Minden nő álma a nagy, fényes esküvő?

Sosem akartam nagy esküvőt, nincs nagy családom (legalábbis nem sok emberrel tartom a kapcsolatot), sok barátom, és én is utálok szerepelni, nem vágyom rá, hogy körberajongjanak. Vallásos sem vagyok, így a templomi esküvő sem fontos számomra.

Az ideális az lenne, ha elmennénk és aláírnánk a szükséges dokumentumokat két tanú jelenlétében mindenféle felhajtás nélkül, aztán meghívnánk a szűkebb családunkat egy drágább, nevesebb éttermi vacsorára/diszkrét (cigányzenétől, táncolástól, ajándékoktól mentes) ünneplésre, egy másik nap pedig a közeli barátokkal ugyanezt, esetleg több ivással, kevésbé diszkrét ünnepléssel.

Nem, nálunk inkább a vőlegényem akart nagy lagzit. De lebeszéltem róla. Nem tudtam magam elképzelni egy hagyományos rántotthúsos, kerítésszaggató pálinkás, menyasszonytáncos, vonatozós, mulatós buliban, ennél én mindig sokkal városibb voltam, távol áll tőlem ez a világ. Meg a habcsókruhák sem tetszenek.

Nekünk szűk körű aláírás és uzsonna lesz a családdal, aztán nagy, de kötetlen bulizás a barátokkal. Vőfély, esküvős játékok meg aranyeső nélkül.

"Ezért pl. a bevonulás rész aggaszt a leginkább, azt jó lenne valahogy kiváltani vagy megúszni"

Én pl. a férjemmel vonultam be, kézenfogva. Nagyon megható volt, nekem sem tetszik a színpadias magányos/apa által kísért (amikor "átad" az új "gazdámnak", a vőlegényemnek) bevonulás.

Nem.

Én sosem akarok esküvőt. Semmi értelme.