Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Jogos a kollégáim felháborodás...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogos a kollégáim felháborodása, tényleg nem kellene a férjem mellett lennem ebben az esetben?

Figyelt kérdés

A férjemet megműtik december közepén. Ez már 2-3 hónapja kiderült, akkor kivettem 4 nap szabadságot (kedden megbeszélés az altatóorvossal és a sebésszel, szerdán lesz a műtét aztán a csüt-péntek). Azóta egy kolléga felmondott egy másik pedig terhes lesz, így ketten kiestek.

A kollégáim szerint nem fair, hogy én ennek ellenére a férjemmel akarok lenni. Szerintük felesleges ennyi napot kivennem, mert felnőtt ember, tud beszélni az orvosokkal, a műtét sikere nem azon múlik hogy ott ülök-e a folyosón, aztán meg úgyis csak feküdni fog. Annyira meg csak jóllesz, hogy kimegy és megmelegíti magának az ebédet. Ha meg nem, így járt.


Én ragaszkodok ehhez a 4 naphoz, a férjem mellett szeretnék lenni.


Igazuk van a kollégáimnak?


2014. nov. 13. 15:42
1 2 3 4 5 6 7
 11/65 A kérdező kommentje:

A kedden elgondolkodtam, de a hozzáállásuk miatt már ragaszkodom hozzá.

A műtét után már nincs értelme bemennem, az pedig csak másnap derül ki, hogy mikor engedik haza. Ha bemegyek reggel és 9kor telefonálnak, hogy mehetek érte, akkor sokat nem tudok dolgozni.

A lábát műtik, nem fogja tudni ellátni magát.

2014. nov. 13. 16:08
 12/65 anonim ***** válasza:
77%
Én akkorra vennék ki szabit ha tudok, amikor otthon lesz már, látogatni munkaidő után is lehet. A leírásod alapján nem nagy műtétről van szó. Érthető lenne, hogy ott akarsz lenni a műtét alatt, ha életmentő, kockázatos műtétről lenne szó, de így szerintem is felesleges. Az orvosokkal beszéljen a férjed, ahhoz te minek kellesz, felnőtt ember. Viszont ha a munkahelyeden szükség van rád, akkor valami kompromisszumra csak kellene jutni, hiszen gondolom fontos a munkahelyed. Biztos, hogy a munkatársaid is fel tudják mérni, hogy eltúlzod ezt a műtét dolgot. Mivel műtik amúgy?
2014. nov. 13. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/65 anonim ***** válasza:
36%
Jaj, ne túlozd el de tényleg. A lábát műtik, van mankó, miért ne tudná magát ellátni? Műtét után pedig, mozogni, mozogni, mozogni! Minél többet, hogy elkerüljön egy esetleges trombózist, embóliát. Ezt el is fogják mondani neki. Ha másnap kiengedik, akkor nem nagy műtét szerencsére, mert amúgy 3-5 napig be van csövezve a beteg, és azután még pár nap megfigyelés. Nyugi, nem kell túlspirázni.
2014. nov. 13. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/65 anonim ***** válasza:
70%
Kérdező, nem jogos a kollégáid felháborodása, az ember első sorban a társához tartozik, tehát ha őt ez nyugtatja meg, ezt beszéltétek meg, és a kórházban is van rá mód így, akkor tedd úgy, ahogy a férjeddel megbeszéltétek...
2014. nov. 13. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/65 anonim ***** válasza:
85%
Ha a férjed szeretné, hogy mellette legyél, akkor igenis legyél mellette. A kollágáid meg oldják meg azt a 4 napot valahogy. Nem hónapokról beszélünk csupán pár napról.
2014. nov. 13. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/65 A kérdező kommentje:

13: majd az orvos eldönti, ha megengeded. A műtét után a lehető legkevesebbet kell mozognia kb 2 hétig. Előre láthatóan 5-6 hétig lesz otthon táppénzen.

Az, hogy nem tartják bent napokig annak köszönhető, hogy ki kell üríteni a kórházi ágyakat a sok beteg miatt.


A keddet akkor még átgondolom.

2014. nov. 13. 16:23
 17/65 anonim ***** válasza:
88%

Ha akkora lenne a baj a munkahelyen, hogy mindenképpen nélkülözhetetlen lennék és valahogy meg tudnám oldani, felajánlanám, hogy kedden és pénteken egy-egy fél napra bemegyek, ha az ennyit számít.


De a kollégáid viselkedése kritikán aluli. Szégyellhetik magukat. Neked ez a szabadság már le van beszélve, rendezve hónapok óta, gondolom a főnököd is elengedett.

Bármilyen indokkal is vetted ki a kollégáidtól a minimálisan elvárható udvariasság, hogy nem bunkó módon kioktatnak, leosztanak, megmondják, hogy mit csinálj és hogyan, hanem megkérnek szépen, hogy bár tudják milyen helyzetben vagy és hogy már rég kivetted a szabit, nem-e meg lehetne oldani, hogy egy-egy fél napot bemenj dolgozni, mert nagyon nagy szükség lenne a segítségedre.

2014. nov. 13. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/65 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem is jó nagy suttyók, amiért hisztiznek. Kérdezd már meg, hogy az nem baj, hogy pont akkor terhes a kolléganő? Várhatott volna még vele 2-3 hónapot.... Öcsém! Maradj csak otthon, tudták előre.
2014. nov. 13. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/65 anonim válasza:
78%
Nincs igazuk a kollégáidnak, de amúgy se az ő engedélyükre vagy rászorulva, hanem a főnöködére, nekik semmi közük hozzá. Ha másért nem is már csak emiatt sincs igazuk, de alapból se. Ők is a párjuk mellett lennének, csak az emberek önzők stb. Ne félj, ők nem kérnék ki a véleményedet hasonló szituban, ha még is elmondanád valszeg még neked is esnének, hogy mit szólsz bele.
2014. nov. 13. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/65 A kérdező kommentje:

A terhes kolléganőt is szidják, mert biztos nincs is oka a táppénzre, csak azért írta ki az orvos hogy velünk kicsesszen.


A főnökkel beszéltem, ő mondta hogy mehetek. Ő is be fog segíteni meg amúgy is keresnek új embereket, csak az ugye idő.

A karácsonyi szabadságokat is lebeszéltük már, azt valahogy egyikük sem tartja szükségesnek, hogy aznap ők bejönnenek, pedig akkor is nagy sz-vás lesz.

2014. nov. 13. 16:31
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!