Házasodnátok ilyen esetben? Avagy: feladnátok a karriereteket és a nagy álmotokat a szerelmetekért / jövendőbeli férjetekért?

Ha te diplomás, ambíciókkal rendelkező vagy, ő meg szakmunkás, akkor eleve nem biztos, hogy azonos értékrend szerint éltek. Lehet, hogy nagyon szeretitek egymást, de ez törés lehet kettőtök között.

Ha ő egy életre tervez veled (mert házasság, ugye), akkor miért jelenti ki, hogy ne számíts arra, hogy megy veled? Nem tudott a terveidről, az álmaidról? Sose beszéltetek közös jövőről, amiben ez is benne volt?

Én valószínűleg kimennék. Nem biztos, hogy kapsz az életben még egy ilyen lehetőséget, viszont az előfordulhat, hogy megmenekülsz egy rossz házasságtól - vagy ha nem, akkor a kimegy a párod utánad vagy megvár itthon, és a végén boldogan fogtok élni.

Nagyon ismerős egyébként a helyzet. Ismerősék 5 éve voltak együtt, a csaj 2 diplomás, karakán, vagány, a pasi szakmunkás. Összeházasodtak, hatalmas lagzi. A csaj kapott egy lehetőséget külföldön, a férje közölte, hogy ő nem hajlandó menni. Nem mentek. Csaj gyereket szeretett volna, a pasi azt se akart. 8 hónapig tartott a házasságuk.

Ha ennyire készültél rá évek óta, akkor nem érhette váratlanul, szóval nem most kellene választás elé állítania... Nyilván ő is csak az a fajta férfi, akinek böki a csőrét, ha a társának vannak álmai, céljai, amiket képes is elérni, és valószínű, hogy kisebbségi érzése van. Szakmunkásként itthon sose lesz megbecsült, ezt ős is felfoghatná, ráadásul bárhol elhelyezkedhet, mert a szellemi munkásokkal ellentétben nem kell profi nyelvtudás ahhoz, hogy a két kezével dolgozzon, még akár nulla francia tudással sem esélytelen, ha meg kint van már, ragadni fog rá.Ha ennyire önző, hogy most állít választás elé, mikor látta, hogy évek óta ezért küzdesz, akkor nem szeret igazán, csak magához akar láncolni, ha nem mész, akkor meg egy életen át bánkódhatsz, meg marhat a belső hang, hogy miatta feladtad önmagad. Ilyet jóérzésű ember nem kér, főleg, ha az orra előtt zajlottak az események. Évekkel ezelőtt megmondhatta volna, hogy neki esze ágában sincs menni, ha úgy alakul. Egyébként van valami speciális oka, hogy itthon akar maradni (pl. ápolásra szoruló szülő stb), vagy csak a kényelem? Mert ha esetleg a sikered zavarja, az előbb-utóbb itthon is fogja, hacsak nem arra hajt, hogy úgyis Te is valami minimálbéres ócska melóhelyen végzed, amihez semmi köze a végzettségednek, mint sok diplomás.

OFF: diplomásként, mi több phd-s ként én is éltem szakmunkással...Hát, hosszú távon egyre rosszabb lett, mert annyira más életszemléletet ad az ekkora kvalitásbeli különbség, hogy képtelenség áthidalni, de Te ezt még csak most kezded megtapasztalni, mert nemolyan rég még csak tanuló, hallgató voltál, és csak most lépsz ki az életbe. Persze, vannak kivételek, de nekem is keserves csalódás volt, hogy van abban a mondásban valami, hogy "suba a subához, guba a gubához...

Hát nem tudom, én férfiként végigolvasva itt a reakciókat meg látva a pontozgatásokat hálát adok a sorsnak, hogy tízen éve stabil párkapcsolatban élve nem most kell párt választanom...:(

Engem mindig is viszolygással töltöttek el azok az emberek (nemtől függetlenül) akik a saját önmegvalósításukhoz, karrier-elképzelésükhöz, babóka-projektjükhöz kerestek alanyt, és nem társat választottak, akivel azután közösen tervezték meg és alakították ki a közös életüket.