Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ha belefutottam egy ilyen csalóba?
Nálam jó pár évvel idősebb nőbe kb egy éve beleszerettem. Neten ismertük meg egymást. Nem volt pasija, korábban soha nem volt akivel moziba megyek meg ide meg oda. ÉS szerelmes lettem belé. Viszont mivel naiv voltam meg örültem hogy végre van egy barátnőm, és nagyon sokat udvaroltam neki de szexig nem jutottunk el. Mindig kifogásokkal jött. Viszont kicsalt tőlem több mint 2 és fél millió forintot persze nem egyben.
Mindenflée ürüggyel hogy majd jön velem nyaralni, meg megyünk mindenfelé meg odakköltözhetek hozzá meg ez meg az.
Neki nincs se gyereke, se férje, egyedül lakik egy saját lakása van.
Kb tavasszal derült ki hogy ez a nő egy prosti. Különböző férfiakkal szexel többször már rajta kaptam. Legutobb végre hajlandó volt beszélni velem, és a szemembe mondta hogy egy vesztes lúzer vagyok, és röhögött hogy a pénzt már úgysem tudom tőle vissazserezeni, mivel papair nicns róla, a tárgyi dolgaimat és lenyúlta, és röhögött miközben ezt mondta. Hogy semmi közöm hozzá hogy hány férfival van, semmi közöm hozzá hogy ő kivel mit csinál, és úgyis neki fog a biróság is igazat adni ha egyáltalán eljut erre az ügy.
És értitek mindenkinek úgy adja elő mintha ő lenne az álszent. Ez egy csaló nő és különböző férfiaktól porbál pénzt beszedni, nyilván velem volt a legkönnyebb dologa én adtam neki a legtöbbet és még csak pii.át sem adott. Másnak meg ad.
Viszont valóban nincs róla papir, bár a tárgyi dolgaimat bizonyitani is tudom. De mást nem. És nem foglalkozik vele a biróság.
Tehát jogi uton lehetetlen visszakérni. Ez a nő meg röhög magában és azt mondta kicsinállak és vesztes lúzer vagyok szó szerint ezt mondta.
Mit tehetnék? Vagy hagyjam az egészet, a rendrőségen ezt tanácsolták fogjam fel tanulópénznek ezt a 2 és fél milliót, amit nem tudok feldolgozni, vagy legyen belőle polgári peres eljárás, de bizonyitékok hiányában vagyis papir hiányában nem sokat tehetnek majd. És hosszu idő lesz. Vagy mit csináljak? Nem tudok már kihez fordulni, nekem mindenképp kell vissza a pénzem. És kitudja hogy ez a csaló nő még kit hazsnál ki rajtam kivul.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
érdekes nő amúgy.
egyszer történt meg velem, és többet nem is fog
megismerkedtem egy férfival, elkezdett elhalmozni mindenféle dologgal. smink, ruha, fehérnemű, ékszer, parfüm, mindenféle különleges étel, drága likőrök, bútorok, stb. és még pénzt is adott, összesen úgy kb 400 ezret (fodrászra, albérletre, rezsire, orvosra)
semmit, de semmit nem kértem
sőt, erőszakosan követeltem, hogy vigye el a cuccokat, vigye vissza a boltba mert nekem NEM KELL!! azért csináltam, mert én nem akartam tőle semmit, maximum barátságot és tudtam hogy ebből semmi jó nem sül ki
ez teljesen hidegen hagyta. letette a pénzt/ajándékokat/bármit amit hozott az asztalra és elment, aztán jött másnap az újabb dolgaival
a vége elég rossz lett, mikor már be se engedtem, mert nem értette mikor érthetően mondtam hogy nem lesz köztünk semmi, én nem vonzódom hozzá, nem kell mondjam mekkora dráma lett belőle!
Ez a nő amúgy aki velem kicseszett meg társkeresőn is rajta van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
37 évesnek írja magát, Te írod, hogy nálad jó pár évvel idősebb. Akkor Te mennyi vagy?
A képei alapján több, mint 37. Én 43-44 tippelek.
Tipikus ideálja a magyar férfinak. Hatalmas mellek, szőke haj, nem vékony de nem is vastag, van mit fogni rajta, kellően közönséges ruha, vékonyra húzott szemöldök, ilyen lakótelepi effect. Van egy ilyen gondoskodó, kedveskedő kisugárzása is. Ezt így egyben imádják a keleti férfiak, bomlanak ezekért a nőkért!
Jó pár ilyen nőt ismerek/ismertem/találkoztam már, mindegyikre igaz hogy 2.-3. válása után mit ad isten újra elvette valaki Xd
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!