Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ha belefutottam egy ilyen csalóba?
Nálam jó pár évvel idősebb nőbe kb egy éve beleszerettem. Neten ismertük meg egymást. Nem volt pasija, korábban soha nem volt akivel moziba megyek meg ide meg oda. ÉS szerelmes lettem belé. Viszont mivel naiv voltam meg örültem hogy végre van egy barátnőm, és nagyon sokat udvaroltam neki de szexig nem jutottunk el. Mindig kifogásokkal jött. Viszont kicsalt tőlem több mint 2 és fél millió forintot persze nem egyben.
Mindenflée ürüggyel hogy majd jön velem nyaralni, meg megyünk mindenfelé meg odakköltözhetek hozzá meg ez meg az.
Neki nincs se gyereke, se férje, egyedül lakik egy saját lakása van.
Kb tavasszal derült ki hogy ez a nő egy prosti. Különböző férfiakkal szexel többször már rajta kaptam. Legutobb végre hajlandó volt beszélni velem, és a szemembe mondta hogy egy vesztes lúzer vagyok, és röhögött hogy a pénzt már úgysem tudom tőle vissazserezeni, mivel papair nicns róla, a tárgyi dolgaimat és lenyúlta, és röhögött miközben ezt mondta. Hogy semmi közöm hozzá hogy hány férfival van, semmi közöm hozzá hogy ő kivel mit csinál, és úgyis neki fog a biróság is igazat adni ha egyáltalán eljut erre az ügy.
És értitek mindenkinek úgy adja elő mintha ő lenne az álszent. Ez egy csaló nő és különböző férfiaktól porbál pénzt beszedni, nyilván velem volt a legkönnyebb dologa én adtam neki a legtöbbet és még csak pii.át sem adott. Másnak meg ad.
Viszont valóban nincs róla papir, bár a tárgyi dolgaimat bizonyitani is tudom. De mást nem. És nem foglalkozik vele a biróság.
Tehát jogi uton lehetetlen visszakérni. Ez a nő meg röhög magában és azt mondta kicsinállak és vesztes lúzer vagyok szó szerint ezt mondta.
Mit tehetnék? Vagy hagyjam az egészet, a rendrőségen ezt tanácsolták fogjam fel tanulópénznek ezt a 2 és fél milliót, amit nem tudok feldolgozni, vagy legyen belőle polgári peres eljárás, de bizonyitékok hiányában vagyis papir hiányában nem sokat tehetnek majd. És hosszu idő lesz. Vagy mit csináljak? Nem tudok már kihez fordulni, nekem mindenképp kell vissza a pénzem. És kitudja hogy ez a csaló nő még kit hazsnál ki rajtam kivul.
#67! Te nagyon hülye vagy. Fogd már fel, ha nem fogott fegyvert a fejedhez, akkor ÖNKÉNT adtad neki.
Egyébként a tavalyi "megyünk majd együtt nyaralni" 200ezret nem számoltad bele.
"Februárban volt nálam egy csomó dolgaimat meg aproimat elvitte a privát szobámbol értéke 60 ezer Ft körül volt elmondása szerint amikor beváltotta 5 év gyűjtött pénzemet vette el. Azt nem is adtam neki." Tehát februárban meglopott, mivel ELVITTE, anélkül, hogy neki adtad volna, de téged nem zavart, nem szakítottad meg vele a kapcsolatot, hanem adtál utána még 600ezret.Miért? Szerinted van még olyan ostoba ember a Földön, aki miután meglopják, nem feljelentést tesz, hanem még ad pénzt a tolvajnak? Ne csodálkozz már, hogy kiröhögnek a rendőrök 🙄
Te tényleg menthetetlen vagy.
Mi az, hogy adnod KELLETT?? Fegyvert tartott talán a fejedhez? Nem bszki, nem kellett, egyszerűen annyira veréb vagy, hogy adtál. Újra és újra és újra és újra. Hát maximálisan meg is érdemled. Látta jól, hogy nem igazi madár vagy, simán le tud húzni, hát meg is tette.
Egyébként kérlek áruld már el milyen mozi és kaja kerül 100 ezer forintba??! Egy mozi popcornnal-belépővel kb egy 10-esből megvan, plusz étterem is kijön 2 főre kb 15 ezerből, akkor hogy a bánatba lett ez neked 100 ezer? Michelin-csillagos étterembe vitted vagy mi? És ha annyira nincs pénzed, mint állítod, akkor mi a tökömből adtál neki 2,5 millát...?
Na tessék.
Ha nem nézzük a KÖZÖS programokat amiken te is részt vettél és csak úgy a levegőbe bemondod, hogy 100 ezer minden alkalommal akkor sejtettem, hogy nagyon max másfél millióról lehet itt szó. Meg azokkal egyutt is amiket lehúzott.
És ebbe a másfél millióba benne vannak a kabátok, pólók, parfümök.
Fejezd be az egészet.
Lehúzott, tényleg átvert, veled fizetettet amit tudott, ez van.
Igazából nem beteg emberrel is megtörtént már.
Te voltál az áldozat mert éheztél egy kis szeretetre.
73 As de se szeretet se puszit se ölelést se azt hogy legalább idei nyárra kapok tőle figyelmet semmit se szexet semmit nem kaptam tőle.
Meg ha az lenne hogy na jó ennyit adott ez a hülye gyerek akkor legalább a nyarat eltoltom vele mert úgysincs senkihez de nem
Hanem meg előttem különböző férfiakkal szexelget örömöt okoz nekik én meg hónapokon keresztül udvaroktsm neki kedves voltam vele önzetlen és meg ölelést sem adott. Pont ezért lettem beteg és ettől teljesen kikeszuktem. Pláne hogy barátnőm sem volt soha
Hallod, ritka idegesítő gyerek vagy te.
Nem ő tehet róla, hogy te nem kapsz szeretetet. Senki nem azért született, hogy téged szeretgessen. Te a saját érdeked nézted. Költöttél rá egy csomót, annak reményében, hogy kapsz valamit tőle. Nem kaptál, mert volt esze.
Ő is a saját érdekét nézte. Itt egy tök jó kuncsaft, csomót fizet a semmiért, még dugni se kell vele, mint a többivel. Ő kapott, mert neked meg nincs eszed. Ez van. Ha majd neked is lesz eszed, téged se fognak lehúzni, de ahogy elnézem, az az idő soha nem fog eljönni.
De igazából nem is akarod, mert továbbra se azzal foglalkozol, hogy hogy ne kerülj többé ilyen helyzetbe, hanem sajnáltatod magad. Senki nem fog sajnálni, mert nem érdemled meg. S.gghülye vagy, de nem akarod belátni. Nem adok egy évet és megint itt fogsz sírni, hogy húzott le egy újabb, vagy éppen ugyanez a nő.
Plussz kaja meg mozi ezt megint legyen 100 ezer Ft.
Ezt vagy 6x leírtad. Hol kajáltatok? Az Onyx-ban? Xd
Szerintem te az összegek végére teszel egy plusz nullát a sértettséged miatt :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!