Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az élet csak egy szimuláció és a lényeg, hogy szórakozzunk, vélemények?

"A legnagyobb "bűn" viszont amit a tudománnyal szemben elkövethetünk, ha fetisizáljuk"

Ebben igazad van.

A #100 írásod se rossz.

De a tudomány, jellegénél fogva, nem tehet fel minden kérdést. Mondjuk a leggyakoribb: léteznek-e istenek - nem tudni. A tudomány erre nem tud válaszolni.

Mondjuk más sem, de ez viszont nem szokatlan.

A szimulációval is hasonló a helyzet.

Nem is.

Viszont amit a tudomány kijelent, az úgy van, és kész.

Ez nem egyeduralom, hanem tapasztalat.

Persze később lehet, hogy még pontosabban meg fogják mondani.

Mert a valóságot a tudomány tudja kideríteni - HA tudja.

Minden más csak elképzelés.

Mi ezzel a problémád?

Egy hittételnél már a nevében is benne van, hogy HIT tétel.

#102

Kérdező te személy szerint mit értesz tudomány alatt?

Szerintem a tudomány nem statikus, és nem hitkérdés. A tudomány lényege éppen a változás. A világ változásainak megértése a célja, és ehhez szükségszerű, hogy ő maga is folyamatosan kell, hogy vele együtt változzon. Minden kérdést fel kell(ene) tennie (a tiédet - a kezdő kérdésedre gondolok- is, ahogy már a ókori görögök idején más formában fel is tette: a világ az egyéntől függetlenül létező, vagy csupán az egyén illúziója?) és lehetőleg meg is válaszolnia. Így juthatnánk el a végső kérdésekhez, és a végső válaszokhoz.

Szerintem nem a tudomány egyeduralmával van baj, hanem az általánosan elfogadott (így "kvázi" kötelező nézőpontú) jellegével, illetve (sokszor önjelölt) képviselőinek a hozzáállásával. A tudomány lényege pont a kérdésekhez való nyitott hozzáállás kellene, hogy legyen.

Nem, Prokopf.

Az olyan kérdéseket nincs értelme a tudománynak feltenni, amire nem létezhet tudományos válasz.

Értelmetlen.

Akkor meg minek?

Erre van a fantázia irodalom és a hit.

#107

Pillanatnyi igazságok soha nem örökérvényűek.

Személyes tapasztalatom, hogy pont a fantázia az egyik elengedhetetlen feltétele a jó problémamegoldó képességnek. Én minden már számomra is egyértelműen meghatározott problémát úgy oldok meg, hogy elképzelem (és el is fogadom): létezik a megoldása. Innentől már csak meg kell találni, és ha több is van, kiválasztani a legmegfelelőbbet.

Hogyan is fedezték fel a kvarkokat és a köztük lévő kölcsönhatást?

Nem szoktam értelmetlennek tekinteni alapból dolgokat (márcsak az infóhiány=logikai korlát tételem miatt sem), amíg meg nem próbálom értelmezni őket, és ha nem tudom, még mindig ott van a lehetőség, hogy szimplán én vagyok hozzájuk hülye. Ezért sem adom fel soha a dolgok megértésének igényét.

Ha nem így állnék hozzá a legutóbbi problémát (melynek megoldása elméletileg kizárt) sem tudtam volna megoldani. Csak annyit kellett tennem, hogy feltételeztem, hogy csak számomra értelmetlen (pont az én korlátosságom miatt) és hogy valójában létezik megoldása. Így lett is (egészen pontosan: a jövőben létezővé tehetővé vált).

Ez egy nagy zagyvalék, amit most mondtál.

Ne keverjük össze a PROBLÉMÁT a MEGOLDÁSI MÓDSZERREL!

A módszerek a tudományban is sokfélék lehetnek - a PROBLÉMA nem lehet olyan, ami nem tudományos.

#109 🙂

Olvasd el a #100-t (elsősorban a "kvantumálásos" részt,) és tételezd fel, hogy igazzá tehető (=fantázia), nekem sikerült.

A matematika ezen kiegészítése (az a szép benne, hogy az eredetit szinte érintetlenül hagyja) kb. 15 oldal a magyarázatokkal együtt úgy, hogy valószínűleg mindenki megértené. Más kérdés, hogy elfogadná -e?

Pont eddig akartam provokálni hagyni magam...