Egyszerűen a sírás kerülget amikor tudom hogy nagy valószínűséggel nincs semmi az élet után. Mit tegyek?

"Azt hiszed, ez való világ.

Pedig csak egy halottas ágy."

A közösülő állatok öröme mögött egy örvény keletkezik, az taszítja bele a létezőt a létbe.

A törvényből elveszed a t-t és ott az örvény.

Régi időkre emlékezem és régi időket idézek fel - nem a mai ember idejét.

A színaranyat és a fényt kezeimmel érintettem meg... de látnom kell(ett) a világ romlását.

Ebben a korban minden el van profanizálva és bárki szólhat bárkihez. Valamikor nem így volt.

Az ostobaság megjelenésével a halálraszánt … lelkek az anyag, a tamasz kötőereje után futnak, hazugságok élnek a lelkeikben, vallásaik, papjaik is hazugok. Kialakul egy megfordított rend és az, ami hajdan alul volt, kerül felülre. Demokrácia, ahol mindenki (látszólag) egyenlő – még viccnek is rossz.

Dekadens posztulátumok az elme számára és az elmében, és a dekadens posztulátumok hatására egy dekadens világ generálódik (kívül). Elborítanak mindent a mechanikák és feléje kerülnek az embernek. Csak a gonoszok és a hazugok maradnak meg a világban. Mire? A végső nagy elpusztításra. Elpusztítják egymást, de ha nem pusztítják el egymást, akkor jön egy külsőnek látszó erő és az fogja elpusztítani őket. Ez a törvény és ebben van a posztulátum ereje. ...mert a posztulátum nem más, mint az „Ige”, a kezdet ereje és ott munkál az elmében. Az elme és az elmén keresztül a világ így keletkezik.

Ezt mondja az, aki a Napból jött és a Napba távozik és akinek gondolata nem az emberek gondolata.

Mindent vizsgálj meg Te magad! Ostoba ne légy! Mások balekja ne légy! Ha nem vagy (még), lenned kell; ha nem leszel, a pusztulásé vagy.

Karna volt az isteni hős, nem Ardzsuna, ezt mondja Szúrja! Végül a hazugság győz(ött), hogy minden a pusztulásé lehessen.

Válasz a kérdésedre: Tégy, amit akarsz! (és amit lehet) Mi mást mondhatnék?

Kezdesz szembesülni azzal, hogy miben vagyunk. Mire születünk stb.

Jogosan sírsz, ha olyan életet élsz, hogy semmit nem hagysz magad után, amire szivesen emlékeznek utódaid!

Kétszer hal meg az ember:

- először, mikor eltemetik;

- végleg, mikor elfeledik.