Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy tudnám ezt megbeszélni a párommal?
Próbálom csak a lényeget leírni, nemrég született babánk, én most GYEDen vagyok itthon a gyerekkel, ő úgyanúgy dolgozik. Régen mindig különkasszán voltunk, és ez tökéletesen működött is, mióta gyerekünk van egy kicsit ez így kivitelezhetetlen, és nem tudom meddig bírom ezt így.
Az én gyedem kb 60%a az ő keresetének. Régen úgy csináltuk, hogy ő befizette a számlákat, én bevásároltam mindig, ez úgy nagyjából fedte is egymást. A gond, hogy ez a szolás megmaradt, de én még mindent megveszek a gyerekünknek is (pelenka, stb) plusz ugye hármunkra a kaja. Hónap közepén marad pár ezer forintom, és vagyok csak mint egy darab sz. Nem tudok a gyerekkel együtt annyit találkozni a családommal, mint szeretnék, mert nincs pénzem tankolni. Nem tudok egy kávét meginni a barátnőimmel..nagyon zavar, kicsit úgy érzem, hogy ő élvezi is ezt a helyzetet, hogy be vagyok zárva, de ezt lehet már csak dühömben magyarázom be magamnak.
Szerintetek hogy üljek le vele ezt megbeszélni? Szégyen érzetem van, mintha azt kérném “pénzeljen már”. Soha nem szorultam másra, ezért ilyen kényes téma ez most nekem.
45: egyáltalán nem így fogalmaztál a 41-es hszedben, úgyhogy ezt már hiába próbálod tompítani...
Azzal maximálisan egyetértek, hogy intelligencia kérdése, de a ti példátok a ritkább. A gyakoribb az, hogy a külön kassza egy eszköz a hatalom gyakorlására és a kontrollra, látjuk a kérdező példáján is, a gyedből kénytelen fenntartani egy teljes háztartást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!