A vőlegényem elutazik egy hónapra, mit tegyek?

#20: Azért állj már le! Bírom a sok okostojást, egyből jön itt azzal, hogy dögölj meg, kérdező, amiért egyáltalán el mersz szomorodni, hogy egy hónapig nem látod majd a párod...

Ki mondta, hogy nem boldog a párja? A kérdező mint látható, nem korlátozza, mert tudja, hogy fontos a párjának, akkor mit jöttök itt azzal, hogy önző, meg "majomszeretet?". Akik itt ítélkeznek, legalább hosszú távú kapcsolatban élnek? Voltak már egy hónapig a párjuk nélkül? Természetes, hogy el kell engednie, nem foszthatja meg ettől a párját, de attól még nem muszáj örülnie is neki, nem?

Aki azt állítja, hogy sétagalopp egy hónap külön a párjától, az valószínűleg nem jó emberrel van együtt, mert ez természetesen megviseli az embert. Azt sem írta sehol, hogy attól fél, hogy megcsalja, akkor miért ugrotok a torkának?

Sok önjelölt életmód tanácsadó...:D

igen önzőség lenne részedről. inkább bulizd végig azt az egy hónapot, legyen jobb Neked, mint neki.

de úgyis meg fog csalni, ezzel számolj. bocs, hogy ilyen nyers voltam.

21. A Kérdező párja mondta a kérdezőnek, hogy idézem, "nem fekszik neki ez az élet". Most ebből én nem igazán arra következtetek, hogy ő olyan hű, de különösen boldog lenne. Az pedig, aki hagyja egy ilyen döntésen őrlődni a párját (amitől az alapvetően nagyon is boldog lenne), úgy hogy közben annyi van a fejében, hogy "hát, ő megszokta, hogy együtt vannak", "sok programot terveztek" (figyeld meg: csak is Ő, ŐK - hol van itt a csak a párja? Az ő igényei hol vannak?), az igenis önző, ehhez nem kell önjelölt élemódtanácsadónak lenni.

Nekem annó volt lehetőségem három hónapra külföldre menni. Jó kapcsolatban éltem akkor, aminek évekkel később, teljesen más miatt lett vége. Persze, hogy elfogadtam, és mentem. A páromnak pedig valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy egy percig is visszatartson, mert tudta, hogy ezért küzdöttem, ez tett boldoggá. Az igazi kapcsolat, szeretet (nem szerelem) itt kezdődik. Nem ott, hogy "jaj, maradj velem, mert én így már megszoktam a dolgokat.".

Igen, önzőség volna erre kérni. Tisztában voltál azzal, hogy ez neki fontos, tudtad, milyen életvitellel jár a "munkája". Ha ez nem tetszik/nem tudod elfogadni, nem kellett volna összejönni vele.

És már csak azért sem tudok veled együtt érezni, mert az én párom fél éves külföldi szolgálatban van (katona).

"Ki mondta, hogy nem boldog a párja? "

Mert tobbszor el lett mondva hogy a zene az elete.

"A kérdező mint látható, nem korlátozza"

dehogynem. Gondolom megy a jatszma a hatterben, jaj, nem birom ki nelkuled, nem tudom mi lesz velem, blabla. Ahelyett hogy tamogatna. Elobb-utobb ugyis valasztasra kerul a sor, es akkor sokkal rosszabbul jar.

"Akik itt ítélkeznek, legalább hosszú távú kapcsolatban élnek?"

Igen.

"Voltak már egy hónapig a párjuk nélkül? "

Igen, tobbszor is.

#21

- Nem jöttünk azzal, hogy dögöljön meg a kérdező, azzal jöttünk, hogy nőjön fel a feladathoz, amit egy valódi komoly kapcsolat jelent. Mindahhoz a lemondáshoz, kompromisszumkészséghez, önzetlenséghez, amit bele kell adni azért, hogy amit cserébe kapunk, az igazi és csodálatos legyen.

- A kérdező igenis korlátozza. Lehet, hogy nem mondta meg kategorikusan, hogy "drágám, nem mehetsz el", de egy spanyol turnét már feladott érte, és bizony a kérdező nagyon is örülne neki, ha ezt az újabb egy hónapos utazást is lemondaná miatta.

- Örülnie nem kell neki, bár mint írtam, tulajdonképpen a párja sikerének, lehetőségeinek AKÁR örülhetne is. Egy kicsit. Mondjuk amellett, hogy persze hiányzik majd neki.

- Nem állítottam, hogy sétagalopp egy hónap a párom nélkül. Igen, sok éve komoly, boldog, harmonikus kapcsolatban vagyok, és igen, töltöttünk már külön ennyi időt ez alatt. Hát persze hogy hiányzott! Nagyon! Volt olyan este, amikor iszonyú magányos voltam, és még egy kis sírást is megengedtem magamnak. De mosolyogva öleltem meg, amikor búcsúztunk, és biztattam, hogy mennyire jó lehetőség ez, milyen fontos, amit csinál (gyerekekkel foglalkozik), milyen büszke vagyok rá, és megnyugtattam, hogy miattam ne aggódjon. A szemem kisülne, ha a kelletlen pofámat kéne néznie egy ilyen nehéz pillanatban. Ettől még azt is mondtam neki, hogy nagyon fog hiányozni, kifejeztem, hogy akkor vagyok a legboldogabb, ha mellettem van. Nem hazudni kell, csak normálisan viselkedni. És mindettől függetlenül kihasználtam azt az időt egy csomó mindenre: rég nem látott barátnőkkel csevegés, rokonok meglátogatása, vásárolgatás, stb. Aki nem tud jólesően egyedül lenni saját magával, az hogy akar örömteli együttlétet adni a másiknak?

Végezetül Neked, kedves válaszoló, és Neked is, kedves kérdező: gondolkodjatok el azon, hogy a nagymamáink generációjában a legtöbb vőlegényt, férjet, szeretőt egyszer csak fogták, besorozták és elvitték a frontra. Azt sem lehetett tudni, hogy valaha élve visszajönnek-e, lesz-e lábuk/karjuk... Jó persze, az embernek mindig a saját baja a legnagyobb, de azért próbáljátok már ilyen szemmel is megnézni azt a vacak egy hónapot, amit egy biztonságos, kellemes, örömet adó munkának szentelhet a srác!