A férfiakban miért nincs együttérzés a nemi erőszakon átesett nőkkel szemben?

#62

Te beteg vagy....

Nem tudom, erre majd akkor térjünk vissza, ha téged akaratodon kívül abúzus ér és bármilyen okból kifolyólag tehetetlen vagy.

Egy gyerek pl nemigazan szokott áldozatszerepben tetszelegni, attól még az abúzus maradandó lelki hatása tény.

Vedd észre, hogy személyeskedsz. Nem a tárgyról írsz, hanem engem minősìtgetsz. Az ilyesmi bem tesz jót egy beszélgetésnek.

A társadalom mindenképp bejön, a gyerekek és senki nem légüres térben él. A szexualitás a testhez való viszony jelen van folyamatosan. A gyerek is valahogy megtanulja, hogy itt vannak falak, tabuk. A szégyen innen jön szerintem. A csecsemő pl nem szégyenkezik ha mesztelen. Ezt is a felnőttektől tanulja meg valahogy. Eleve ahogy a többiek reagálnak arra a személyre akivel ilyesmi megesett is valami adott társadalmon belüli kultúrális dolog nem az emberekkel született.

"Hogy azt érzi itt egy tragédia történt vele ami megnyomorította."

Mert egy tragédia történt vele ami megnyomorította. Azt kellne felfogni, hogy az erőszak legkevésbé jelentős része a fizikai oldala, a lelki hatásai amik borzasztóak hosszútávon. Meg a hülye elvárások, mely szerint ha már nem fáj, meg begyógyultak a testi sebeid, akkor lépj tovább, élj úgy mintha semmi sem történt volna. Csak sajnos ez nem igy működik. Eszerint a logika szerint ha nem történt fizikális sérülés, akkor az nem is volt erőszak....

#68 ezek az elvárások, hogy hogyan kellene vagy különben rosszul csinálja is már a társadalminak tűnnek nekem.

én nem azt gondolom, hogy nincs lelki sérülés. és azt sem gondolom, hogy úgy kellene tennie, mintha mi sem történt volna. hanem amin gondolkodom az az, hogy mi az oka az ilyen mértékű lelki sérülésnek. és itt érzem azt, hogy ennek egy részét a társadalom teszi arra, akivel ez megtörtént. és akkor hangsúlyozom azt, hogy egy részét, mert a másik része az eseményből jön. szerintem egy része olyan itt, mint az ahogy a szülő reagál a gyerekre aki elesik és valami vérző seb keletkezik rajta, ha a szülő kétségbe esik, akkor a gyerek is tükrözi ezt elég rendesen és az egész egy drámába csap át. de ha a szülő a problémára reagál és arra, hogy mit kell ilyenkor csinálni, akkor a gyerek is megtanulja, hogy ilyen van és lesz benne egy kompetencia, egy magabiztosság, hogy nem baj, ha ez történik vele, mert meg tudja oldani. (ezt létszi ne üssétek vissza, hogy azt mondom, hogy a nemi erőszak nem baj. nem mondom ezt, csak próbálom valami példával szemléltetni mire gondolok) meg a szülő reakciója lehet olyan, hogy megszégyeníti a gyereket. azáltal, hogy nem a kártalanításra koncentrál, hanem arra, hogy itt valami rossz van. ahogy kiönti a gyerek a tejet és a szülő ráüvölt és a sarokba küldi. és nem az a reakció, hogy hol van a rongy és mit kell ilyenkor csinálni, hogy visszaálljon a jó helyzet. ez a nemi erőszak meg jóval bonyolultabb ennél. mert itt rejtett az egész és semmiféle mintája nincs a gyereknek, hogy mi itt az amit csinálni kell és elve egy másik valaki csinálja vele.

másrészt meg nem mondom, hogy a lelki rész egésze társadalmi. nekem pl volt olyan, hogy egy vidéki szórakozóhelyen néztem egy társaságot, mert volt egy arc aki tök viccesen felszabadultan táncolt. lehet extasy lehetett benne. mindegy. és oda mentem valamit beszélgetni és sacc azt hitték, hogy rendőr vagyok és az egyik csávó rám fejelt egyet. és eléggé belém égett ez és iszonyúan sértett. hogy én jó indulattal közeledem valaki felé és egy ilyen reakciót tudok kiváltani. hogy vigyáznom kell. hogy nem bízhatok csak úgy, mert simán agresszió jöhet. ez a rész is lelki. és itt pl az volt, hogy ezt a barátaim felé, tök nehéz volt akkor kommunikálnom, valamiért tök szégyelltem elmondani, mert azt éreztem, hogy engem néznek majd bénának, meg visszautasítottnak, meg nem jó fejnek, hogy miért lett ez a vége, meg nem tom már mi. ez meg már társadalmi rész szerintem. hogy valamiért olyan reakcióim vannak, hogy el kell ezt dugnom, meg aggódok, hogy mások hogy ítélik ezt meg. hogy itt kaphatok egy elutasítást másoktól is, hogy velem van baj.

nekem az az érzésem, hogy a jó valami olyan lenne, ahol nem lenne ez tragédiaként kezelve. ha a gyerek tudná, mit kell ilyenkor csinálni, ha valaki szexuálisan közeledik felé. ha tudná, hogy a szexualitás jó, de ilyen korban még nem szabad. és lenne valami eljárás arra, hogy ha mégis valaki megcsinálja ezt vele, akkor mi az a rituálé, ami helyre állítja a jó állapotot. és ha ezt megcsinálta, akkor mindenki úgy kezelné, hogy jól van nincs baj megyünk tovább. és ennek az is része kellene legyen, amit írsz #68-as hogy ne legyen elvárva, hogy olyanok a szexuális kezdeményezései mint másnak. (eleve ez gáz, hogy az embertől azt várják, hogy szexuálisan úgy működjön mint egy gép, hogy mint egy kapcsoló gombbal beindul és akkor megy a reszelés az orgazmusig és nem ez van, dráma van megint és megint egy ilyen sérülési kör kezdődik)