A szkeptikusoknak mi a valódi céljuk?
Én magam sem tartozom az ufo hívők és a varázsgömböt bűvölők közé, de vagy nem szólok hozzá az ilyen témákhoz, vagy ha mégis, olyan szándékkal, hogy esetleg meggyőzzem a másikat, hogy butaságban hisz, akkor azt valahogy úgy teszem, hogy eredménye is legyen.
Mert ha nekitámadtok az ezósoknak, leostobázzátok őket, pökhendiek és lekezelők vagytok, néha kifejezetten arrogánsak (nyilván itt nem veszi magára, akinek nem inge), akkor nem fogjátok elérni, hogy xy letegyen mondjuk arról, hogy elmenjen egy jósnőhöz, és otthagyjon nála százezer forintot a semmiért.
Ha segítő szándék van bennetek, akkor miért nem jóindulattal, intelligensen, türelemmel álltok hozzá embertársaitokhoz? Ha meg nem segíteni akartok, akkor minek írtok be? Nem is igazán a trollokra gondolok, mert nekik ez szórakozás. De vannak itt olyan szigorúan tudománypártiak, akik olyan gőgösen viselkednek, hogy az valami borzalom. Komolyan, mi a célotok ezzel?
Utolsónak:
Nem értetted meg, amit írtam. Az átlagember véleményére nem érvelésként hivatkoztam. Persze, hogy nem attól lesz valami igaz, hogy sokan mondják. Arra akartam kilyukadni, hogy akár igaz, amit a tömeg kántál, akár nem, a kántálókra nézve egyformán ostobaság. Mert aki véletlenül ráhibázik az igazságra, az semmivel sem bölcsebb, mint aki butaságban hisz. Az más, ha egy szakértő tudományosan bebizonyított tényeket közöl. Ő érti is, hogy miről beszél. De megint más, ha egy tudatlan ember ezt a közölt tényt csakis azért hiszi el, mert a tudós fehér köpenye és komoly feje ámulatba ejti. :) Vagy mert az egyetemi tanárának HISZ. (=Érzelmi alapon!!) Akkor ő is csak a kántálók egyike lesz, akár többségben, akár kisebbségben lesz a "véleményével". Szóval lehet, hogy igaza lesz, de nem valódi tudásból, hanem az igazi tudónak (szakértőnek/tanárnak/tudósnak) a vak követése miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!