Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogy tudnám ezt megbeszélni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tudnám ezt megbeszélni a párommal?

Figyelt kérdés

Próbálom csak a lényeget leírni, nemrég született babánk, én most GYEDen vagyok itthon a gyerekkel, ő úgyanúgy dolgozik. Régen mindig különkasszán voltunk, és ez tökéletesen működött is, mióta gyerekünk van egy kicsit ez így kivitelezhetetlen, és nem tudom meddig bírom ezt így.

Az én gyedem kb 60%a az ő keresetének. Régen úgy csináltuk, hogy ő befizette a számlákat, én bevásároltam mindig, ez úgy nagyjából fedte is egymást. A gond, hogy ez a szolás megmaradt, de én még mindent megveszek a gyerekünknek is (pelenka, stb) plusz ugye hármunkra a kaja. Hónap közepén marad pár ezer forintom, és vagyok csak mint egy darab sz. Nem tudok a gyerekkel együtt annyit találkozni a családommal, mint szeretnék, mert nincs pénzem tankolni. Nem tudok egy kávét meginni a barátnőimmel..nagyon zavar, kicsit úgy érzem, hogy ő élvezi is ezt a helyzetet, hogy be vagyok zárva, de ezt lehet már csak dühömben magyarázom be magamnak.

Szerintetek hogy üljek le vele ezt megbeszélni? Szégyen érzetem van, mintha azt kérném “pénzeljen már”. Soha nem szorultam másra, ezért ilyen kényes téma ez most nekem.



2020. nov. 23. 14:58
1 2 3 4 5 6
 11/54 anonim ***** válasza:
96%

A gyerek költségeinek a felét kéne állnia, plusz a te GYED okozta keresetcsökkenésedet részben vagy egészében. Utóbbi helyett persze maradhat ő is otthon a gyerekkel.

Számomra ez egyszerű matek, nem is értem, hogy fordulhat meg bárki fejében hogy a gyerek kizárólag az anya költsége.

2020. nov. 23. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/54 anonim ***** válasza:
95%

Nem a különkasszával van a baj, hanem hogy nem veszi észre (és szerintem direkt), hogy te sokkal nehezebb helyzetbe kerültél a gyerek miatt minden szempontból: anyagi, egisztenciális, alvás stb. Neki ezeket kompenzálni kellene MAGÁTÓL.

Ha már ennyi esze nincsen, mielőbb kérdezd meg, hogy akkor ettől a pillanattól hogyan fogjátok beosztani a pénzt. Mert az nem játszik, hogy GYED-en lévő anyaként te tartod el az egész családot, ő meg él, mint hal a vízben. Keresetarányosan szálljon be minden költségbe, étel, gyerek, háztartás stb. Ha nem tetszik neki, maradjon otthon ő a gyerekkel, fizesse ő azt, amit most te fizetsz, te meg visszamész dolgozni és te is élsz majd, mint marci hevesen.

2020. nov. 23. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/54 anonim ***** válasza:
89%

Gyűjtsd a számlákat és a hónap végén összesítsd, hogy a gyerekre mennyit költöttél. A minimum az, hogy a felét fizesse.

Most, hogy beszélünk róla, én is ezt fogom csinálni, mert nálunk ugyanez a helyzet. Ha még csak gyest hálók majd, az külön érdekes lesz...

Én is ki vagyok akadva, mert nekem volt megtakarításom, és lassanként fogyasztom.

Csak a margóra megjegyzem, hogy a nőkkel a gyerekszülés piszkos nagy kiszuras anyagi szempontból. A jelenlegi szoc ellátások arra kényszerítik őket, hogy a ferjüktől függjenek.

2020. nov. 23. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 anonim válasza:
87%

Szerintem egy olyan kapcsolatban ahol már gyerek is van nem kéne már külön kasszával bohóckodni, annyi kiadás van és azt mind megfelezni hogy jajj én fizettem ezt akkor te fizesd azt stb.. Egyszerűbb lenne ha mindent egyberaknátok, megvennétek amit kell, mindenki fizetné belőle a maga hobbiját, ruháját, stb. és ami marad azt félrerakjátok közösen amire szeretnétek.

Nálunk valamiért ez magától megbeszélés nélkül jött és tökéletesen működik (nagyjából egyformán keresünk) így is hogy nincs még gyerekünk, szóval én ezt tudom tanácsolni.

2020. nov. 23. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/54 A kérdező kommentje:

Sajnálom, hogy nálunk ez nem magától értetődő :(

Nem akarok külön menni, de így még akkor is jobban kijönnék, ha elköltöznénk és egyedül nevelném a gyerekünket, mert ugyanott vagyok kb.

2020. nov. 23. 15:41
 16/54 anonim ***** válasza:
90%
ezt azért a gyerek előtt tisztázni kellett volna
2020. nov. 23. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 anonim ***** válasza:
100%
Rendeljetek pelenkát, meg cumisüveget és felesben fizessétek ki. A babaruhákat, ágyat ki vette? Amúgy szerintem gyerek mellett már nem jó ötlet külön kasszán lenni.
2020. nov. 23. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/54 anonim ***** válasza:
94%

Nagyon spúr a párod, ezért is sértődött meg!

Azt vélem, hogy nem ragaszkodik a "családosdihoz" annyira, az ő ideje és főleg a pénztárcája nem sérülhet, a tiedet pedig nagy ívben lecsinálja!

Azonnal beszélj vele a változtatáson, ha nem hajlandó, akkor tartásdíj (így többet is fog fizetni!)

2020. nov. 23. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 anonim válasza:
80%
Neki ne vegyél kaját
2020. nov. 23. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/54 lali24 válasza:
75%

mondjuk, én soha nem értettem ezt a különkassza dolgot.

egy házasságban -vagy akár tartós kapcsolatban- nincs énpénzem-tepénzed, csak közös pénz. függetlenül attól, hogy ki mennyit keres.

szerintem.

2020. nov. 23. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!