Igaz az, hogy az Araráton megtalálták Noé bárkájának a maradványait?
Az interneten számtalan cikk foglalkozik azzal a témával, hogy az Ararát hegyen megtalálták Noé bárkájának a maradványait és képekkel is illusztrálják ezeket, mint pl. az alábbi.:
Most akkor hogyan találhatták meg a bárkát, ha egyszerűen fizikailag nem lehetséges az, amit Noé állítólag véghezvitt?
Idézek a cikkből: „Az eddig felfedezett kb. másfél millió faj zöme szárazföldi, ezek 2-2 példányának elhelyezésére szolgáló építmény megalkotása a mai technológiai szinten sem volna megvalósítható. Amikor Noé bárkájának legendája született, akkor az emberek alig néhány száz faj létezéséről tudtak.“
Megjegyzem, ha sikerült is volna neki minden állatot begyűjtenie, hogyan lett volna képes annyiféle állatot naponta etetni, itatni, rendben tartani, miközben minderre összesen csak nyolcan voltak? A húsevőket mivel etette? És aztán az Araráton való széteresztés után, hogy jutottak vissza az állatok az eredeti élőhelyükre (pl. a kenguruk Ausztráliába, vagy a különböző szigetekre)?
Mit találtak valójában az Araráton?
Nem igaz.
A cikk valószínűleg minden alapot nélkülöz.
A Bibliában írtak és tudományos tények értelmezésének, összeegyeztetésének szempontjából Noé története nehezen értelmezhető az elsődleges, szó szerinti jelentésében, és ezt az ilyen fundamentalistáknak is fel kéne fogniuk, és azt is, hogy ezzel a viselkedéssel csak embereket taszítanak el a hittől.
Hogy akkor hogy kell értelmezni, vagy hogyan történhetett meg, az egy másik kérdés...
Szeritnem teljesen egyértelmű, hogy ez a bigyó az, amit a Bibliában leírnak mint Noé bárkája. Nyilvánvalóan ez a képződmény már 4-5 ezer éve is ott volt, ismerték az emberek, és a korai zsidóság megfordult éppenséggel arrafelé is.
Az emberi agy már csak olyan, hogy a felhőbe is alakzatokat lát bele, itt egy hajó formájú sziklaképződmény, hát nyilvánvalóan egy megfeneklett hajó.
A másik kérdés az, hogy ez a sziklaképződmény egy hajóformájú szikla, amit elneveztek Noé bárkájának és kitaláltak hozzá egy mesét, vagy csakugyan egy sok ezer éves, 3 km hosszú hajó maradványa.
És ezzel kapcsolatban pedig a részletek azok, amik a megoldást adják. Ha ez egy ilyen jól megőrzött hajó, akkor hol vannak a hajó szerkezetének lenyomatai (pl gerendák)? Ha valóban hajó, akkor miért csak úgy messziről, első ránázsére tűnik annak? Egy igazi hajó lenyomata szimmetrikus, mármint TÉNYLEG szimmetrikus, nem csak úgy nagyjából. Márpedig az a képződmény inkább egy nagy aszimmetrikus papucsállatkéra emlékeztet, nem pedig egy emberkéz alkotta szerkezetre.
Na, ide figyelj!
Noé "bárkájának" NEM VOLT hajóorra!
Abból a hegyből pedig egy olyan szikla áll ki, ami erre emlékeztet.
De amúgy ez nem hajóorr, csak egy szikla. Nincsen mögötte hajó (se bárka).
A belinkelt cikkben a következőket írják (idézek részleteket):
„A LIFE magazinban publikált – az expedíció részleteit taglaló – cikk olvasását követően Ron ellátogatott erre a területre. Meggyőződött arról, hogy érdemes további vizsgálatokat folytatnia.
24 alkalommal utazott vissza a területre, ahol fémdetektoros, valamint radarvizsgálatokat végzett, amelyekkel a sár és vulkanikus anyag alá temetett tárgyról egyértelműen megállapította, hogy az Noé bárkájának a maradványa.“
„Megtalálta a bárkát, a bárka horgonyköveit és Noé házának maradványait.“
„A török kormányzat nagy érdeklődést mutatott Wyatt felfedezései iránt, és két kutatócsoportot is küldött a helyszínre. 1987. június 21-én a kutatás eredményeit közölték a legnagyobb török újságban. A területet először Nemzeti Parkká, majd később Nemzeti Kinccsé minősítették. A kormányzat a bárkamaradvány közelében egy látogatóközpontot épített, és több nyelven készült, hivatalos, turistáknak szóló ismertetőfüzeteket készített, hogy a világ minden tájáról érkező emberek megtekinthessék a bárkát.“
„A Ron által folytatott vizsgálatok meglepő eredményeket adtak. A helyszínről vett anyagminták elemzéséből kiderült, hogy a bárka több, napjainkban ismeretlen anyaggal egymáshoz ragasztott farétegből áll. A fákat fémlapokkal és fémszegecsekkel fogatták egymáshoz.“
És még további dolgokat is írnak, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a bárkát sikerült feltárni. Ha csak egy szikláról van szó, akkor a cikkben hogyan írhatják mindezeket? Én ezt az egészet nem értem.
Akkor segítek:
nem minden kamu oldalon írják le az igazat.
Szerinted, ha igaz lenne már nem bányászták volna ki réges-régen?
Ez a felfedezés már sok éves!
Természetesen nincs ott sem faréteg, sem szegecs. Érdemes megnézni, hogy mi marad egy hajóból a föld alatt párszáz (és nem párezer!) év alatt. Semmi kb. Ásnak ki vikinghajókat, és csak a nemesfémek maradnak meg, meg a hajó anyagának LENYOMATA a földben.
Tehát aki azt mondja, hogy fémkeresővel bármit is talált egy több ezeréves ffelszíni roncson, az hazudik.
Namost olyan sincs, hogy valaki "egyértelműen megállapít". A tudomány nem úgy működik, hogy megnéz valamit egy bácsi, majd miután jó sokáig nézte, föláll, és kijelenti: "egyértelműen megállapítom, hogy recece".
A tudomány a mérést közli. A talált objektumokat. Azt az UTAT ahogy a megállapítás történt.
Pl.:
A sárban találtunk egy 5 méteres, radarral kivehető tárgyat, ami szimmetrikusan kétfelé ágazott és tüske volt a végén.
Illusztráció: fénykép/radarkép a tárgyról.
Na ilyen viszont nincs. Az, hogy odamegy, és valami mohacsomóra ráfogja hogy az a horgony, és hazajön, na az nem bizonyíték.
Ugyanez igaz bármilyen állításra. Nézd meg, a torinói lepel esetében így néz ki egy tudományos publikáció:
Leírja, hogy pontosan mit és hogyan csinált, milyen mintából, mit talált. Hol van ugyanez a híres analízisből, amit az állítólagos réteges fahajó állítólagos rétegeiről csináltak? Sehol, mert nincs, mert kamu az egész.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!