikor megvolt az a veszekedés a szemembe vágta, hogy kevés volt a szex a terhesség alatt. Szóval ezt sem értem...Ha szerelmes vagy erotikus üzeneteket küldök neki, mintha meg sem kapta volna... Akkor mit kellene még tennem??? Hogy csalogassam elő? Ha féltékennyé teszem, akkor kijön belőle a harci állat és nekem támad, hogy megcsalom, nem az, hogy teperne értem. Tanácstalan vagyok.

Igen, nehéz dolog és tehetetlennek érzem magam. Meg megalázottnak, kihasználtnak, becsapottnak, pótléknak, prostinak...

Ma eljutottam arra a pontra, hogy megfordult a fejemben az, hogy talán jobb lenne, ha egy olyan ember, mint én, nem is létezne... ha nem lennék, akkor nem fájna ennyire... és akkor legalább a férjemnek sem kellene fatuskót játszania mellettem az ágyban... az egyedüli dolog, ami arra sarkall, hogy léteznem kell, az a baba, akinek én vagyok az anyukája és én akarom felnevelni. Érzelmileg annyira ki vagyok zsigerelve, hogy tisztára kezdek nem normálisan gondolkodni és ez megrémiszt:(((