Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti is szakítanátok csak azért, mert nem vesz feleségül
a párotok?
"Ha már a témánál vagyunk, ilyenkor sosem értem, miért annak kéne engednie, akinek fontos a papír, s nem annak, akinek állítása szerint nem számít semmit. Ha nem számít, akkor elvileg az sem érdekli, ha van, akkor meg miért nem akarja ezzel a semmiséggel boldoggá tenni a párját? ... Költői a kérdés, valószínűleg nagyon is számít az a papír. Az ilyen pasik jó része - mint később kiderül - akar házasodni, csak nem azzal, akivel éppen együtt. van."
Ez a válaszoló teljesen jól fogalmazta meg a dolgokat.Ha valaki nem vesz el engem, annak ellenére, hogy én szeretném, akkor nem szeret igazán.Akkor pedig lapát.
2013. jún. 23. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
32/74 A kérdező kommentje:
a lány 28, a férfi 33 éves. nem 22 évesen akarta, hogy elvegye feleségül, hanem kicsit később. A legelején tisztázta a lány, hogy szeretne egyszer feleség lenni, 3 év után már kérte, hogy házasodjanak össze. Mindég bólogatott a srác, hogy jó, majd ha megvettük az új autót, majd ha visszajöttek az egy hetes nyaralásból, stb.. igen ,csak ez az egy kérése volt a lányka a fiúval szemben, eddig a lány volt az, aki minden kívánságát teljesítette a párjának. és neki igenis fontos a papír, fontos lenne az, hogy a párja nézze annyiba, hogy elveszi.
"Ha már a témánál vagyunk, ilyenkor sosem értem, miért annak kéne engednie, akinek fontos a papír, s nem annak, akinek állítása szerint nem számít semmit. Ha nem számít, akkor elvileg az sem érdekli, ha van, akkor meg miért nem akarja ezzel a semmiséggel boldoggá tenni a párját? ... Költői a kérdés, valószínűleg nagyon is számít az a papír. Az ilyen pasik jó része - mint később kiderül - akar házasodni, csak nem azzal, akivel éppen együtt. van."
Mert nem NEM SZÁMÍT, hanem FELESLEGES. Ha papírozni kéne, hogy szereted anyukádat, jobban szeretnéd?
2013. jún. 23. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
Akkor hagyja ott és keressen valakit, akivel lehet kevésbé boldog, de legalább a felesége.
2013. jún. 23. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
De ha az egyik félnek számít egy kapcsolatba akkor nem lehet felesleges.
2013. jún. 23. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
Akkor annak az egyik félnek nem felesleges. A másiknak attól még igen.
Ebben sehol nincs kompromisszum. Én nem akarok házasodni, te igen, úgyhogy egyezzünk meg abban, hogy igen??? Csak az egyik akarata érvényesül.
2013. jún. 23. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
Ha az egyik félnek annyira számIt, hogy ezért képes szakItani, akkor tényleg nincs értelme, mert nem szereti a párját, hanem egy elképzelt ideál szerint szeretne élni. Eszembe nem jutna ezért elhagyni, az pedig, hogy elpazarolt időnek nevezik az együtt töltött időt, az meg egyenesen szánalmas. Máskor egy táblával a nyakukban ismerkedjenek, hogy tuti vőlegények jelentkezését várják csak.
2013. jún. 23. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
Azt magyarázzátok már el nekem, hogyha tényleg csak erről van szó, hogy FELESLEGES, és nem arról, hogy nem szereti igazán, és nem biztos abban, hogy vele akar maradni, akkor miért nem teheti meg a párjának ezt a szívességet?a párját boldogtalanná teszi ezzel, ez egyáltalán nem nyom semmit a latban?mivel lesz neki rosszabb azzal, hogy megházasodik?semmivel, mert házasodni úgy is lehet, hogy ketten vannak, plusz két tanú, nem feltétlenül kell 200fős lagzit szervezni.semmiféle nehézséggel nem jár.Ha egyikőjük sem akarja, ott más a helyzet, bár nekem az is elég érdekes.De ha a nő szeretné, és ezt szóvá is teszi, és a férfi mégsem veszi el, ott számomra egyértelmű, hogy szerelemről és komoly, hosszútávú tervekről szó sincs a férfi részéről.És hülye az a nő, aki ezt nem látja be.
2013. jún. 23. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
Talán azért mondják, hogy nem számIt, mert eszméletlenül erőszakosan sulykoljátok bele az emberbe, hogy csak akkor vállalja fel őt a párja, csak akkor szereti őt igazán stb.Valaki nem akar, biztos megvan rá az indoka, érdekes neked vagy sem. Ha neki egy házasság fontosabb, mint egy 6 éves kapcsolat és ezzel még zsarol is, akkor jobb is ha megy. Később mindennel zsarolni fogja?
2013. jún. 23. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
Van egy olyan érzésem, hogy a kérdező a "barátnő".
Igazából továbbra is az a véleményem, hogy a lány elsőre is pontosan tudhatta, hogy a férfi nem akarja elvenni. Óriási különbség van aközött a hitegetés között, amit a hapsi csinált meg az őszinte ígéret között, ezt gondolom a lány is látta, csak bemesélte magának, hogy nem így van.
2013. jún. 23. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: