Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon szánalmas vagyok?
A volt osztálytársaimat, barátnőimet, ismerőseimet sorra jegyzik el, rakják ki a képeket a gyűrűkről a facebookra, s sorra írogatják ki, hogy milyen boldogok.
A párommal lassan 5 éve, hogy együtt vagyok, több mint 3 éve együtt élünk, leküzdtünk minden akadályt együtt. Szerintem kissé koraérettek is vagyunk, nem úgy gondolkozunk, mint a korunkbeli fiatalok.
Megvan mindenünk, közös lakás, anyagi háttér, közös álmok és jövőkép. Tudom és érzem, hogy szeret, de mégis annyira vágyom arra, hogy azt mondja, szeret és velem akar élni örökké, legyek a felesége. Nekem nem gyémánt gyűrű kell és az, hogy a neten mutogathassam másoknak, hogy jegyesek vagyunk, nekem kell a tudat.
Én nem akarom ráerőltetni a dolgot, ha ő nem akarja, és ő még nem szeretne most eljegyezni, csak néhány év múlva, de én annyira vágyom rá. És mindig az jut eszembe, akiket eljegyzett a párjuk, őket jobban szeretik, és valamit én nem csinálok jól. Nagyon szánalmas vagyok?
22/L
22 évesen (nekem) korai az eljegyzés, főleg ha friss (1-2 éves) kapcsolatok, de ugye ez később fog kiderülni. Még a te esetedben, 5 év után is korainak tartom, ebben az időszakban még élni, tanulni, munkára koncentrálni kellene szerintem.
Egyébként nekem furcsa, az én 26 éves vagyok, 31 fős volt az osztályom (ebből 24 lány), ebből 1 házas, 1 el van jegyezve és 2 főnek van gyereke a többi meg éli világát ki párkapcsolatban, ki szingliként, 60% még tanul is (egyetem, másoddiploma stb...). Szóval a nagy átlag azt mutatja, hogy nem vagy lekésve.
Közös lakásotok és közös életetek van. Legyél már boldog bakker!!!!!
Ha meg nem, akkor ne eljegyezkedni akarj, hanem keresd a boldogságot!
Érthetetlen, hogy ha valóban érett felnőtt vagy, akkor miért nem tesz boldoggá, hogy együtt vagy azzal, akit szeretsz. Nem tudod, mit csinálj jódolgodban...
Attól hogy valakit eljegyeznek nem biztos hogy boldog párkapcsolatban élnek....
Nekem az a tapasztalatom hogy a lánykérések 30% hazugság, utolsó elkeseredés egy megromlott kapcsolat megmentésére....
Örülj annak hogy boldogok vagytok, szeretitek egymást mindenféle jelkép nélkül.....
Egyik barátnőm kb. annyi idősen, mint te vagy, kisajtolta az eljegyzést, akkora feneket kerítettek neki, mint az állat, gyűrűs képek stb. volt minden. Nem sokkal később azt mondta, hogy ő rájött, semmi sem jobb, semmi sem változott, és ő valójában arra vágyott volna, hogy valamerre mozduljon a kapcsolatuk, valamit fejlődjenek (voltak és vannak gondok dolgokkal) és rájött, hogy az a gyűrű semmit sem változtatott, csak van. A pasija meg ilyen hagyományoskodós családból származik, náluk meg úgy volt hogy hát x ideje együtt vagytok, most már illik megkérni és megkérte. Nem tudhatod mi áll az eljegyzés mögött, milyen a kapcsolatuk stb.
Másrészt viszont én megértelek, tudom, hogy vannak akik szerint ez hülyeség, de mikor két egyértelműen házasságpárti emberről van szó, akik felnőttek és évek óta együtt vannak, az tényleg olyan fura, mikor aztán csak halogatás, meg "majd egyszer" "majd öt év múlva" van. Én is azok táborába tartozok, akik úgy gondolják, hogy két felnőtt ember, akiknek mindene megvan, akarnak házasságot és családot, bizonyos idő után el tudja dönteni, hogy akkor egymással akarnak összeházasodni, és akkor ezt meg is teszik, nem pedig homályos, "majd egyszer", "évek múlva" "2020-ban", majd, majd, majd lesz belőle.
8-as, az érvelésedben a hiba ott van, hogy a halogatósaknál általában valamelyik fél egyáltalán nem olyan veszettül házasságpárti. A többségnél meg ráadásul a közös élet még kilátásban sincs.
A kérdező még mindössze 22 éves, mivel lenne jobb, ha eljegyzik egymást? Nyilván még nem most akarnak gyereket, akkor semmi ok nincs rá, hogy miért ne várhatnának még 2-3 évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!