Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Rosszul esik, bár tudom, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rosszul esik, bár tudom, hogy nem kellene. Hogyan verjem ki ezt a fejemből?

Figyelt kérdés

Arról van szó, hogy az ismerőseim körében (akik párkapcsolatban élnek) olyan sok lánynak megkérte a barátja a kezét az elmúlt időkben, 2-3 évben. El kell mondanom, nem 15-18 évesekről van szó, és én sem az vagyok, már-már közelítünk a 30 felé, tehát ezek nem olyan divateljegyzések, mint amiket művelnek manapság a 18 évesek 3 hónap együtt járás után. Ezek a párok, akikről beszélek hosszabb ideje is vannak együtt, években mérhető, és nem 1-2 év, hanem 5-6-7.

Én is ide tartozom. 8 éve vagyok párkapcsolatban, ez a kapcsolat tökéletes, bátran ki merem jelenteni, hogy nem csak nekem, hanem a páromnak is az. Felejthetetlen 8 éven vagyunk túl, nagyon jól megvagyunk. Viszont nálunk még csak fel sem merül az, hogy jegyben járás vagy hasonlók és nekem ez rosszul esik évek óta. Én nem vagyok olyan, aki ezt felhozza vagy célozgat és kikönyörgi, mert azt nem akarom, az szánalmas. Ha szeretné, úgy megtenné, mint ahogy azok a párok is megtették, akikről írok. Az én párom viszont nem, és úgy érzem, ellene van a dolognak, mert ha néha-néha mond is 1-2 mondatot, az teljesen úgy hangzik, hogy ő baromságnak tartja. Én sajnálom ezt a dolgot, mert úgy érzem mi ketten nagyon jók vagyunk együtt, és azt hittem lehet több is, mint "szimpla kapcsolat". Sokszor fáj, mikor látom, hogy újabb régi ismerős lett eljegyezve, én pedig csak állok, hogy én nem kellek ilyen téren. Nem ettől lenne több a kapcsolatunk, tudom, mégis fáj. Meg is kapom sok felől, hogy engem nem jegyez el a párom(ezt persze neki nem mondom, mert komolyan nem akarom, hogy csak emiatt tegye meg. Ha Ő nem akarja, én sem, bár szerintem még eszébe sem jutott, hogy mi lenne ha.)

Rosszul látnám dolgokat? Felejtsem el ezt a hülyeséget?Tényleg nem tudom mit gondoljak, mert csak azt érzem, hogy ha mi együtt is maradunk még nagyon-nagyon sokáig(mert a kapcsolatunk tényleg tökéletes minden téren), mi mindig csak "járni fogunk" és több nem lesz.


2012. aug. 15. 21:25
1 2 3 4
 21/37 anonim ***** válasza:
18%
Szerintem az, hogy még vele van, azt jelenti, hogy komolyan gondolja. Miért kell mindenkinek egy r0hadt gyűrű bizonyítékba?
2012. aug. 15. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:
100%
számomra érthetetlen hogy 8 (!) év után nem mersz vele erről beszélni. ez olyan dolog hogy már pár év után ha beszéltetek volna róla, lehet akkor megmondja neked, hogy ő soha a büdös életben nem szeretne házasságot. vagy bármi..érted..
2012. aug. 16. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:
Én rákérdeznék hogy ő mit gondol az eljegyzésről és házasságról? Nem úgy, hogy érezze, hogy bánt hogy még nem tette fel a nagy kérdést, hanem mondjuk elmondod hogy összeházasodtak xy-ék is tényleg neked mi a véleményed az eljegyzésről? Lehet úgy érzi, hogy így is minden megvan az életében, egy papír vagy ceremónia nem változtatna semmit
2012. aug. 16. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 anonim ***** válasza:
100%

Van egy párom másfél éve, mindkettőnknek van gyereke már, elváltak vagyunk, tehát úgymond "kiábrándultnak" is. Mégis, egy ideje szóba került a téma, szinte részleteket tervezünk, pedig nem kérte meg a kezem még. Tudjuk, hogy ez hamarosan meg fog történni, ugyanúgy vágyom rá, mint első alkalommal.

A volt férjemmel volt kicsit hasonló a szitu, mint nálatok, hogy egy tök jó kapcsolat volt, én vágytam rá, mégis valahogy tabu volt az egész. Nem is tudom igazán az okát. Ettől független a dolog, de hát nem is lett jó vége.

Most a párommal nincsenek tabuk, nyíltan beszélünk mindenről, erről is. Nem érzi, hogy nyomulnék, nem is akarok, de hazudni sem fogok neki. Nő vagyok, foglalkoztat a téma. Nem a lagzi, hanem a tudat, hogy ő a férjem. Nem is lesz nagy megmozdulás, ha odajutunk, nem erről szól számunkra.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy az, hogy elmondod az érzéseidet őszintén, az nem nyomulás, az csak korrektség, hiszen a párod, hát kivel beszélnéd meg az életed dolgait, ha nem vele???


Amúgy a gyerek témához hogyan áll? Az is ilyen tabu?

2012. aug. 16. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/37 anonim ***** válasza:
88%

8 év után hogy hogy nem mert megkérdezni annyit se hogy "Te, a Juciék házasodnak,neked mi a véleményed a házasságról?"


4 évet voltam olyan pasival akivel szóba se került,elvoltunk jól,de belül mélyen tudtam hogy hozzá nem mennék.

Párommal második randin esküvőre voltunk hivatalosak (együtt dolgoztunk).Esküvő után még pár órát átbeszélgettünk,randi égére "megbeszéltük" hogy zűrös a család ilyen téren,2 tanúval hosszú nászúttal megelégednénk.Bő 1 éve voltunk 2 hétre spanyolországban,gyűrűvel a kezünkön...


Mitől félsz,mit reagál ha rákérdezel hogy mik a tervei? Nem megkérni kell,az az ő dolga,de megkérdezni miért nem?

2012. aug. 16. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/37 anonim ***** válasza:
81%

8 év után miért nem tudtok őszintén szégyenérzet nélkül beszélgeti a jövőről? Ez nagyon furcsa. Nyilván nem zsarolással kell rögtön kikényszeríteni a gyűrűt, de nyugodtan megkérdezheted hogy hogy képzeli el az életét 5 év múlva. És azt is mond meg hogy te egyszer majd férjhez szeretnél menni és nagyon szereted őt. Vagy a jövőre vonatko kérdést folytathatnád úgy hogy "mert én remélemhogy 5 év múlva is ilyen boldogok leszünk mint férj és feleség"


Hogyha szeret és tényleg boldog veled, akkor biztos feleségül akar majd venni. Magától lehet hogy mindig csak halogatja, mert az előtte álló szervezkedéstől-káosztól fél. Csak egy kis lökés kell neki. :)

L22

2012. aug. 16. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/37 anonim ***** válasza:
60%

Kérdező!

"mert szeretem Őt és Vele akarok élni mindig, de úgy érzem, nem merném megkérdezni, mi a véleménye erről."

Szereted, vele akarsz élni, és nem mersz feltenni neki egy egyszerű kérdést? Mitől félsz?


"de mégis van bennem ez a furcsa, bántó érzés, főleg mióta elolvastam az egyik válaszíró válaszát, hogy ha egy férfi igazán szeret egy nőt, ennyi idő alatt mondott volna valamit." - ettől ne legyen benned semmiféle bántó érzés, nekem férfiként 600 év alatt nem jutna eszembe, hogy a páromnak esküvő-hiánya van, ha nem mondja. Pedig 15 éve vagyunk együtt, jóban és rosszban. Egyszerűen azért, mert mindenki önmagából indul ki, és hát én az esküvőt egy teljesen felesleges felhajtásnak vélem, és úgy érzem, visszalépés lenne a kapcsolatunkban, ha azt bármiféle foglaltság-jelző billoggal:)) (jeggyűrű) vagy hivatalos papírral kellene sámfázni. Tökéletesen megbízom benne, úgyhogy nem gondolom, hogy meg kellene jelölnöm ahhoz, hogy ne pasizzon másokkal - ilyesmi. Nekem ez a jeggyűrű-dolog valami olyan, mint amikor a kankutya felemeli a lábát és MEGJELÖLI a saját BIRTOKát.:)))

Na, ezt csak azért írtam le ilyen naturálisan, hogy megértsd, egy más ember más módon gondolkodik, más módon rakja össze magában az élet kockáit. Úgyhogy korántsem biztos, hogy a másiknak valamilyen viselkedése pont azt jelenti számára, amit te (vagy az említett válaszadó) képzelsz belé.

Ettől még persze ha a páromnak jeggyűrű kellene, minden további nélkül megkapná, és valszeg létezne az a sörmennyiség is, amiért cserébe engem rá lehetne venni arra, hogy öltöny-nyakkendőbe erőszakolva magam elmenjek az anyakönyvvezetőhöz - HA ez neki fontos lenne. De ugye erről csak akkor tudnék, ha kinyitná a száját, és mondatokat alkotna.

2012. aug. 16. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/37 anonim ***** válasza:
33%

Kedeves 27-es!

Azért ez a kankutya hasonlat egy kissé durva. Szerencséd van, hogy olyan nőt találtál, akinek nem fontos, hogy férjének mondhasson. Nincs is ezzel semmi baj, ha mindkét fél hasonlóan gondolkodik. Én nem azért mentem férjhez, hogy meg legyek jelölve. (Egyikőnk sem hordja a gyűrűt, de alkalmakra felvesszük.) Nem is a papír végett. Kit érdekel a papír? Hanem azért, mert szép és jó dolog házasságban élni, férjemnek nevezni és nem pasimnak, páromnak, élettársamnak stb. Babánk is van. Mit mondanék neki, ha kérdezi, mikor megérik rá. : Apa neked miért nem a férjed? Hogy magyaráznám ezt a gyereknek? De nem is csak ez a része a fontos, hanem úgy, ahogy van, maga a Házasság. Nő vagyok, de annyira nem is ragszkodtam volna nagy lagzihoz, pedig végül az lett és tényleg jó érzés volt a násznép előtt felvállalni, hogy mi örökre összetartozunk és már feleség lettem a lányból. Ha két tanús esküvő lett volna, számomra az is fontos lett volna. Szóval korántsem a papír itt a lényeg. Én megértem a kérdezőt.

2012. aug. 16. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/37 anonim ***** válasza:
100%

Beszélgetnetek kell erről, igazából már sokkal korábban kellett volna, de gondolom erre te is rájöttél már. Ki kell derítened, hogy ő akar-e egyáltalán házasságot, gyerekeket, hogyan képzeli el az életét. Azért szerencsés az ilyen kérdéseket a kapcsolat elején tisztázni, mert akkor még nem érzi úgy, hogy ezzel nyomást gyakorolsz rá, egyszerűen csak kíváncsi vagy, mik a távlati tervei (nem feltétlenül veled). Ha pl. egy nő mindenképpen házasságot, gyerekeket, nagy családot akar, a férfi viszont ezekből egyiket sem, akkor az a kapcsolat hosszú távon nem lesz életképes.


Szóval, szerintem üljetek le, és beszéljétek meg a helyzetet. Gyereket akarsz? Ha igen, akkor érvelhetsz azzal, hogy nemsokára 30 éves leszel, pár éven belül már jó lenne szülni, de te úgy gondoltad, hogy ezt házasságban szeretnéd. Erre már muszáj lesz valamit lépnie.


Amúgy lehet, hogy ő is veled képzeli el az életét, csak házasságot nem akar. Meg kell beszélni, mert ez is működhet. Egyik barátnőm 19 éve él együtt a párjával, de nem házasok. Van egy 17 és egy 13 éves lányuk, akik kötőjelesen mindkét szülő vezetéknevét viselik. Olyanok, mint egy átlagos család, csak éppen a szülők nincsenek összeházasodva, hanem élettársként élnek.


Egyszerűen meg kell beszélni, örökké nem várhatsz a nagy romantikus lánykérésre, ha az elmúlt 8 év alatt nem történt meg.

2012. aug. 16. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/37 anonim ***** válasza:
87%

"Azért ez a kankutya hasonlat egy kissé durva." - kedves 28-as, az, mert annak volt szánva, meg is indokoltam, miért írtam direkt naturálisan.:) És hát a saját véleményemet írtam le a házasság-témáról:)


" Én megértem a kérdezőt." - én egy percig sem értem meg. No, nem azért, mert házasodni szeretne - az szíve joga mindenkinek - hanem azért, mert egy PÁRkapcsolatban nem képes a PÁRja elé állni, és őszintén beszélni az ezzel kapcsolatos érzéseiről, gondolatairól, hanem valamiféle sültgalambra vár. Talán sikerült egy kis ébresztőt csinálni nála a direkt provokatív megfogalmazásommal, amitől ráébred, hogy a másik embernél korántsem biztos, hogy ugyanaz a gondolatmenet játszódik le, az önmagával és a párkapcsolatával szúr ki emberesen, aki reménykedik, meg egy idő után okvetlen neheztelni kezd, ahelyett, hogy kinyitná a pici száját, és beszélne erről a dologról a másikkal.

Egyébként a nézetkülönbség az nézetkülönbség, úgyhogy pusztán egy dologra reflektálnék az általad a házasságról elmondottak kapcsán: "Mit mondanék neki, ha kérdezi, mikor megérik rá. : Apa neked miért nem a férjed? Hogy magyaráznám ezt a gyereknek?"

Ez valaha, amikor az emberek 95+%-a házasságban született, valóban nagy téma volt, Ma, amikor (Magyarországon) az emberek harmada házasságon kívül születik eleve (némely nagyvárosban a többsége) és a sok válás okán mire az a gyerek általános iskolába kerül, ahol ez először elő szokott kerülni a gyerekek szüleinek több mint fele (eleve vagy már) nem házasságban él, kétlem, hogy ez még téma lenne. Olyannal nem lehet senkit zavarba hozni, ami többségi tulajdonság. Lassan szerintem a téma ilyen helyen a "mi az, hogy a te anyukád xyNÉ", mert ez a "mi időnkben" döntő többség válik mára kisebbséggé.


De mondom, hogy kinek mi a véleménye a házasság intézményéről, az tiszteletre méltó magánügy. Az viszont tuti, hogy ha valakinek vágyai vannak, azt kommunikálni kell, és nem a sült galambot várni...

2012. aug. 16. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!