Rosszul esik, bár tudom, hogy nem kellene. Hogyan verjem ki ezt a fejemből?

"Mit mondanék neki, ha kérdezi, mikor megérik rá: Apa neked miért nem a férjed? Hogy magyaráznám ezt a gyereknek?"

Szerintem a gyerekeket nem nagyon érdekli, hogy a szülők hogy viszonyulnak egymáshoz jogilag. Amikor meg már van annyi idős, hogy ezt kérdezze, akkor a választ is megérti.

Ja, tenyleg igazan tokelets lehet a kapcsolatotok, ha 8 ev utan azt se tudjatok a masikrol, hogy mit var egy kapcsolattol, mi a velemenye a hazassagrol, na adj isten gyerekrol (mert ha masert nem, ezert a hazassag is szoba szokott kerulni). Ahogy elottem is irta valaki mondd meg a parodnak, hogy at kene gondolnotok a kapcsolatotokat, de ne taktikazasbol, hanem tenyleg gondoljatok at, mind a ketten ezt a "tokeletes" kapcsolatot. Aldom az eget, hogy eddig en azt gondoltam, hogy nincs tokeletes kapcsolat, en nem is egy ilyenben elek, vannak neha problemaink ugyan, de mindent meg tudunk beszelni egymassal, anelkul, hogy felmerulne bennem, hogy jajj, most biztoss azt hiszi, hogy el akarom vetetni magam. Ennyi erovel vacsorat se foznek, mert ki tudja abbol mire kovetkeztet...

Egyebkent pedig igen en el akarom magam vetetni, mert a felesege akarok lenni es gyereket szulni neki igy 28 evesen. De nincs gond ezzel, mert halistennek o pedig el akar venni, es egymastol fuggetlenul jutottunk erre a velemenyre, bar beszeltunk rola. O mindigis hazassagparti volt, en mellette lettem az.

Kérdezőnek:

Hát kétséges a kapcsolat tökéletes volta, ha ezt a problémát inkább a nagy plénum elé tárod, ahelyett hogy egymással beszélnétek meg! Legalább próbáld már meg!

Elhangzott ilyen vélemény is: "A férfiak többségének a házasság egyszerűen nem fontos."

Ez véleményem szerint nem igaz. Hogyne lenne fontos! Egy férfi nem azért nem rohan az oltárhoz, mert közömbös a házasság számára, hanem egyszerűen azt kérdezi: Minek? Kaja megvan, a csajom mos rám, szex rendben... ráadásul nem kell magam elkötelezni sem!

A férfiak ragaszkodna a szabadsághoz, és ahhoz az érzéshez, hogy az élettársi kapcsolatban tulajdonképpen szabad, független emberek. Nem kell felelősséget vállalniuk, és elkötelezni magukat. Ezzel együtt szerethetik a partnerüket, maguk pedig lehetnek jó partnerek. Csak éppen az a kis különbség hiányzik a lelkükből, ami az együtt járóktól megkülönbözteti a családalaptót: a komoly elkötelezettség és felelősségvállalás.

Az élettársi kapcsolatot a férfiaknak találták ki! A nők meg vannak olyan hülyék, hogy ebbe belemennek. Hogy valójában a nőknek ez nem igazán jó, arra egy példa a Kérdező problémája!

Én házasság párti vagyok. Hiába mondják sokan, hogy ilyen meg olyan boldogok papír nélkül is, meg minek az a papír, stb. Az elkötelezettség egyúttal felelősségvállalást is jelent. Kifejezi azt, hogy "veled az egész életemet szeretném leélni". Ez inkább a nőknek szimpatikus gondolat, a férfiak inkább ha lehet inkább próbálják bagatellizálni a papír fontosságát, és ilyen kötelezettséget magukra fel nem venni.

Tudom, tudom tömérdek ellenpéldát lehet hozni, hogy egy házasság hogy tönkre ment, és aztán elváltak. Akkor mit ért a papír?

A papír akkor is azt fejezte ki, hogy "az egész életem a tiéd". Az más kérdés, hogy nem voltak képesek egymásnak ezt az ígéretet teljesíteni! Sok házasság már akkor válásra van ítélve, amikor még csak készülődnek rá! Az egyik vagy a másik fél, esetleg mindketten teljesen alkalmatlanok egy házasságra. Míg egy vadházasságot csak-csak elviselnek mindketten ideig-óráig. De az elkötelezettséget is jelentő házasságban kudarcot vallanak. Az élettársi kapcsolat csak utánzata a házasságnak, mint ahogy a válással végződő házasságok is csak illúziók voltak és nem a valóság.

A házasság nem csupán egy társadalmilag elfogadott együttélés, hanem két ember esküje egymásnak. Ez akkor is gy van, ha sok az esküszegő széles e világon...

" hanem két ember esküje egymásnak." - na látod kedves előző, pont ez az, amihez nem kell a külsőség, se pap, se anyakönyvvezető, se tanúk, se násznép, semmi. Ezt az érintett 2 ember vagy magában így érzi, vagy úgyis megette a fene, egy ceremónia, egy közjogi aktus ezen semmit nem fog változtatni, az ismert Shakespeare darab címét kölcsönvéve "sok hűhó semmiért":)

De azért persze azokkal sincs semmi gondom, akiknek ez a ceremónia, közjogi aktus mégis fontos, azt gondolom, hogy az ő magánügyük.

Ja, és akkor még egy dolgot rakjunk rendbe ebben a kérdésben... szó volt itt az elköteleződésről meg a felelősségvállalásról, ami biztos nagyon jól hangzik, csak hát valós tartalmat nem találni mögötte. Sokkal hosszabbak a házasságok mint az élettársi kapcsolatok? Nem, tökazonos a hosszuk (átlagosan 15-16 év, ha csak azokat nézzük, ahol van legalább közös gyerek is), ami nem csoda, hisz ugyanarról a társadalomról beszélünk. Tehát pont ugyanakkora gyakorisággal tart ki a másik és a közös gyerek(ek) mellett az, akinek van papírja, mint akinek nincs, az elkötelezettség tehát azonos.

Na, akkor mégis mi a különbség???

Merjük elhinni, hogy az, amit látunk, a nyilvánvaló tény, és nem valami kifürkészendő rejtélyes mögöttes tartalom. Az, hogy az érintettek nem járulnak az állam és az egyház színe elé, mert nem óhajtják, hogy a kapcsolatuk fölött bármiféle égi vagy földi hatalom diszponáljon, nem tartanak igényt ezek áldására, jóváhagyására, nem osztanak lapot nekik. Ennyi. A dolog nem a két ember egymáshoz való viszonyáról szól, egymással pont ugyanúgy élnek, ha van papír, ha nincs. A különbség az illetőknek a külső hatalmakhoz, államhoz, egyházhoz való viszonyában van, az egyik párnak fontos az ilyen szabályrendszerekbe való betagozódás (vagy annak a látszata, "esküvő a család kedvéért"), a másiknak meg nem. Ez az ember és hatalom viszonyának a kérdése, nem a két ember egymáshoz való viszonyáé.

Ennyi. És szerintem eléggé nyilvánvaló is:)

A nemek közötti valamekkora különbség is evidens, tekintve, hogy a férfiak alapban és genetikailag lázadóbbak, amg a nők hajlamosabbak a konformizmusra.

Kérdezőnek: Nem olvastam el minden vélemyént, melyet az előttem szólók írtak.

Párkapcsolatomból kiindulva, bár mi még csak 2,5 éve vagyunk együtt, de mar millioszor előkerült a téma, legyen az gyerek, eljegyzés, házasság..számomra érdekes, hogy nálatok ez nem kerül megbeszélésre. Attól, hogy érdeklődnél felőle, nem erőltetés lenne a dolog. Az én párom úgy vélekedik, hogy nem kell évekig jegyben járni, hanem ha megkérné a kezem, akkor ő azt olyannyira gondolná komolyan, hogy nemsokára esküvő is lenne...

Ha a te párod számára nem fontos a házzasság, de számodra pedig nagyon is...hát abból elég komoly konfliktusok lehetnek...illetve saját magadban elnyomni kényszerülsz e vágyadat..és ez nem vezet jó irányban..

tökéletesnek tartod a kapcsolatodat..de az élet egyik legfontosabb kérdését nem tudjátok őszintén megbeszélni...érdemes lenne..mert így csak keserűség marad benned.üdv egy 24 eves lány.

" hanem két ember esküje egymásnak." - na látod kedves előző, pont ez az, amihez nem kell a külsőség, se pap, se anyakönyvvezető, se tanúk, se násznép, semmi. Ezt az érintett 2 ember vagy , vagy úgyis megette a fene, egy ceremónia, egy közjogi aktus ezen semmit nem fog változtatni, az ismert Shakespeare darab címét kölcsönvéve "sok hűhó semmiért":)

De azért persze azokkal sincs semmi gondom, akiknek ez a ceremónia, közjogi aktus mégis fontos, azt gondolom, hogy az ő magánügyük.

#33-as részére:

Ha idézel, kérlek ne ragadj ki valamit a szövegkörnyezetéből! Eredetileg így néz ki az idézet: "A házasság nem csupán egy társadalmilag elfogadott együttélés, hanem két ember esküje egymásnak. Ez akkor is gy van, ha sok az esküszegő széles e világon..." Te csak az egyik jellemzőjét emelted ki és idézted! De ne hagyd figyelmen kívül a másikat sem! Az egyik nem fontosabb a másikánál, és a két jellemző együtt alkot egy egységet.

Az élettársi kapcsolat hitelesítését nem lehet azzal megerősíteni, hogy a külsőségek semmik! A külsőség önmagában valóban semmi, azonban ebből nem következik az, hogy ezt el kellene hagyni! Éppen fordítva! Ha a felekben megvan a valódi kötődés, a ragaszkodás, a másik iránt való elkötelezettség, miért ne vallanák ezt meg az Isten és/vagy emberek előtt? Szó sincs "sok hűhó semmiért"-ről.

De ha valakik nem kívánnak esküvői felhajtást, attól még akarhatnak házasságot! A "magában így érzi" felfogás megfosztja az embereket a szerelem, a hűség és az elkötelezettség megvallásától. A kimondott szó visszahat ránk. Az életünk fontos elhatározásait, érzéseit nem kell titokban tartanunk, vagy magunkba zárva őrizgetnünk. Aki igazán boldog, az szívesen megosztja boldogságát másokkal! Az élettársi kapcsolat azonban megfosztja az embereket a fentiektől. A modern élet szürkeségét a modern életvitel, a modern gondolkodás adja. Nincsenek valódi ünnepeink, nem igényeljük, hogy a hozzánk közelállókkal megosszuk örömünket. Ez nem helyes.