Zavarna titeket, ha így zajlana az eljegyzés?

"Ékszerész csinál neked nagyobbat is.

Amúgy nem ertem, nem vagytok olyan kapcsolatban, hogy ne lehessen neki elmondani, hogy te nem igy akarod? Ha pl valoban az ékszerbolti fele mennetek, akkor "Pisti, en nem akarok ide bemenni" es kész."

Vagyunk olyan kapcsolatban, és ki is nézem magamból, hogy megtenném, ha akarnám. Csak ezt hívják a pillanat elrontásának. Utána megérteném, ha többé eszébe sem jutna a dolog.

Azt tudja, hogy akarom magát az eljegyzést. Szóval nem gondolna arra, hogy elutasítom, csak szimplán nem értené, mi a fene van.

Nem hisztizek. Ő ebből mit sem fog tudni, bármi akárhogy alakuljon. És biztosan örülni fogok a boltban is, még akkor is, ha az a "kedves" eladóhölgy, aki mindig rühellt engem, a teljes megvetéssel méreget majd, és később röhögve meséli az ismerősöknek, hogy az XY most járt bent a pasijával nálunk, és semmi sem jött fel a húsos virsli ujjaira. (Sajnos ilyen kaliberű leányzóról van szó...)

Na, mindegy, nem gondolkodom többet a témán. Majd lesz, ahogy lesz. Nem ringattam sosem illúziókban magam, mint egyesek itt hiszik. Két lábbal állok a földön, és nem ragaszkodom az álomképzeteimhez, mert tudom, mi reális, és mi nem. Pontosan tudtam, ha sor kerül erre, vagy vesz egy gyűrűt, ami majd a körmömnél megakad az ujjon, vagy ez a verzió. Az előbbi jobb lenne, bár lehet ő nagyobb kudarcnak élné meg, szóval azt fogom nézni, melyik a számára jobb megoldás, hogy ne sérüljön, ne érezze, hogy elcseszte (sajnos mindent a szívére vesz). Tehát a legnagyobb örömmel az arcomon megyek be vele a boltba, ha arra kerül a sor. Csak az a baj, ott is kínos lesz, mert biztos vagyok benne, hogy mamutujjra nem lesz azonnal gyűrűjük. Amitől ő meglehetősen ideges lesz. Hiába, ez van, ha az ember ismeri a párját. Nincs az a helyzet, aminél el ne tudnám képzelni a reakcióját.

Tinikoromban volt utoljára gyűrűm, hangulatgyűrű, vagy mi a fene, de mivel már párszor költöztem, valahol odahaza lehet anyáméknál, ha egyáltalán megvan még (és szerintem mostanra az is kicsi lenne). Emlékszem, már 12-14 éves fejjel egy kész kálvária volt gyűrűt találni magamnak. Volt valami vásárszerűség a suliban, ahol árultak gyűrűket. Osztálytársnőim is vettek, én is, az enyémen röhögött mindenki, mert az biztos fiúgyűrű, és különben is, hogy lehet ilyen vaskos kezem lány létemre? (Tegnap elsütöttem ezt a történetet páromnak, ekkor kérdezte döbbenten: Miért, gyűrűből több méret is van, nem csak egy? Szerintem ennek hatására döbbent rá, hogy gondban lesz méret terén.)

Húgom sem hord gyűrűt, de ha lenne is, neki jóval kisebb keze és vékonyabb ujjai vannak.

Egyébként próbáltam segíteni neki. Mikor a történetet meséltem, összemértem a kezét az enyémmel: Nézd már, akkora tenyerem van, mint neked! Csak nekem az ujjaim még valamivel vastagabbak is...

Ma egy papírcsíkkal lemértem a méretem, mert tudni akartam, végül is mekkora. Aztán az egyik oldal szerint ez 65-ös. :/