Jogos ez a lesújtó kritika a fizikusok által alkotott tudományról?
Olvastam egy értelmes kritikát magáról a tudományról. Nem a tudományos módszertanról, hanem az akadémiai tudósok által a teremtett tudományról. Ez a fő sodrású tudomány, ami a médiából jön. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Vajon igaz-e ez a kritika?
α ➡ A gravitációt időről-időre részecskék áradatával igyekeznek megmagyarázni. Csakhogy ebben az esetben a fekete lyukat – amely szorosan egymás mellé kényszerült neutronokból álló, iszonyúan nagy tömegű, magába roskadt égitest – el sem hagyhatná a tömegjelensége! Olvashattunk már ezeknek a szupercsillagoknak a belsejében uralkodó irtózatos forróságról
is – ám ha a fény és a hő elektromágneses hullám, akkor hogyan is keletkezhet ilyesmi efféle „szuperpakolt” környezetben, ahol nincs és nem is lehet semmiféle elektronpálya? A fekete lyuknak belül abszolút hidegnek kellene lennie!
A gravitációt egy homokszem, vagy akár egy elektron is kelti (hiszen tömege van), hogyan gondolhat hát bárki igen lassú rezgésű hullámokra, és kilométeres lézeres detektorokra, amik ezt majd érzékelni fogják? (Mennyi is lehet egy proton vagy egy elektron sajátfrekvenciája ha gondolatban megcsengetjük? Hi!)
Az teljesen bizonyos, hogy a részecskék által keltett tömeghullámok (ha vannak ilyenek) csakis nagyon magas rezgésszámúak lehetnek, és mivel minden anyag ilyenekből épül fel, logikátlan következtetés lassú rezgéseket feltételezni (mint például Weber tette). A gravitációs
hullámok évtizedek óta izgatják a fizikusok és az érdeklődő kívülállók fantáziáját. Ugyanez a helyzet az éter létével vagy nemlétével is.
β ➡ Civilizációnknak a világról alkotott képe már az alaptézisek felállításában is elhibázott, ezért nem tud érdemben előbbre jutni az Univerzum valódi alapkérdéseinek megválaszolása terén. Az elemi részecskék világa még mindig elérhetetlen, annak ellenére, hogy már ismerjük duális, hullám-korpuszkula természetüket.
Egyes fizikusok szerint pontosan ez a kettősség az oka a „megtudhatatlannak”, ezért kell a megismerhetetlenség tartományában maradnia.
58: bocsánat, nem olvastam vissza, amint látom pont a vákuum "ellenállását"
tárgyaljátok épp. Értem már.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!