Lányok, lennétek teljesen eltartottak?

Érdekes volt olvasni a válaszokat, több szempontból közelítettétek meg a kérdést; látszik, milyen sokfélék vagyunk. Én összességében azt mondom, nem volnék eltartott.

Fel sem merült bennem soha, egészen mostanáig. Nem vagyok eltartott, de jelenleg nem dolgozom, kb. két hét múlva születik a kisfiunk, azért vagyok itthon. A munkám mellett levelezőn végeztem egy szakot az SZTE-n. Az elmúlt három évben nagy volt a pörgés: sokat dolgoztam, (túlóráztam sajnos), hétvégente pedig beadandókat írtam, tanultam, suliban voltam (vagy épp a gép előtt ültem online órán). Most egyik sincs. Őszinte leszek, ennyi pörgés után most nagyon jó, hogy "csak" a házimunka a dolgom. Sokkal szívesebben állok neki sütni/főzni valamit, így, hogy van rá bőven időm. A házimunkát is jobban be tudom osztani, nem úgy van, mint korábban, hogy hétfőtől péntekig munka, szombaton egész nap iskola (az utazás kb. 200 km oda-vissza), és akkor marad egy vasárnapom mindenre (is).

De! Ez most egy átmeneti állapot, vissza fogok menni dolgozni. Mint kifejtettem, jól érzem magam így, de nem tudom elképzelni, hogy ne dolgozzak. Egyszerűen rosszul érezném magam, hogy 1. nem hasznosítom a tudást, amit megszereztem, 2. nincs saját keresetem. Megtehetnénk, a férjem jól keres, de folyton kérnem kellene tőle? Hülyén érezném magam, nem tehetek róla. Az a munkám, hogy háztartásbeli vagyok? A magyar állam biztosan honorálni fogja évtizedek múlva.

A szüleim mindig arra tanítottak, hogy tegyek magamért, ne másoktól függjek. Azt gondolom, így is tettem mindig: tanultam, dolgoztam, képeztem magam, gyűjtöttem a keresetem. Amikor elkezdtünk dolgozni, lakástakarékot nyitottunk mindketten, hiszen közös otthonra vágytunk. Ha csak ő keresett volna, vesz magának egy lakást, én meg beköltözöm hozzá?

És még egy gondolat. Olyan rendszert alakítottunk ki, hogy együtt tartjuk rendben az otthonunkat. Nem akartam, hogy minden az én dolgom legyen, hiszen ugyanúgy dolgozom, mint a férjem, nem érek rá jobban. Nem akarnám, hogy ez megváltozzon. Isten ments attól, hogy előbb-utóbb rabszolgává változzak itthon, csak mert ő dolgozik, fáradt, én meg csak itthon ülök...na nem. Természetesen ez csak az én véleményem, mint írtam, nem vagyunk egyformák, nem vagyunk mindannyian ugyanolyan élethelyzetben.