A barátnőm terhes lett és úgy érzem, hogy nem kéne megtartani, mit tegyünk?

Ha ilyen ambivalens érzéseim lennének ezzel kapcsolatban, mint nektek, akkor nem tartanám meg 100 %.

Gondolj bele, ha megtartjátok, és jönnek a lemondások (mert bizony akárki akármit mond, igenis rengeteg lemondással jár. aki meg azt mondja, hogy nem, annak nem is nagyon volt miről lemondani szerintem..) és akár csak egyszer is, egyetlen egyszer arra gondol valamelyikőtök, hogy talán mégsem kellett volna megtartani, az milyen nagy bűntudat a gyerekkel szemben.

" Aztán lehet ha ők kerülnének ilyen helyzetbe fejvesztve rohannának az orvoshoz !" - életem egyik érdekes élménye volt, hogy volt egy ismerősöm, akinek a legkülönösebb ismertetőjele számomra az volt, hogy állandóan egy Bibliával mászkált, azt olvasgatta... mert hát van egy rakat ismerősöm aki vallásos, feltehetően Bibliájuk is akad, de még egytől se láttam, hogy állandóan hurcolászná ... na mindegy. Szóval kialakult egy munkahelyi folyosói vita az abortuszról egy 3. ember művi abortusza kapcsán, és ez "bibliás" lány is ott volt, a könyvébe mélyedve... és hát egyen-ketten ugye arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy ez a dolog, a teresség megszakíttatása avagy megtartása normáliséknál az érintett két ember kizárólagos, közös döntése... és ekkor ez a lány felpattant, lecsapta a Bibliáját, és hosszasan elkezdte leszedni rólunk a keresztvizet, hogy miféle felelőtlen, meg bűnös, meg élvhajhász meg mittudoménmilyen nézeteink vannak... na, erre én visszakérdeztem valamit az abortuszról, ő válaszolt, én ujra, ő válaszolt, majd a vita egy pontján valamire at mondtam, hogy "szerintem ez nem így történik" ... amire a lány rávágta, hogy "bolondságot beszélsz, én már csak tudom, két hete voltam abortuszon..."... majd mindenki lefagyott, ő meg rádöbbent hogy elszólta magát (nem mondom, hogy egy idő után nem direkt provokáltam, mert kezdett gyanús lenni a dolog), és a Bibliáját felkapva szélsebesen elviharzott...

Na, erről ennyit...

Szia!

Én a saját tapasztalatomat tudom Neked leírni, hátha segít.

19 éves voltam amikor teherbe estem, az akkori barátom (aki most már a férjem) szintén ennyi idős volt. Mi nem védekeztünk, baromi felelőtlenek voltunk, 2 éven át így szeretkeztünk. Úgy voltam vele, hogy na velem biztosan nem történhet meg. Hát megtörtént!

Amikor megláttam a pozitív tesztemet, azt hittem ott helyben összeesek. Sírtam, remegtem, egyszerűen nem tudtam mitévő legyek, szinte el sem hittem...Fogtam a hasam és azt hajtogattam, hogy de ez nem lehet, hiszen nem is érzem magam terhesnek és én még nem szeretném és stb. stb. stb. A Párom szintén teljesen tanácstalan volt, nem tartotta ésszerű megoldásnak azt, ha megtartjuk a babát, de azt mondta, bárhogyan is döntsek, támogatni fog. Eltelt 2-3 hetünk ebben a kétségbeesett állapotban, egyszerűen képtelenek voltunk eldönteni mit akarunk. Egyik nap meg akartuk tartani a babát, a következő nap már nem... Végül úgy döntöttünk belevágunk, megtartjuk.

Akkoriban a Páromnak volt állása (diákmunka) én is dolgoztam, de én 4 hónapos terhesen már nem vállaltam mert fizikai munka volt egy gyárban... Majd a Páromat meg is kellett műteni időközben, így biztos volt, hogy egy oár hónapig munkaképtelenné válik. A jövőnk kilátástalan lett... A Párom nagymamája felajánlotta, hogy amíg talpra nem állunk, lakhatunk Nála aztán majd idővel alakul valahová a sorsunk.

Megszületett a lányom itt voltunk munka nélkül, én közben csináltam a főiskolát, azért tanultam, hogy jó ösztöndíjam legyen, lett is, így a GYES-el és az ösztöndíjjal együtt elég jól megvoltunk. Majd a Párom szerzett munkát, elkezdtünk talpra állni, amikor is fél év után kirúgták...

Abban az időben rettentően el voltunk keseredve, úgy éreztük sosem lesz önálló életünk, sosem tudunk majd rendesen élni, örökké csak napról-napra élünk majd... De nem adtuk fel! Amikor 10 hónapos volt a lányom, visszamentem dolgozni. Közben csináltam és csinálom is a fősulit még mindig, tehát gőzerővel igyekszem megteremteni azt, ami kell ahhoz, hogy végre sinen legyünk. Hála Istennek két hónapja a Párom ismét kapott munkát és arra is van esély, hogy engem teljes állásban alkalmazzanak. :) Tehát most már látjuk a fényt az alagút végén!! :)

Tény és ezt jegyezd meg jól. NAGYON NEHÉZ, pláne ha valaki ilyen fiatalon vág bele, ezt tudd! Mindig lesznek kétségeitek, sokat fogtok veszekedni a stressz, a bizonytalanság miatt, kimerültek lesztek és úgy érzitek majd, hogy elég volt és nincs kedvetek tovább menni...

DE! Soha ne adjátok fel, mindig menjetek és csináljátok ha megtartjátok a kicsit, mert onnantól CSINÁLNI KELL! Érte és értetek! Nem lehetetlen, de megvan az ára! A haverokkal ne foglalkozz, aki emiatt nevetségesnek tart, vagy sajnál Téged, nem igazi barátod. A mi barátaink, akik tényleg a barátaink sosem bántottak, cikiztek emiatt, sőt! Örültek a döntésünknek és támogattak bennünket!

Ja és mégvalami! :) Én NŐKÉNT mondom azt, hogy ezelőtt és azt hiszem most sem vagyok túlzottan gyerek-barát ember. De a kislányomat nagyon nagyon szeretem és érte bármit megtennék. Fel kell nőni a feladathoz, én is ezt tettem! :)

Bárhogy is dönts, kívánom a legjobbakat!!!!