Vegetáriánusok, vegánok! Ti adtok húst a kutyátoknak, macskátoknak?
Esetleg egyéb húsevő háziállatotoknak? Ha nem, akkor az nem állatkínzás?
Nem vegák véleménye is érdekel a témában!
"Csak pont a lényegi részt felejtetted idézni a mondatomból. "
Utána idéztem, mert ahhoz mást akartam hozzáfűzni.
"Kétlem, hogy lenne ilyen példa. Ellenpéldát kapásból tízet tudnék neked mondani."
Életszerűtlen lesz (bár akár aktuális is lehet...), előre szólok.
Tehát akkor azt állítod, hogy: "a létszükséglet felmentést ad a morál alól".
Tegyük fel, hogy hívő katolikus vagy, ugye a hatodik parancsolat: Ne ölj! Tegyük fel, hogy elfog téged egy terrorista csoport, eléd állítanak egy 3 éves gyereket, és azt mondják, ha halálra vered, akkor élve elengednek, ha nem, akkor megölnek. Tehát létszükséglet megölnöd a gyereket, ugyanakkor ez a katolikus hit szerint nem ad felmentést az ölés bűne alól, azonban ha nem teszed meg, akkor a hitedért vértanúhalált halsz, és a mennybe jutsz.
Tessék egy ellenpélda. És mivel logikailag a 'minden', 'mindig', 'semmi', 'semikor' típusú állítások cáfolásához elegendő egyetlen egy ellenpéldát hozni, és akármennyi példát hozol mellette, az nem elegendő a bizonyításhoz. (Ezt hidd el így van, most emelteztem belőle.94%)
"A statisztikai elméleti, aminek létrejöttét az ivartalanítás akadályozza meg. Nem tudom, hogy miért olyan nehéz felfogni."
Ti írtátok, hogy 2 millió kóbor macska nincs ivartalanítva Mo-n. Kérdem én, hol lesz jövőre a statisztikailag kimutatott 11 millió?
"Attól még nem kéne olyan témában okoskodnod, amihez nem értesz."
Amerikában elég nagy téma a vegetarianizmus, vegánizmus. Én medium well-en szeretem a hamburgerem.
"Még a végén lesz valami, amiben egyetértünk."
Szerintem több is van ennél, csak ez a vita már rég kicsúszott a kezünk közül.
"Teljesen mindegy, hogy a Facebook vagy a GYIK lájkok érdekelnek e, lényegét tekintve ugyanaz. "
Nem érdekel egyik sem, de már leírtam, ha rossz a százalékod, sok esetben másnak fognak hinni, még ha ő valótlant is állít. Vagy esetleg trollnak néznek.
"Szerintem pedig a hasra ütés szerű indokaid, és mások elveinek becsmérlése miatt kérdőjelezhető meg az értelmes felhasználók száma."
Ó, hidd el, ez csak a jéghegy csúcsa. Mondjuk akik leállnak egy "18 éves kis suhanc"-cal vitatkozni, és folytatják azt teljesen hiába, azok sem mondhatók értelmes felhasználóknak.
Az őrültségről szokták mondani, hogy az, amikor ugyanazt a dolgot csináljuk újra meg újra, miközben más végeredményre várunk. Én már mondtam, hogy úgyis fogok tudni mindenre válaszolni, amit ti úgysem fogtok elfogadni. Ti azonban tovább folytatjátok ugyanezt a vitát, mintha bármit elérnétek. Ez közel áll az őrültség ezen definíciójához. Én viszont nem várom, hogy változzon, tudom, hogy lényegében úgy sem fog. De azért hajrá, sok sikert!
"Utána idéztem, mert ahhoz mást akartam hozzáfűzni."
Igazad van, elkerülte a figyelmemet.
"Tegyük fel, hogy hívő katolikus vagy, ugye a hatodik parancsolat: Ne ölj! Tegyük fel, hogy elfog téged egy terrorista csoport, eléd állítanak egy 3 éves gyereket, és azt mondják, ha halálra vered, akkor élve elengednek, ha nem, akkor megölnek. Tehát létszükséglet megölnöd a gyereket, ugyanakkor ez a katolikus hit szerint nem ad felmentést az ölés bűne alól, azonban ha nem teszed meg, akkor a hitedért vértanúhalált halsz, és a mennybe jutsz."
Feleslegesen bonyolítasz egy amúgy is komplex problémát a vallásosság bevonásával. Az általad leírt szituáció azért nem releváns, mert legfeljebb erkölcsi vonzata van, jogi felelősség nem terheli a keresztény barátunkat. Ugyanúgy joga van meghalni a hitéért, mint másnak az elveiért, és ahhoz is, hogy életben maradjon egy élet kioltásával. Ez egyéni döntés kérdése.
Az, hogy jogilag felmentést ad egy szükséghelyzet, még nem jelenti azt, hogy kötelező is élni vele.
"Ti írtátok, hogy 2 millió kóbor macska nincs ivartalanítva Mo-n. Kérdem én, hol lesz jövőre a statisztikailag kimutatott 11 millió?"
Kifejtették előttem, hogy ezen állatok nagy részét kivégzik. De ez nem természetes szelekció, ami mellett érvelni próbálsz, hanem bűncselekmény. Egy részét befogadják, másik része marad kóbor macska. Biztos lehetsz benne, egy év alatt nőni fog a szaporulat, ha nem is ekkora mértékben.
"Amerikában elég nagy téma a vegetarianizmus, vegánizmus. Én medium well-en szeretem a hamburgerem."
Ennek ellenére egyértelmű, hogy nem látod át a haszonállat tenyésztés globális hatásait.
Én medium well-en művelem az állatvédelmet, ezzel mégis bajod van.
"Nem érdekel egyik sem, de már leírtam, ha rossz a százalékod, sok esetben másnak fognak hinni, még ha ő valótlant is állít. Vagy esetleg trollnak néznek."
Az az ő problémájuk, legfeljebb lemaradnak egy jó tanácsról. Én semmit nem vesztek rajta.
"Ó, hidd el, ez csak a jéghegy csúcsa. Mondjuk akik leállnak egy "18 éves kis suhanc"-cal vitatkozni, és folytatják azt teljesen hiába, azok sem mondhatók értelmes felhasználóknak. "
Pontosan ugyan ezt gondolom én is rólad.
"Én már mondtam, hogy úgyis fogok tudni mindenre válaszolni, amit ti úgysem fogtok elfogadni."
Csakhogy a válaszaidnak nincs tartalmi értéke. Egy korrektül levezetett érvet sem tudtál még felmutatni. Ennyi erővel válaszként leírhatnád a krumplis tészta receptjét is.
"Ti azonban tovább folytatjátok ugyanezt a vitát, mintha bármit elérnétek. Ez közel áll az őrültség ezen definíciójához."
Csak olyan hibákért illik másokat bírálni, amelyeket te nem követsz el. Mégis ezredszerre hozod fel ugyanazokat a dolgokat, ugyanúgy bármiféle érv nélkül.
"Én viszont nem várom, hogy változzon, tudom, hogy lényegében úgy sem fog. De azért hajrá, sok sikert!"
Akkor egyáltalán minek tetted fel a kérdést, és kezdted el bírálni az állattartó vegánokat, ha ezzel nem volt semmi célod?
Bevallom, szörnyen bosszant, hogy mindig felhozol valami butaságot. Nem is érdekelne, hogy irreálisan gondolkodsz, ha nem tetéznéd a tudatlanságodat mindig valami újabb kiforgatott elképzeléssel.
"Akkor egyáltalán minek tetted fel a kérdést, és kezdted el bírálni az állattartó vegánokat, ha ezzel nem volt semmi célod?"
Én feltettem egy kérdést, te elterelted a témát. Ennyi. A többiről majd holnap, látom túl sok időd van neked is ha ráérsz ezzel ilyenkor foglalkozni.
"Én feltettem egy kérdést, te elterelted a témát. Ennyi"
Ezt még te sem hitted el, olvasd csak vissza.
Feltetted a kérdést, az emberek válaszoltak, és megindokolták, hogy miért gondolják így. Innentől sorra következtek a gyerekes kitöréseid, amiben bizonygattad, hogy miért nincs igazuk. Teljesen ésszerű, ha valaki megvédi az álláspontját, ha hozzád hasonlóan támadni kezdik.
"látom túl sok időd van neked is ha ráérsz ezzel ilyenkor foglalkozni."
Ez az előnye annak, ha az ember vezető beosztásban dolgozik. Úgy osztom be az időmet, ahogy akarom.
"Feleslegesen bonyolítasz egy amúgy is komplex problémát a vallásosság bevonásával. Az általad leírt szituáció azért nem releváns, mert legfeljebb erkölcsi vonzata van, jogi felelősség nem terheli a keresztény barátunkat."
Látom nem érted. Nem jogi felelősségről volt szó, hanem moralitásról. Idézem az állításod: "a létszükséglet felmentést ad a morál alól".
Mivel létezik legalább 1 ellenpélda, hiszen itt a példában szereplő embernek NEM ad felmentést a létszükséglet, ezért az állításod logikai értéke hamis.
"Kifejtették előttem, hogy ezen állatok nagy részét kivégzik."
Pontosan mennyit, már sokadszor kérdem? Van erről bármiféle kimutatás? Nincs? Akkor ezek szerint te is csak hasraütés-szerűen dobálózol nagy szavakkal.
"Pontosan ugyan ezt gondolom én is rólad."
"Csakhogy a válaszaidnak nincs tartalmi értéke. Egy korrektül levezetett érvet sem tudtál még felmutatni. Ennyi erővel válaszként leírhatnád a krumplis tészta receptjét is."
Nem én akartam elterelni ilyen irányba a témát, ennek ellenére egy hangzatos statisztikán, és a túlzott húsfogyasztás szajkózásán kívül te sem mutattál fel sokat.
"Csak olyan hibákért illik másokat bírálni, amelyeket te nem követsz el. Mégis ezredszerre hozod fel ugyanazokat a dolgokat, ugyanúgy bármiféle érv nélkül."
Én mondtam, hogy nem várom, hogy változzon a helyzet. Te viszont láthatnád, hogy értelmetlen itt ugrálnod, mégis folytatod.
"Bevallom, szörnyen bosszant, hogy mindig felhozol valami butaságot. Nem is érdekelne, hogy irreálisan gondolkodsz, ha nem tetéznéd a tudatlanságodat mindig valami újabb kiforgatott elképzeléssel."
A statisztikán kívül mit hoztál fel? Én legalább próbálkozom :) Ha pedig ennyire bosszant, már mondtam, be lehet fejezni. Annak főleg nincs sok értelme, hogy ide jársz bosszankodni...
"Ezt még te sem hitted el, olvasd csak vissza.
Feltetted a kérdést, az emberek válaszoltak, és megindokolták, hogy miért gondolják így. Innentől sorra következtek a gyerekes kitöréseid, amiben bizonygattad, hogy miért nincs igazuk. Teljesen ésszerű, ha valaki megvédi az álláspontját, ha hozzád hasonlóan támadni kezdik."
Akkor olvassunk csak vissza minden hozzászólást, a te első hszod-ig:
1. Rendben válaszolt a kérdésre
2. Mondta, hogy már van ilyen kérdés, de azért rendesen válaszolt rá.
3. Szintén normális választ adott a kérdésre.
4. Szintén.
5. Szintén.
6. Na ő érdekes, hiszen ahelyett, hogy a kérdésre válaszolt volna, elkezdett a "vegánság" (vegánizmus) alapelveiről kioktatni. Ez már a téma terelése, hisz a kérdésre igen/nem a válasz.
7. Poénkodott egyet.
8. Kiállt mellettem, azonban nem a kérdésre válaszolt.
9. Bár ő sem a kérdésre válaszolt, azt írta, amit én is, hogy vegánoknak nem húsevő állatokat kéne tartaniuk.
Megfigyelhető, hogy már itt el vagyunk kanyarodva az eredeti kérdéstől.
10. Ő is rengeteg más dologról kezdett el beszélni, pl ő hozza fel a kóbor macskákat, de legalább megtalálható benne a kérdésre a válasz.
11. Ő egy olyan hsz-omra válaszolt, amit töröltek, azzal együtt, amire én azt írtam, úgyhogy azok lényegtelenek.
12. A legjobb válasz eddig, a kérdésre válasz ad, és nem kezd el semmi másról ömlengeni.
13. :) Reagálok a 11-es túlzására és provokációjára. Miután azt jelentettem, de nem törölték.
Most jössz te:
14. Miről írsz: vegán eszmerendszer, globális probléma, túlzott húsfogyasztás, ideális társadalom, Mo-i vegetáriánusok és az általuk "megmentett" állatok száma, stb.
Miről NEM írsz: A KÉRDÉSRŐL! Sehol sem látom a válaszodban, hogy: Igen, adok nekik húst, vagy nem, nem adok nekik húst.
Tehát ezek után, ki is terelte el a témát? Te és egy másik vegán hozzászóló. Én csak reagáltam rátok.
Kérdező itt az értelmed lenyűgöz, ahogy a többi ilyen kérdés is, szóval összefoglalom:
kutya, macska, farkas, oroszlán, stb... : ragadozó= húson él, ez kell neki az egészséges fejlődéshez, jóléthez, ÉLETHEZ, stb...
kecske, nyúl, csirke, stb...: növényevő= ez szükséges a megfelelő táplálkozásához stb...
ember, medve, disznó, stb...: mindenevő= a kielégítő, szükséges, egészséges létér mindent kell enniük...
MIÉRT? mert a szervezet úgy van felépítve, hogy ezekre van szükségük, betegségek elkerülése végett, meg na had ne részletezem a milliós listát h miért
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!